A Budapest ONE-tól a COP28-ig

Az épületléptéktől az urbanisztikai és országos kérdéseken keresztül a globális szintig vannak lehetőségek az épített környezet jobbá és élhetőbbé tételére Reith András szerint, aki Paulinyi Gergellyel közösen a napokban Építőipari Nívódíjjal elismert Budapest ONE vezető tervezője volt, fenntarthatósági tanácsadó cégével, az ABUD-dal pedig számos kutatási és innovációs projektben vesz részt.

Építészfórum: A napokban Építőipari Nívódíjjal jutalmazták a Budapest ONE irodaházat, amelynek te vagy az egyik vezető tervezője. Talán az egyik legizgalmasabb aspektusa ennek az épületnek az az optimalizációs folyamat, aminek eredményeként megszületett ez az "amőba-szerű" forma. Hogyan zajlott ez, és a megjelenésen túl mik azok az eredmények, amik ennek köszönhetők?

Reith András: Igen, a Budapest ONE irodaház azon épületek közé tartozik, amelyekre talán a legbüszkébb vagyok az elmúlt 25 éves szakmai múltamból. Ez a Paulinyi Gergellyel alkotói közösségben töltött 15 évem egyik legérdekesebb épülete. A ház vezető tervezőjeként Gergellyel egy igen érdekes és akkor hazai viszonyok között egyedülálló tervezési módszerrel dolgoztunk. A parametrikus tervezés még csak kevesek számára volt ismert akkor, amikor azt a projektet elkezdtük, ahogy az is, hogy a Rhino Grashopper környezetben alkalmazott plug-inek nem csupán a geometria szabad kezelésére, hanem az optimalizációs folyamatok (pl. benapozás, energiamérleg stb.) formaalkotásba történő visszacsatolására is alkalmasak. Erre a munkafolyamatra sikerült egy kis csapatot életre hívnom az irodán belül Botzheim Bálint vezetésével. Gergellyel már régebb óta kísérleteztünk a parametrikus eszközökkel, elsőként egy észak-csepeli magasház-tanulmány során, de ez volt az első olyan házunk, ahol nem csupán a tömegalkotás vagy az energetikai optimalizáció, hanem a kiviteli tervek bemeneti adatai is parametrikus tervezés eredményei voltak. Így például a födémszélek ívhosszai is irodaraszterre lettek kiosztva. Ez nemcsak a későbbi irodaterek tervezésében segített, hanem a kiviteli tervezés során az elemes homlokzat kiosztásában is. Mindig szerettem volna egy olyan házat, aminek magas fokú előregyártásban készült elemes homlokzata van. Hát... ez lett az egyik, talán a legszebb. Legalábbis nekem. Természetesen az épület végső megjelenése sok változáson ment keresztül. Fontos megemlíteni Burián Gergőt is, akivel sokat dolgoztunk a tömeg finom mozgatásain és a homlokzatba integrált kertek arányain, a lamellák színvilágán. Végül a korszerű tervezési módszereknek köszönhetően már egy kiforrott forma- és eszközvilágú épületet kapott a műszaki csapat.

Sajnálatos tény, hogy az épület a jelenlegi helyzetében nem tudott kiegészülni a szintén általunk tervezett eszközváltóval, mely tervezését egy igen szoros pályázaton nyertük meg. Ez, mint emlékezetes, politikai csatározások áldozata lett, pedig kész kiviteli tervek voltak róla. Ez sokban segíthette volna az intermodális csomópont funkcionális működését, használatát, valamint egy jelentős kulturált közteret is adott volna az itt élőknek és átutazónak. Talán majd a jövő erről is gondoskodik.

Fontos megemlíteni, hogy a Budapest One esetében nem csupán az épület esztétikája, de a környezettudatos minősítések területén elért teljesítménye is kiemelkedő a hazai piacon. Az emberközpontú WELL minősítés legmagasabb, Platina szintjét teljesítette a projekt, míg a BREEAM minősítésnél Excellent szintet értünk el. Ebben különösen fontos volt a szerepe az ABUD kollégáinak, akik a projektet első pillanattól kezdve kísérték és mind a tervezés, mind a megvalósítás az iránymutatásaik alapján és felügyletük mellett zajlott.

Nem lehet szó nélkül hagyni a vizionárius fejlesztői gondolkodást sem, ami egy ilyen "nonkonform" épület megszületéséhez kell. Ismerve a magyar piaci valóságot, a mai napig nem teljesen értem, hogy végül is miért kapott zöld utat a projektünk, de az biztos, hogy kellet hozzá a megbízó FUTUREAL csapat progresszív hozzáállása is.

