Közélet, hírek

A 2006. évi Kós Károly-díjak adományozásáról

2006.10.11. 13:10



A díj adományozására - kellő megalapozottsággal - bármely magyar állampolgár, vagy magyarországi intézmény, illetve szervezet javaslatot tehet november 10-ig.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium hirdetménye
a 2006. évi Kós Károly-díjak adományozásáról

A miniszteri rendelettel szabályozott Kós Károly-díj a települési értékvédelem és a települési környezetszépítés területén végzett kiemelkedő, eredményes – egyéni vagy csoportos – munkáért adható adható miniszteri kitüntetés.
Évente három személynek adható egyéni, és három szervezetnek vagy csoportnak adható közösségi Kós Károly-díj. A díjjal emlékplakett, az adományozást igazoló oklevél és pénzjutalom jár. Az egyéni díjat ugyanaz a személy legfeljebb kétszer, a közösségi díjat ugyanaz a szervezet vagy csoport legfeljebb egyszer kaphatja meg.

A díjak átadása 2006. december 16-án, Kós Károly születésének évfordulóján lesz.

A díjat a Kós Károly Díj Bizottság előterjesztése alapján dr. Lamperth Mónika asszony, önkormányzati és területfejlesztési miniszter adományozza.
A Kós Károly Díj Bizottság elnöke Dr. Szaló Péter területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, a Bizottság tagjai Ekler Dezső, Fegyverneky Sándor, Körmendy Imre, Okrutay Miklós, Philipp Frigyes és Ráday Mihály
A Bizottság titkára Zsilinszky Gyula (tel: 441-7779, E-mail: gyula.zsilinszky/kukac/meh.hu)

A díj adományozására - kellő megalapozottsággal - bármely magyar állampolgár, vagy magyarországi intézmény, illetve szervezet javaslatot tehet.
A javaslatnak tartalmaznia kell:
- személy esetében a nevét, lakás- vagy postacímét, telefonszámát és E-mail elérhetőségét, továbbá zárt borítékban a mellékelt adatlapot kitöltve.
- szervezet vagy csoport esetében a pontos megnevezését, postacímét, telefonszámát, és E-mail elérhetőségét, vezetőjének nevét és elérhetőségét, továbbá zárt borítékban a szervezet (csoport) adószámát és bankszámla-számát,
- a díjazás alapjául szolgáló értékvédő és környezetszépítő tevékenység részletes leírását, lehetőleg ábrákkal, fotókkal illusztrálva.
- a javaslattevő (illetve képviselője) nevét, lakás- vagy postacímét, telefonszámát és E-mail elérhetőségét.
Mindezeken túl, a javaslathoz mellékelhető minden olyan dokumentum, adat vagy mértékadónak tekinthető vélemény (ajánlás), amely az elbírálást segíti, illetve amelyet a javaslattevő lényegesnek tart.

A 2006. évi Kós Károly-díjakra a javaslatok benyújtásának határideje november 10. péntek, 14 óra

A javaslatok postán beküldhetők az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Építésügyi és Településrendezési Főosztálya címére (1903 Budapest, Pf. 314), vagy személyesen benyújthatók ugyanezen Főosztály titkárságán. (Budapest, VII. Kéthly Anna tér 1. II. emelet; tel.:441-7770)