A dolgok állása – interjú Noll Tamással (11). Külső kapcsolatok – ajánlások a kamara nem létező fészbuk oldalán

A MÉK kapcsolati hálójának feltérképezése – ki van velünk? Hogyan és mennyire? MÉSZ, KÉK, ÉVOSZ, MÉASZ, Kőszövetség, IFK, MMK...

Külkapcsolatok, a MÉK és a MÉSZ viszonya

MCs: Felsoroltátok ebben a bizonyos elnökségi programban, hogy hány szervezettel van kapcsolatotok; általában kifelé. Ezek közül az egyik legfontosabb a Magyar Építőművészek Szövetsége. Említetted korábban, hogy a hatásköri átfedésekből eredő villongások tisztázásra kerültek. Ettől függetlenül érdekel, hogy miként működik, mennyiben javult ez a kapcsolat? Mennyit lehet ebből látni? A kamara leadott valamit, amivel nem tud foglalkozni, és így minden kulturális feladat a MÉSZ-hez került? Én úgy látom, hogy még mindig vannak bizonyos hatásköri zavarok. Mintha a MÉSZ is sokkal kevesebbet tartana a kamaráról, azaz a jogi ügyek, a paragrafusok, a szakmagyakorlás szempontjaira specializált szervezetnek gondolná csupán. A MÉSZ magát az Építészetet szeretné képviselni, de ehhez egy kicsit kicsi, anyagilag is, és tekintélyében is. Te hogy látod ezt? A MÉSZ-t Te erősíteni szeretnéd, magad alá, vagy magad mellé akarod állítani?

NT: Mi partnerként kezeljük a MÉSZ-t, az egyik nagyon fontos partnerként, de ugyanígy partnerként kezeljük például a Kortárs Építészeti Központot, és a többi szervezetet is.

MCs: Egyenrangú partnerként? Ne tegyünk közöttük különbséget?

NT: Természetesen teszünk, mert egy házban vagyunk, egymás mellett vagyunk, sokkal közelebb állunk ilyen formában egymáshoz és sokkal több az egyeztetni valónk az együttműködés folyamán, mint például a Kortárs Építészeti Központtal. De amikor az Európai Építészetpolitikai Fórumot szerveztük, ebben nagyon fontos szerepet vitt a Kortárs Építészeti Központ, és alapvető volt, hogy azt a skálát ők tudják megszólaltatni, és ők tudják képviselni, ami ott bemutatásra került, a fiatal építészek bemutatkozási lehetőségét. Én azt a frissességet, azt a szellemi energiát nagyon nagyra becsülöm, amit a Kortárs Építészeti Központ képvisel.

A Szövetség abból a szempontból érdekesebb dolog, hogy nagyon sokáig csak a Szövetség jelenítette meg a szakmai életet Magyarországon. Az ötvenes évektől kezdve ebben a formában működik, és a rendszerváltásig kizárólagos szervezetként volt jelen. És ebből következően benne maradt pár olyan reflex, ami szerintem a mai helyzetben már nehezen értelmezhető. Én inkább úgy látom, hogy a Szövetség egyfajta egyesületi életet kell, hogy jelentsen, ami olyan, mint egy önképzőkör, ahol azért jövünk össze, mert jól érezzük magunkat, mert kicseréljük a gondolatainkat és nem azért, hogy az egész mai magyar építészetnek irányokat szabjunk.

Tudomásul kell vennünk, hogy vannak más szereplők is ezen a területen. Ebből az egyik nagyon rangos szereplő a Magyar Építőművészek Szövetsége, és velük van olyan kapcsolatunk, mind elnöki szinten, mind pedig bizottsági szinten, hogy egyedül ez a szervezet delegál a mi bizottságainkba tagokat. Az Oktatási Bizottságba, a Tervpályázati Bizottságba, a Külügyi Bizottságba és a Továbbképzési Bizottságba van közvetlen delegálási joguk. Szerintem az együttműködés kialakult és ugyanakkor – amire nekünk tényleg nincs energiánk – fontos az a nagyon intenzív külkapcsolati képviselet is, amit most Kálmán Ernő elnök úr ellát. És próbál egyúttal piacszerzést is folytatni a magyar építészek számára. Ez inkább kamarai feladat lenne, de ezt ő nagyon jól  képviseli. Illetve, ahogy már beszéltünk róla – a kiállítások, kulturális kapcsolatok szervezése terén – úgy gondoljuk, hogy a MÉSZ a Kamarát egészíti ki.