Végül is azt gondolom, hogy ez a komoly díj azt a magas színvonalat ismerte el, amit a Budapest ONE a fejlesztési ötlettől a tervezésen át a kivitelezésig képvisel.

ÉF: Egy épület léptékénél láthatjuk, hogy hogyan zajlik a fenntarthatóság jegyében zajló optimalizációs folyamat és mit eredményez ez, de mi a helyzet a városi léptékkel? Átültethető ez például a főváros városfejlesztési stratégiájába?

RA: A városi lépték ettől csupán az adatmennyiségben és az összefüggések komplexitásában különbözik. A jó hír, hogy ma már rendelkezésre állnak eszközök, amikkel a döntéselőkészítés jól megalapozottan támogatható. Közel tíz éve fejlesztettünk egy olyan városi tervezési platformot, amely ok-okozati összefüggési láncot teremt különböző városi kulcsindikátorok (kulcsjellemzők) között. Ez egy olyan egyedülálló szoftver, ami többek között prioritási sorrendet tud felállítani egy település, kerület számára. Ez praktikusan egy cselekvési terv a városirányítás és -tervezés számára, ha például a település parkolási viszonyain, vagy az egy főre eső CO₂ lábnyomán szeretnének javítani.

Jelenleg zajlik a Budapest 2030, vagyis a főváros hosszú távú fejlesztési stratégiájának felülvizsgálata. Ha még emlékszel, ez volt az a dokumentum, amit a fővárosi közgyűlés ellenszavazat nélkül, teljes egyetértésben fogadott el 2012-ben. Olyan szakmai anyagot állítottunk elő, ami a főváros viszonylatában példátlan, 30 évig tartó adatgyűjtésre és alátámasztó munkarészekre épült. Ezt Kerekes György akkori főépítész kezdte, majd a szakmai vezetést a BFVT vezetője, Albrecht Ute vette át. Az anyag kimagasló színvonalát is jelzi, hogy sok cél és ahhoz kapcsolódó eszköz azóta meg tudott valósulni, vagy megvalósulás alatt van. Természetesen 10 év még egy hosszú távú stratégia esetén is sok idő, de azt azért tisztán lehet látni, hogy sok kihívás, amit akkor azonosítottunk, valósnak bizonyult, gondolok itt például a klímaváltozásra vagy épp a migrációs kérdésekre (messze a 2015-ös migrációs válság előtt).

Mindig is híve voltam a tudományos alapokra támaszkodó és az ökológiai válságra is választ kereső és adó, határozott lépéseknek. Sok más európai városhoz vagy régióhoz hasonlóan hasznos lenne, ha a felújítások Budapesten is egyértelmű előnyt élveznének az új építésekkel szemben. Budapest demográfiai és lakás adatait ismerve jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy jelenleg milyen céllal és kinek épülnek új lakások a fővárosban? De hasonló kérdés tehető fel az irodapiaccal kapcsolatban is. Elképesztő és minden alázatot nélkülöző bontási hullám söpör végig az utóbbi években Budapesten. Ez olyan szintű plusz környezeti terhet jelent, amire szerintem nincs felelős gondolkodással elfogadható indok. Gondoljunk csak bele, hogy egy épület CO₂ lábnyomának felét az alépítményi és a felépítményi tartószerkezetek adják. A jelenlegi bontási gyakorlat miatt a legtöbb esetben (tisztelet a kivételnek) nem beszélhetünk recyclingról vagy reuse-ról, a legpozitívabb forgatókönyveknél is jellemzően csak downcyclingról van szó, amikor például az elbontott betonszerkezet útalapba kerül. Ez nem fenntartható, sőt, káros a közösség számára. Ezzel szemben gondoljunk csak az urban mining sikerére, ami persze messze nemcsak az anyag közvetlen körkörös gazdaságban tartásáról szól, hanem a funkciók alkalmazkodó újrhasznosításáról is (adaptive reuse). Ezek mind olyan irányok, amelyeket támogatni és a jövőben gyakorolni kell. Nem véletlen, hogy egyre több olyan település van világszerte, ahol az engedélyezés során be kell tudni mutatni az eredetitől eltérő funkcionális kialakítást, vagy a bontási engedélyek kiadásához egy legalább olyan szintű dokumentum elkészítése szükséges, mint az új építéshez… És akkor még "csupán" a felelőtlen környezeti magatartásról beszéltem és nem a kulturális, társadalmi veszteségekről, melyeket most megfigyelhetünk.

