A dolgok állása – interjú Noll Tamással (5). A MÉK finanszírozása
A MÉK a területi kamarák jattjából tartja fenn magát és végzi el a rá szabott feladatokat. A probléma az, hogy ezt az országos kamara kevésnek, a területi kamarák soknak érzik. Centralizáció és újraelosztás vagy decentralizáció és helyi pozíciók védelme - ez itt a kérdés, válasszatok!
|
A Magyar Építész Kamara (a továbbiakban: kamara, ill. MÉK) elnökletét Noll Tamás 2009 végén vette át. Az azóta eltelt két év során több kritika érte a kamara vezetését: a szakmai szempontból jelentős eseményekkel kapcsolatosan a kamara ritkán foglal nyilvánosan állást, ezért a tagság úgy érzékeli, hogy az építészetnek továbbra sincs megfelelő szakmai érdekképviselete, tekintélye a magyar társadalmon belül. További zavart okoz, hogy a tagság nem választja külön az országos és a területi, különösen a fővárosi szervezeteket, egységesen „A Kamarán” kér számon mindent, a bírálatok is „A Kamarát” illetik. Mivel a Kamarának – és ebben nincs különbség az országos és a területi szervezetek között – egyelőre nincs jól működő kommunikációs stratégiája a tagság tájékoztatására, egy interjú keretében igyekeztem választ kapni a sok felmerült kérdésre. A kérdéssor összeállítása előtt több kollégától is kértem javaslatokat (Bardóczi Sándor, Huszti István, Pásztor Erika Katalina, Szabó Levente, Talmácsi István, Tardos Tibor), a kérdéseik többsége beépült az interjúba. A beszélgetésre 2011. november végén, december elején került sor, a szöveg feldolgozása sajnos sok időt vett igénybe: ahol szükségesnek találtam, jeleztem, hogy a válasz mely időpontra vonatkozik.
Masznyik Csaba
|
A MÉK finanszírozása
NT: Amikor tizenöt évvel ezelőtt, a kamara indulásakor kialakult a tagdíjak megosztásának rendje, még nem lehetett pontosan látni, hogy miképpen tudjuk finanszírozni a működésünket. Ebből a helyzetből csak egy küldöttgyűlés keretében, kétharmados szavazással lehetne kilépni. Nemcsak az országos kamara, hanem a teljes kamarai rendszer bénult, mert kifelé nem tudjuk azt az eredményt produkálni, amit tőlünk elvárnak. És ez egy belső paralízis eredménye. Nem tudunk pénzeket koncentrálni azokra a munkákra, amelyeket el kellene végeznünk, amelyeknek nagyobb ereje lenne és jobban is látszódnának. Ugyanakkor pedig decentralizáltan elaprózódnak az erőforrások. Ez az, amit nagyon nehéz megértetni a területi elnökökkel és a küldöttekkel is, mert a területi elnökök, illetve az elnökségek úgy indítják el a küldötteket, hogy a saját érdekeiket kell védeniük. Ezen a téren egyfajta paralízis van, és most már sajnos a második küldöttgyűlésen ütköztünk – leginkább Budapest részéről – nagyon kemény ellenállásába, ami megakasztotta ezt a folyamatot.
Ez a budapesti erő a kamara történetében mindig is jelen volt, mert egy ekkora tömegnek önmagánál fogva is ereje van, és tény, hogy mindig is kényes egyensúly létezett a budapesti, meg az országos kamara között. Én azt az alapállást képviselem, hogy kamaraként, kicsiben, az ország működését képezzük le. Én nem akarok a budapesti problémákkal foglalkozni, oldják meg a budapestiek, oldja meg a fővárosi elnökség, és elvárom, hogy az országos ügyekben pedig ne tegyenek keresztbe. Hozzá kell tennem, hogy ezen a területen is sokkal jobb együttműködés alakult ki a budapesti és az országos kamara között, mint amilyen az az elmúlt időszakban volt.
MCs: Akkor a vitriolos levélváltás is része a mindennapoknak és az együttműködésnek?
NT: Vannak még ilyenek. Benne vannak a reflexekben, ami egyébként érthető. Inkább az egyeztetések nehézségei vannak mögötte.
MCs: Kíváncsi vagyok, hogy a budapesti kamara költségvetésébe mennyire látsz bele, mennyire van jogod azzal kapcsolatosan észrevételeket tenni? Ha mégis megszavazná a küldöttgyűlés, hogy harminc vagy negyven százalékot kapjon az országos kamara a területi kamarák költségvetéséből, akkor nem fordulhatna elő például, hogy a FUGA-t nem tudná fenntartani a budapesti kamara? Bálint Imre azt írta ebben a pengeváltós levélben, hogy ha az összes (!) jogi ügyet átvállalná az országos kamara, amit ők bonyolítanak évente, akkor lehetne pénzátcsoportosításról beszélni. Egyáltalán, mennyire van neked lehetőséged a területi kamarák gazdálkodását átlátni és megítélni?