MCs: Az a kérdés, hogy miként jelenjen meg a szakma kifelé. A kamara azt mondja, hogy ez legyen inkább a MÉSZ dolga? Vagyis az építészszakma a MÉSZ-en keresztül jelenjen meg a sajtóban, a kulturális szférában? Ott meg lehet, hogy azt gondolják, hogy ők egy kevesebb tőkével rendelkező szervezet, nekik erre nincs pénzük. És így a két szék között a pad alá esik a dolog. Mintha nem lenne eldöntve, pont a munkamegosztás miatt, hogy ez kinek is lenne a feladata. Miért nincs jelen – akár a kamara, akár a MÉSZ révén valamilyen módon – az építészek társadalma a közmédiában, az újságokban, a televízióban, a rádióban. Kinek a feladata, hogy ezt a terhet vigye? Kamara vagy MÉSZ, vagy a kettő együtt? Erről mit gondolsz? Vagy menjek és kérdezzem meg Kálmán Ernőtől, mert ez az ő asztala?

NT: Nem! Úgy gondolom, hogy ezt a két szervezetnek együtt kell megoldani, már csak azért is, mert kintről nézve nagyon nehéz megkülönböztetni, ha megszólal a MÉSZ, vagy megszólal a Kamara, hogy akkor most végül is ki képviseli a magyar építészeket. Ez egy kívülálló számára azt hiszem, teljesen egybemosódik. Nagyon nem mindegy, hogy mit mond a MÉSZ, illetve nagyon nem mindegy, hogy mit mondunk mi. Egyeztetésre lenne szükség. De sajnos, ahogy mondtam, a kamarának jelen pillanatban nincs kommunikációs programja és stratégiája, egyszerűen nem tudjuk kiépíteni ezt a felületet.

MCs: A kamarai program külügyi kapcsolati rendszert tárgyaló részében föl van sorolva rengeteg olyan stratégiai partner, szakmai kapcsolat, akikkel nehezen tudom elképzelni, hogy miként zajlik a kapcsolattartás. Itt van az Építési Vállalkozók Szövetsége, az Építőanyag-gyártók, a Létesítmény-fenntartók, a Szabványügy, a Kőszövetség, stb. Hogyan működik ez a sokirányú kapcsolattartás? Évente egyszer írtok nekik egy levelet, vagy leültök velük tárgyalni, vagy csak rajta vannak, mint a skalpok a listán, hogy velük is volt egyszer egy levélváltás? Szeretném, ha megfoghatóvá tennéd ezeket a kapcsolatokat. A MÉSZ-t értem, azt könnyű elképzelni, de ezeket nem. Volt, aki hiányolta például, hogy hol van a Kisvállalkozók Szövetsége, mert az pont nincs rajta a listán.

NT: Ez az együttműködés egy konkrét munkára szerveződött, illetve annak mentén alakult ki. 2010 nyarán kaptunk egy felkérést a gazdasági miniszter úrtól, hogy öt társadalmi szervezet együttműködésével – és kormányzati részvétellel – dolgozzuk ki az építésgazdaság stratégiáját. Akkor öt szervezet soroltunk fel: a Magyar Építész Kamara, a Magyar Mérnök Kamara, az Építési Vállalkozók Szövetsége, az Ipari és Gazdasági Kamara építési oldala és az Épületanyag-gyártók. És ehhez jelentkezett be még a Létesítmény-fenntartó Szövetség, illetve az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal, és hozzávettük még az Építőanyag-kereskedőket. Tehát ez az a nyolc partner-szervezet, amelyik az építésgazdaság körét a legjobban reprezentálja. Egy jó fél éves munka folyt a nyolc szervezettel – sajnos a kormányzat részéről nem kapcsolódott be igazából ebbe a munkába senki –, és a nyolc szakmai szervezet teljes egyetértéssel létrehozott egy koncepcióvázlatot, amit mellékeltünk a beszámolóhoz, amire szerintünk rá lehet majd építeni később egy megfelelő építésgazdasági stratégiát. Ezen a szinten kialakult tehát ezekkel a szervezetekkel egyfajta munkakapcsolat, közben meg is ismertük egymást, és eljutottunk odáig, hogy akármi történik, ezt a munkát folytatni fogjuk. Nagyon sok olyan terület van, ami a partnerek együttműködésével javítható lenne: információcserékkel, programokkal. Itt említhetném akár a szerződésrendszert is.

