Épületek/Középület

Egészség, fény, levegő és fenntarthatóság – A debreceni National Instruments campus ´D´ épülete

2021.01.04. 17:33

Az amerikai National Instruments (NI)  2001-ben  döntött úgy, hogy hardvergyártásának telephelyét Debrecenben hozza létre. 20 év elteltével  mára a vállalat bizonyos regionális központjai is itt működnek, 2019-ben pedig átadták a campus legújabb épületét a cég vevőszolgálata, jogi és IT osztálya számára, mindezt minimális környezeti terhelés mellett. 

A 2007-ben elkészült, NI  ‘B’ épületében létrehozott alapkoncepciót és homlokzati anyagválasztást követve, a ‘D’ épület folytatja a megkezdett folyamatot, egyben ki is bővíti azt a Megbízó és az CMA Architects által közösen kigondolt és a campus egész területére megfogalmazott jellemvonásokkal is:

- Egészség - látványlépcső, ülőlépcső, tetőkert

- Fény - keskeny irodai traktus, amely maximális természetes megvilágítást biztosít a padlótól mennyezetig tartó üvegfelületekkel

- Levegő - hűtőgerendás légkondicionáló rendszer

- Fenntarthatóság - LEED Gold tanúsítás, homlokzati árnyékolás (függőleges és vízszintes értelemben is)

Az épület a terület nyugati szélén található, és ebben a tekintetben magába foglalja a telephely belső közlekedő folyosó rendszerének ‘végállomását’, amely összeköti a telken található összes épületet. A közlekedő folyosó a ‘D’ épület földszinti közös terébe vezet, amely egy többfunkciós, nyitott gyülekezőhely az ott dolgozók számára. A nyitott területet nyugatról az ülőlépcső határolja, amely egy többszintes szobrászati elem, helyet nyújtva a használók számára a gyülekezésre, pihenésre vagy egyszerűen ülésre. A nyitott terület déli végén egy önkiszolgáló büfé kínál italokat és harapnivalókat.

Az új komplexum felvonói szándékosan az épület belső részében rejtőznek – ott, ahol szükséges, de nem feltűnő. A felvonó, mint elsődleges függőleges közlekedési lehetőség helyett, egy 5 emeletes látványlépcső rugaszkodik el az ülőlépcső tetejéről és vezet fel a tetőszintig. Az épület használóit vizuálisan és fizikailag is vonzza ez a látvány. A lépcső egyedi gyártású acéllemezből készül, hajlított tölgyfa lépcsőfok burkolattal felülről lefelé. A tölgyfa korlátok beépített LED szalag világítást kaptak.

A fenti irodaterület traktusa ugyanabban a keskeny szélességben lett kialakítva,  mint a korábbi ‘B’, ‘C’ épületek esetében, 14 méter szélességben. Ez a keskeny traktus – kombinálva a padlótól mennyezetig tartó függönyfallal – biztosítja az irodaterületek természetes fénnyel történő elárasztását. Az épület szerkezeti kialakítása úgy készült, hogy a liftaknán és a lépcsőmagokon kívül nem készültek az épületben teherhordó falak, így biztosítva az alapterület teljes rugalmasságát és a teljesen nyitott irodai kialakítás lehetőségét.

A külső homlokzati anyagok ismét követik a 2005-ös ‘B’ épülettel megalkotott alapelveket. Fentről lefelé végig húzódó függönyfal határozza meg az épület homlokzatát, melyet egy úszó tető borít. A látványos, függőleges árnyékoló háló felületek között vízszintes árnyékolók húzódnak. A függőleges árnyékolás arany színű eloxált alumínium huzalszövetből készült, szerkezeti acél toronyszerkezetre függesztve. Az arany szövet háló a vízszintes árnyékolással és a homlokzati üvegezéssel kombinálva egyedülálló belső megvilágítási környezetet nyújt, amelynek megtekintésére mindenkit bátorítunk.

Az arany szövet mellett a ‘D’ épület egy új függőleges árnyékoló megoldást is tartalmaz – mintázott üveghomlokzati felületeket. Ez az egyedi, nyomtatott üveg árnyékoló a látványlépcsőt magába foglaló épülettömeg külső részére került, ahol zavartalan kilátást nyújt az épület környezetére. Ugyanakkor csapdába is ejti és eloszlatja a nap melegét, mielőtt az az épületbe jutna, mindezt anélkül, hogy mesterséges hűtést kellene biztosítani az épület gépészeti rendszerei által.

A D épület belsőépítészeti kialakítása illeszkedik a teljes campus területét átfogó koncepcióba. Az emeleteken kialakított nagy, egyterű irodaterületeket a szőnyeg mezők forgatása, az álmennyezet helyenkénti felnyitása és a mennyezeti raszter elforgatása teszi izgalmassá. Az egyterű munkahelyeket fa lamellás álmennyezettel kijelölt informális kollaborációs terek osztják élhető méretű egységekre. Ugyanez a lamellás mennyezet jelenik meg a központi magokba foglalt szinti konyhákban is. A campus épületeinek hangulatát az egyedi, jellemző színkoncepciójuk határozza meg – a D épület falai oliva zöldek, és élénk narancs színűek, ami a beépített bútoroknál is megjelenik.

A tárgyalók falfelületei színes hangelnyelő panel burkolatot kaptak, írható üveg felületekkel, illetve az NI alapértékeit bemutató egyedi tervezésű grafikával. A földszinten a recepció mellett számos közösségi funkciót helyeztünk el, ami a munkatársak együttműködését és jólétét hivatott szolgálni – konferencia termet, a látványlépcsőhöz kapcsolódó aréna teret, egy kis “piacteret" és egy jól felszerelt edzőtermet. A recepció és a lépcsős aréna tér a campus ütőerére, az épületeket összekötő közlekedőre lett szervezve, itt találkozhatnak a különböző épületben dolgozó munkatársak, külsős vendégek és látogatók. A tágas közösségi tereket az interaktív kivetítő felületek, a változatos bútorozás és a mennyezeti akusztikus paravánok teszik jól használhatóvá.  

Michael Cojocar
Szőnyi Krisztián
Láncos Áron

 

Szerk.: Pleskovics Viola