Pályázatok/Magyar

2018, Kulturális Örökség Európai Éve - pályázat

2018.08.17. 12:38

Az Európa Tanács 2018. évi témaajánlata, a 'Megosztás művészete' arra hívja fel a figyelmet, mennyire fontos, miként mutatjuk be örökségünket. A Kulturális Örökség Európai Évének keretében emiatt helyreállított és/vagy kortárs épületek ingyenes bemutatására, illetve az örökségelemekkel kapcsolatos rendezvények szervezésére lehet pályázni. Jelentkezni augusztus 25-ig lehet.

A 'Magyarázom a házam!' programsorozat keretében olyan építészek, kutatók, restaurátorok és régészek jelentkezését várja a Miniszterelnökség, akik a szeptember 15-16. napokon rendezett esemény keretében bemutatnák egy saját maguk által helyreállított vagy tervezett épületet.

2017-ben vette kezdetét a Duna-medence monumentális kora vaskori tájai című európai partnerségi program, melynek keretében olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik szívesen mutatják be a területükön található vaskori emlékeiket, illetve magát a vaskort hozzák megismerhető közelségbe. 

A pályázatokra ezen az oldalon keresztül lehet jelentkezni.

Leadási határidő: 2018. augusztus 25.