ÉF: Egy újabb léptékváltással eljutunk az országos kérdésekig. Ezen a szinten mit látsz a legfontosabb teendőnek, mi lenne az az intézkedés, ami előmozdíthatná a hazai építőipar fenntarthatóságát?

RA: Azt hiszem én ennek csupán egy szűk szeletére látok rá. Felismerek tendenciákat vagy hiányokat, de itt a politikai és makrogazdasági érdekek kellő ismerete nélkül csak a partvonalról bekiabálni lehet. Vagyis ne várd tőlem, hogy komplex választ adjak, ehelyett inkább egy hiányterültre fókuszálnék.

Az biztosan látszik, hogy a kutatás-fejlesztést (K+F) támogatni kívánó és tudó hazai építőipar visszafogott lehetőségekkel rendelkezik. Ez sok mindenre vezethető vissza. Az egyik ezek közül biztosan az, hogy a külföldi kézben lévő cégek első sorban nem a magas képzettséget igénylő, tudásalapú K+F tevékenységüket hozzák Magyarországra, amely a fenntartható szemléletű építőiparnak is alapja lehetne. Persze ezzel nem lenne gond, ha az állami büdzsé ezt az űrt kitöltené, azonban a hazai GDP-arányos K+F-re fordított költségvetési keret Európában sereghajtó. A semmiből pedig nem lesz semmi. Hiába vannak kis cégek, amik hozzáférnek direkt EU-s K+F finanszírozáshoz – ne felejtsük el, hogy az egyetemek nagy része most ki is van zárva ebből –, ha ez nem tud rendszerszintűvé válni. Vagyis jellemzően azok az építőipari termékek, szolgáltatások jelennek meg itthon, amelyek alapvetően már túl vannak az első avulási fázisukon és "nyugaton már levetették őket". Ez olyan, mint amikor a rendszerváltás környékén elöntötték a 10-20 éves nyugati kocsik a hazai utakat, ami persze előrelépés volt a Trabantokhoz, Wartburgokhoz és Moszkvicsokhoz képest, de azért mégiscsak mi szívtuk a kipufogójukból ömlő károsanyagokat. Vagyis, amíg a K+F nem egy rendszerszinten átgondolt és támogatott tevékenység, addig nehéz lesz érdemben előrelépni.

Pedig például a klímaváltozás hatásaival szemben ellenálló települések fejlesztése, a klímaválság és az ökológiai válság jelenlegi szintjét tovább már nem fokozó rendszerek építészeti dimenzióinak hazai kutatás-fejlesztése az ország lakosságának is egyre egyértelműbb érdeke lenne.

Sokat beszélünk mitigációról, kibocsátáscsökkentésről, de legyünk őszinték és nézzük meg a tényeket: ezt a harcot már buktuk. Hitegethetjük magunkat 1,5-2 fokos stratégiákkal, de tudjuk, hogy a földi átlaghőmérsékelt ennél nagyobb arányban fog nőni, és ez a változás gyorsabb lesz, mint azt bármely korábbi forgatókönyvünk jelezte. Vagyis a mitigációs törekvések fenntartása mellett óriási erőforrásokat kellene fordítani az adaptációs K+F-re.

A kollégáimmal nemrég készítettük el Magyarország első reprezentatív kutatását, ami azt vizsgálja, hogy az emberek hogyan hűtik otthonaikat. Milyen stratégiákat, eszközöket használnak, milyen összefüggések vannak korosztályos és szociális csoportok és a hűtési szokásaik között stb. Ezek segítenek nekünk abban, hogy a használó embert sokkal jobban megértsük, és így a jövőben olyan épületeket tudjunk tervezni, amelyek kevesebb energiával hatékonyabban tudnak komfortot adni a használóknak.

Kíváncsi vagyok arra is, hogy az új Építészeti Törvényt elfogadása esetén milyen végrehajtási rendeletek követik, és azok hogyan segítik vagy épp gátolják a törekvéseinket egy élhetőbb épített környezet kialakításának érdekében. Egyelőre próbálok optimista lenni.

