A bezöldülő Távol-Kelet – városok, amelyek a zöldfelületeikkel hódítanak gazdasági teret
Bardóczi Sándor tájépítész cikke
Dél-kelet Ázsia versengő nagyvárosainak, városállamainak egy tekintélyes csoportjánál a zöldfelület-gazdálkodás terén egyre inkább kikristályosodni látszik egy új irányvonal, amely elsődlegesen a romló városi életfeltételek és a gazdasági versenyképesség csökkenésének összefüggéseit felismerve indult el. Mivel az ingatlanfejlesztések legfontosabb célterülete Ázsiában a vízparti térség, meghökkenéssel tapasztalhatjuk, hogy több ázsiai nagyváros óriási erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy korábban beépített partvonalait újra szabad terekké, és a városi zöldfolyosó-hálózat integráns elemeivé tegye. „Ázsiában a vízpartok a legfrekventáltabb fejlesztési területek, és a települések aszerint oszlanak meg, hogy ezzel a területtel mi a céljuk.” – nyilatkozta az egyik tekintélyes amerikai hetilapnak Richard Marshall, az EDAW tervezőiroda regionális igazgatója, felhívva a figyelmet az új ázsiai jelenségre.
Szingapúr volt az első ázsiai város, amely zöldfelületekben gazdag megjelenését már az 1960-as években márkanévvé tette. Lee Kuan Yew vezetésével indult meg akkor egy olyan felülről irányított arculattervezés, amely tudatosan akarta átformálni Szingapúr addigi „brit kereskedelmi központ” imázsát „a kertek városa” imázzsá. Ebben az időben növényfajok ezreit hozzák be Afrikából és a Karib térségből, ismét termővé tették a köztulajdonban lévő földeket, valamint limitálták a felhőkarcolók építését, és egy zömében zöld mintázatú, kertvárosias lakóterület fejlesztést promotáltak. Több, mint 3.000 ha természetvédelmi terület jött létre ebben az időben. Ez a felülről jövő, paternalista várospolitika rendkívül sikeresnek bizonyult a térségben, a városarculat változása a legmagasabb technológiai színvonalon és alacsony nyersanyagigénnyel termelő vállalkozásokat és a multinacionális cégek kutatás-fejlesztési részlegeit vonzotta a térségbe, hiszen a magasan kvalifikált munkatársakat csábította a biztonságos és kellemes környezet.[1]
Az Ázsiában modellértékűnek tartott „zöld város” koncepció időről-időre megjelenik a szingapúri rendezési tervekben. „A bougenvilleákkal szegélyezett parkok és a fügefákkal beültetett utak sokkal hatásosabbak és meggyőzőbbek bármelyik városi befektetést kínálgató miniszternél” – jegyezte meg egyszer találóan Lee Hsien Loong miniszterelnök, és Szingapúr úgy tűnik azóta is tartja magát ehhez az elvhez. Nemrég hivatalosan bejelentették a város új zöldfelületi politikájának részét képező város a kerten belül c. programot, és egy új fejlesztési tervet, amelyre nemzetközi tervpályázatot írtak ki „kertek az öbölnél” címmel. Utóbbi projekt egy három nagy parkból (összesen 94 ha területen) és a part menti zónából álló masszív zöldövezet fejlesztését jelenti a Marina-öbölben. A terv botanikuskertek, fürdésre alkalmas tengerpartok, valamint hatalmas rezervátumok és rekreációs tematikus terek láncolata, amelyek nagy promenáddal lennének összekapcsolva. Mindezeken felül, ezekhez kapcsolódva még egy közel 60 ha-os alapterületű golfpálya is gazdagítaná a tengerparti területek zöldfelületeit. Várható kivitelezése 2010-ben kezdődik. Mindenképpen újszerű ebben a felfogásban, hogy az ingatlanfejlesztésre (új üzleti központ) kijelölt új területeket nem engedik rá a vízpartokra, és még az új ingatlanfejlesztések előtt létrehozzák azt a városi közpark-hálózatot, amely nemcsak a vízpartok szabad megközelíthetőségét garantálja, de új, gazdag funkciójú városi rekreációs tereket is létrehoz még a város épített elemeinek terjeszkedését megelőzően.
