Egyéb cikkek

A 2010-es Sanghaji Világkiállítás Magyar Pavilon külső és belső kialakítása

2008.06.27. 11:27

II. díjat nyert a 9. bírálati sorszámú pályamű
vezető tervező: Lévai Tamás
munkatárs: Harnos László

II. díjat nyert a 9. bírálati sorszámú pályamű
vezető tervező: Lévai Tamás
munkatárs: Harnos László

 


 


Részletes bírálat:

A 9-es számú pályamű esetében a Bíráló Bizottság kiemelten értékelte az elgondolás egyszerűségre törekvő, absztrakt megközelítését, a pavilonterv esztétikai és műszaki tartalmát. E munkában ugyanis a „Gömböc” téma homogenitás, absztrakció, dinamika fogalomhármasa tiszta építészeti megoldásokká transzponálva jelenik meg. Ez egyébként a mű egyetlen hiányossága is: magát a tárgyat pusztán negatív formában, annak mintegy hiányaként idézi föl. Amely hiányosság nem pusztán az első díj ki nem osztásának egyik fontos érvét alapozta meg, de fölvetette azt a funkcionális hiányosságot is, amelyet majdan egy tapasztalt kiállítás-tervező, illetve kiállítási koncepciót alkotó csoport bevonása pótolhat. A pavilon terve térrel, fénnyel, hangokkal és anyagokkal operál, valamint a helyszínnek spiritualitást kölcsönző, úgynevezett nem-anyagokkal is. Ez utóbbi minőség teszi a helyszínt különös, elgondolkoztató helyszínné, ahol a pályázó(k) által választott „megismerés erdeje” metafora csendje, elmélyülést biztosító élményei jó esélyt kínálnak arra, hogy a magyar pavilon a megnyugvás és a szellemi felfrissülés helyszíne lehessen a Sanghaj EXPO 2010 forgatagában. A Bíráló Bizottság feltevése szerint a pavilon ilyen tulajdonsága hatni fog a látogatókra, egyszersmind megjegyezhetővé is teszi azt. A jelenlegi pályázati terv terének flexibilitása alkalmassá válhat arra, hogy abban, mindenekelőtt a Gömböc-re épülve, egy visszafogott, de gondolatgazdag pavilon jöhessen létre.

A Bíráló Bizottság részéről a terv megvalósíthatóságával kapcsolatban komoly, megfellebbezhetetlen műszaki vagy gazdasági természetű aggály nem merült föl, ugyanakkor az egyes farudak, az azok függesztését biztosító acélszerkezet részletei még messzemenően hiányosak, végiggondolandók.

Bár jelen állapotában még nem tökéletes, ugyanakkor a Bíráló Bizottság számára megnyugtatóan komoly, emelkedett, a szakralitás nehezen megfogható minőségét előteremteni tudó pályamű született. E pályamunka meggyőző volt abban a tekintetben is, hogy műleírásának koncepcionális tisztasága, a tervezett tér mozgékonysága komolyabb koncepcionális ellentmondások nélkül lesz képes befogadni magát a „Gömböcöt”!

A Bíráló Bizottság a pályaművet mindezek alapján II. díjban részesíti.