Épp a napokban zajlott az ENSZ éves klímacsúcstalálkozója, a COP 28, amely globális szinten foglalkozik mindazzal, amiről eddig szó volt. Gyakran megfogalmazódik a kritika e találkozók kapcsán, hogy minimális a valódi hatásuk. Te hogyan látod ezt, milyen irányelvek fogalmazódnak meg, és van-e ezeknek az építészetre, építőiparra gyakorolt közvetlen hatása?

Igen, azt hiszem sok kritikával egyet is lehet érteni. Nézzük csak meg, hogy ki vezeti a COP 28-at: az Emirátusok állami olajcégének vezetője. Ha jól értesültem, akkor pár napja meg is osztotta a világgal, hogy valójában nem bizonyított, hogy a fosszilis energiahordozók égetése szignifikánsan hozzájárulna a globális klímaváltozáshoz. Mégis mit vártunk? Persze felfoghatjuk pozitívan is a dolgot: nem vitatta a tényt, hogy van klímaváltozás.

Az ABUD-dal 2015-ben publikáltuk azt a több mint hároméves kutatásunkat, ahol lehetséges globális forgatókönyveket rajzoltunk fel az épületállomány megváltoztatására annak érdekében, hogy tartani tudjuk a kibocsátási célokat. A GBPN, egy független párizsi kutatói hálózat által megrendelt tanulmány különlegessége az általunk fejlesztett és programozott költséghatékonysági modell volt. Ez nem egy ún. tiszta top-down, vagyis kizárólag statisztikai adatokat használó modell volt, hanem egy hibrid modell, amelyben fizikai (modellezett) eredményeket is felhasználtunk a statisztikai adatok mellett. Ezzel a módszerrel a korábbiaknál kisebb hibaszázalékkal dolgozó modell tudott létrejönni. Ennek alapján teljesen egyértelműen, régiókra vetített pontosággal – így Magyarországra is – meg lehetet mondani, hogy milyen felújítási, építési utat kellene követni, éves szinten milyen arányban és milyen szintre kellene hozni az épületeket energetikai szempontból. Ezen túlmenően a modell gazdasági modulja arra is ad megfelelő iránymutatást, hogy például a szakképzésnek és az építőipari gyártás kapacitásnak milyen stratégiai irányba kellene elmozdulnia. Ezt a munkát Ürge-Vorsatz Dianával ketten vezettük, aki most az IPCC alelnöke, ilyen minőségében pedig a COP 28-nak aktív és kiemelt résztvevője, formálója. Hiszek abban, hogy Diana mindent megtesz, annak érdekében, hogy a dolgok jó irányba menjenek a jövőben.

Azt gondolom, hogy a tudományos és szakmai oldal elég jól látja, hogy mit kellene tenni. Lassan az embereken lenne a sor, hogy olyan politikusokat bízzanak meg, akik valóban a megfelelő lépéseket teszik a teljes ökológiai összeomlás elkerülésének érdekében.

Nagyon könnyű másokat hibáztatni: a politikusok nem azt teszik, amit mi szeretnénk. Azt gondolom, hogy érdemes először a saját házunk táján körülnézni: olyan házakat fejlesztünk, tervezünk, építünk, amelyek valódi hosszú távú célokat, többek között klímacélokat szolgálnak? Arra tájoltam az épületet, helyiséget, amerre optimális? Tudom-e, hogy mikor, mennyit és honnan süt a nap? Mikor van árnyékban (tereptől, városi struktúrától stb. függően) a tervezett épület? Olyan a fal/ablak arány, ami optimális? Könnyen zónázható térelválasztókkal, ajtókkal a lakás a hűtés/fűtés szempontjából? Van nyitható ablak és hatékony a természetes szellőzés? Milyen magas a szemöldök, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű természetes fény jöjjön be? Van, kell ereszkiülés? Milyen színű a homlokzat és a tető, lapostető, nem csupán esztétikai szempontok alapján? Milyen és mekkora a tervezett zöld infrastruktúra az épület körül? Kéz a kézeben jár az esztétika a hosszú távú célokkal? Persze ez csupán pár az építészeti, koncepcionális kérdések közül. Viszont ezek mindegyike jelentősen hozzájárul egy épület valós környezeti lábnyomához, jellemzően anélkül, hogy a költségeket növelné.

Vagyis a másokban való hibakeresés helyett – akkor is, ha estelegesen ez jogos lenne – tegyük meg mi az első lépést, és büszkén használjuk a technika, technológia és tudomány adta lehetőségeket, hogy jobbá és élhetőbbé tegyük az épített környeztet.