Szingapúr ma már nincs egyedül zöldfelület-értelmezésével: szomszédjai is egyre zöldebbé válnak. Busantól Bangalore-ig a várostervezők újraértelmezik a városi tájat, amely veszélyesen megközelítette a diszfunkcionalitás határait. A cél nem egyedül a külföldi befektetők elkápráztatása; a zöld városi modell szembehelyezkedik az Ázsiára eddig oly jellemző szabályozatlan túlépítéssel, a környezeti degradációval, és rehabilitálja a hagyományos vízpartokat azok természeti örökségéből merítve. Politikusok is jól profitálnak ebből a szemléletből, mint például a szöuli polgármester, Lee Myung Bak, aki egy komplett vízpart-rehabilitációs projektet vitt véghez alig 3 év alatt – és így egy korábban autópályával lefedett városi folyó 7 kilométer hosszú szakaszát tárta fel és változtatott vissza városi zöldfolyosóvá – és ő most a legesélyesebb az elnöki posztra. Kaohsiungban, Tajvan déli kikötővárosában az egyszer már befedett Szerelem-folyó partjaiból „kulturális völgy” vált múzeumokkal, koncerttermekkel, botanikuskertekkel. Kínában Sanghai nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az ott megrendezendő világkiállításra zöld szabad terek alakuljanak ki a vízparton, Tianjin kikötővárosában, amely Pekingtől dél-keletre fekszik, tervezés alatt van egy hasonló projekt, de az Anhui tartományban fekvő Bangbu, a Guandong tartományban elterülő Panyu és Fujian tartománybeli Quanzhou is arccal a vízpartnak fordul. Mindegyik projekt alapja ugyanaz a reális felfogás, miszerint a környezet fejlesztése hatással van a gazdaság fejlődésére, és a térségbe vonzza a főként tudásbázisra építő tőkét, hiszen a legkvalifikáltabb szakembereknek és családjaiknak a gazdasági környezet pozitívumain kívül magas életnívót is képes nyújtani.
Az itt leírtak léptékükben talán nem arányíthatók Magyarország és Budapestviszonyaira, de szemléleti mondanivalójukat tekintve talán szolgálhatnak némi tanulságul abban a városban, ahol az elmúlt 10 évben sokszázezren költöztek ki az agglomerációba részben azért, mert a városban hiába keresték azt a bizonyos életnívót. Nem mellékes szempont, hogy a város mai szerkezeti és közlekedési gondjainak tekintélyes része ma ebből eredeztethető. Ugyancsak párhuzamot lehet vonni az ázsiai történések és az egyelőre „jegelt” rakpart-bővítés; a Károly-körúti bazársor „ideiglenes” parkja és a Budapest Szíve ötletpályázat, a Duna parti fejlesztési területek sorsa és a folyó, az agglomerációs települések terjeszkedése és a fogyatkozó városperemi zöldfelületek között. A hazai kép zöldfelületi koncepció tekintetében nem tiszta. Ma még azt sem tudjuk: milyen mértékű volt a város elmúlt éveinek zöldfelületi fogyása. Csak sejtjük, hogy nem gyarapodás, hanem fogyás történt.
A 80-as években egy japán gazdasági konferencián hangzott el, hogy a jövő évezred tudományos-technikai-gazdasági versenyét a globalizálódó világban az a gazdasági közösség fogja megnyerni, amelynek inspiráló, intuitív tájai, élhető és szerethető életterei, az emberi tartózkodásra, gyors regenerálódásra alkalmas közösségi terei lesznek. Ha ebben az éleződő versenyben mi is részt kívánunk venni, akkor talán ildomos a gazdasági versenyképességet végső soron megteremtő intuitív ember pszichés hátterét, egészséges életkörülményeit biztosító rendszerekkel, közöttük a zöldfelületi rendszerrel is az eddiginél intenzívebb módon foglalkozni. A távol-keleti társadalmak úgy emelkedtek fel, hogy megfigyelték, mi teszi a nyugati társadalmakat hatékonyabbá. Ezt vegyítették saját filozófiájukkal. Ma ott tartunk, hogy Európának kell ugyanezt tennie, ha társadalma nem akar a versenyben alul maradni.
Szöveg+kép: Bardóczi Sándor
[1] 2004-ben például, amikor a LucasFilm Corporation első kelet-ázsiai stúdióját kívánta megnyitni, az egymással versengő nagyvárosok többsége elsősorban alacsony költségeket és óriási munkaerőpiacot tudott felkínálni a cégnek. Szingapúr volt az egyetlen, amely ezek mellett egy kültéri sportlehetőségekben, rekreációs tevékenységekben, zöldfelületekben, kertvárosi életminőségben gazdag hátteret is tudott nyújtani az óriáscégnek, amely többek között eme lehetőségek miatt döntött Szingapúr mellett. A döntés hátteréről nyilatkozva Christian Kubsch, a szingapúri stúdió vezetője azt hangoztatta, hogy Szingapúr legtöbb ázsiai társától eltérően olyan hely, ahol: „reggelente felgyalogolhatsz egy trópusi esőerdőbe, délidőben kajakozhatsz a meleg óceánban, és éjszaka átsétálhatsz egy botanikuskerten anélkül, hogy bármilyen atrocitástól kelljen tartanod”.
Forrás: G. Wehrfritz and S. Kolesnikov: Taking back the waterfront NEWSWEEK, 2006.01.16. és Gardens By The Bay Concept – The Goverment of Singapore, 2006.