Erre megpróbálunk majd ráépíteni valamiféle együttműködést, melyben azt mondjuk, hogy a nyolc szervezet nézzen meg konkrét feladatokat és kezdjük el azokat kidolgozni. Az Építési Vállalkozók Szövetsége ebben egy nagyon fontos partner, de az összes többi is. Már minden szinten meghívjuk egymást és kapcsolatban vagyunk. A Kőszövetséggel pedig olyan kapcsolatot alakítottunk ki, hogy minden évben egy kétnapos továbbképzési programot szervezünk negyven főre, ahol a bányától a konkrét beépítési problémákig végigkísérhetjük a teljes folyamatot. Együtt megalapítottuk a legjobb kőből-épült épület díját, amihez jelentős összegű elismerést ad a Kőszövetség.

MCs: Ezt ők kezdeményezték? Ők keresték meg a Kamarát?

NT: Így van, ők kerestek meg. Ebbe még a veronai vásár is bekapcsolódott. A világ legnagyobb kővására Veronában van. A győzteseket a veronai vásárra tudjuk kivinni. Sőt, egy további helyünk is van, ahova építészt tudunk delegálni. A veronai vásár alatt egy négynapos kőakadémia kerül megrendezésre, ahol harminc építész a világ minden országából, tehát Amerikától, Kanadától Ázsiáig, Indiáig, Afrikáig és Dél-Amerikáig részt vesz. Erre én kaptam meghívást, mint első magyar, aki elvégeztem ezt az akadémiát. Ez volt az alapja az együttműködésnek. Szeretnénk ezt olyan élő kapcsolatként megtartani, aminek a konkrét éves menetrendje is megvan: az itteni tanfolyam, az itteni díj és az őszi veronai vásár. Amikor beindít az ember egy programot, akkor nagy energiák kellenek, de utána már csak futtatni kell. És amíg ebben van töltet, van fantázia, addig ez a program fut, akkor már viszonylag kis energiákkal lehet működtetni.

MCs: Még egy nagy szereplő van, akiről nem beszéltünk, és ez a Mérnök Kamara. Kiolvasható a kamarai programból, hogy a Mérnök Kamarával is alakul valamilyen kapcsolat. Mennyi ideje tart ez a kapcsolatkeresés? Mert tudtommal ez is viszonylag friss. Mennyire erős? A Mérnök Kamara elég nagy és elég jól működő, jól szervezett kamarának tűnik.

NT: A mérnökök mindig is szervezettebbek voltak, mint az építészek, ezt a korábbi vállalati létünkből is tudjuk, tehát mindig jobban hajlottak azokhoz a formákhoz, melyek a szakmai munka mellett megvoltak. Hihetetlen gyorsan állították föl a maguk szervezetét, dolgozták ki a szakmai anyagokat és szisztematikus, mérnöki pontossággal haladtak, míg mi, az építészek sokkal individuálisabb megközelítésével, sokkal nehezebben tudtuk összerakni a saját dolgainkat. A kapcsolat természetes módon a Kamara fölállása óta megvan a két szervezet között. Minőségi változás olyan szempontból történt – amikor én lettem a Kamara elnöke, illetve Barsiné Pataky Etelka lett a Mérnök Kamara elnöke –, hogy lezárult az a korszak, amelyre inkább a nagyvállalati formákból örökölt építész-mérnök kapcsolat volt a jellemző és meghatározó, ami miatt elég nehéz volt a mérnökökkel egyességre jutni, különösen a díjszámítás ügyében. Nekik teljesen más volt és van a fejükben az építész szerepére vonatkozóan, és egy másfajta szereposztásban gondolkodnak. Ezeket a modelleket a szocialista tervezővállalatok korából örököltük. Én most úgy érzem, hogy eljött a váltás ideje, hogy egy sokkal jobb, valódi partneri együttműködés kezd kialakulni az – ahogy mondtad – túlsúlyos, jól szervezett Mérnök Kamara és az Építész Kamara között. Mert azt egyre jobban el kell azért fogadniuk a mérnököknek is, hogy a karmesteri feladat az építészek kezében van, azt nem lehet elvenni tőlünk az építési folyamatban. Ha elvesszük a karmesteri pálcát, akkor káosz lesz, ezt igenis el kell fogadni. Ez a mindennapi gyakorlatban egyébként nagyon jól működik, mert kialakulnak a szerepek. Ezt felülírták korábban, és a mai napig megvannak ennek a nyomai, de a Mérnök Kamara vezetőségében és tisztségviselői körében is egyre inkább a mindennapi életben meglévő kapcsolatok alapján gondolkodnak.

Masznyik Csaba
(folyt.köv.)