NT: A Budapesti Építész Kamara tagjaként megítélhetem, de mint országos elnök nem tudom a területek gazdálkodását számon kérni, nincs is jogom ahhoz, hogy bármibe beleszóljak. A budapestibe annyi jogom van, hogy én is budapesti küldött vagyok, és a küldöttértekezleten van jogom szólni, illetve a küldöttgyűlésen, mint budapesti tag, én is megkapom a költségvetési előterjesztéseket és megkapom azt a háttéranyagot, amire az előterjesztés épül. Persze mindenki védi a saját álláspontját, mindig van mire hivatkoznunk, hogy miért nem tudunk többet föladni. Ugyanakkor, ha átnézzük a budapesti kamara költségvetését, láthatjuk, hogy nagyon nagy részt képvisel benne az adminisztrációs munkára kifizetett díj.
A FUGÁ-t fontosnak tartom, és szerintem alulreprezentált a költségvetésben. Hihetetlen jó programmal és küldetéssel működő intézményről van szó, ami szerintem a magyar építészek egyik legjobb helyévé vált az utóbbi időben. Mint budapesti tag, és mint országos elnök azt vallom és mondom, hogy egy ilyen szervezetet támogatni kell. És azt szeretném, ha ennek a mintájára a megyei kamaráknál is ki tudna alakulni egy-egy építészeti központ, tehát nemcsak a megszokott kamarai ügyirat-tologatás folyna, hanem tényleges építészeti közélet lenne. Örülnék, ha ez a budapesti példa elterjedne. Egyébként ez hasonlóan zajlik Ausztriában is, ott négy-öt építészeti központ működik, tehát megvan ennek a mintája. Nagyon szeretném, hogy olyan helyzetbe kerüljenek a területi kamarák is, hogy ezt meg tudják tenni.
MCs: Hát igen, de erre meg a megyei kamarák fogják azt mondani, hogy ehhez pénz kell, forrás kell, és akkor már megint ott tartunk, hogy nincs miből többet adni a közösbe.
NT: A forrásokat meg kell keresni, a pénzt elő lehet teremteni, igaz, a jelenlegi helyzetben nem könnyű. De Borsod megyében például ilyen nehéz körülmények között is megoldották. Megvásárolták a Kós Károly által tervezett villát, és építészeti központként működtetik. Egy rangos épületről van szó. Szeretném, ha lenne ilyen Debrecenben, Pécsett és másutt is. Ha egyfajta forráskoncentráció jelenne meg a rendszerben, ebből a tőkéből vissza lehetne az ilyen programokat finanszírozni. Tehát ahol ténylegesen beindul egy munka, azt vissza tudnánk finanszírozni. Sokkal differenciáltabb és hatékonyabb munkát lehetne így végezni. Hangsúlyozom, kifelé egyek vagyunk és ezt kéne belátni. Ki kellene szűrni a rendszer veszteségeit, és mindent a hatékonyságnak kellene alárendelni.
MCs: Említetted ezt a tizenhat-tizenhét százalékot, amit a területi kamarák az országosnak fizetnek, szemben a harminc-negyvennel, amire szükség lenne. Mi a célod? Arra törekszel, hogy lassú, puhító munkával följebb tudd tornázni ezt a százalékot, vagy úgy látod, hogy ez úgysem fog sikerülni?
NT: Ebbe nem lehet belenyugodni. És abba sem lehet belenyugodni, hogy ingyen dolgoztatunk embereket, és úgy várunk el tőlük teljesítményt.
MCs: Vajon érzékelik-e a megyei kamarák, hogy most többet kapnak az országos Kamarától, mit korábban? Hiszen csak akkor lehet kérni tőlük, hogy többet adjanak a közösbe. Vagy ezt még korai elvárni?
NT: Ezt tőlük kellene megkérdezni.
MCs: Mert a tagság felől ebben nem vagyok biztos.
NT: Azért már kezdenek érkezni a visszajelzések is. Nem mondtam a bevezetőben, hogy a szakmai anyagok nagy része - amelyekkel el maradtunk és amelyek ahhoz kellettek, hogy egyfajta egységes szakmai álláspont alakuljon ki -, elkészült ebben az elmúlt két évben. Most már tudjuk, hogy mit akarunk, pontosabban, mint ahogy a programban leírtuk. Ide illik Bodonyi Csaba mondása: amíg nem tudjuk, hogy hová, vagy merre megyünk, addig ne siessünk. Nagyjából mostanra már létrehoztunk egy olyan szakmai alapot, részben a külföldi kapcsolatok révén, részben a saját bizottságok által kitermelt anyagok alapján, amire lehet építkezni. Ugyanakkor pont a kommunikáció terén óriási lemaradásban vagyunk. De lemaradásban vagyunk abban is, hogy hogyan jussunk el a különböző szintekre. Ahogy említetted is, nincs fenn a honlapunkon a kamara története, nincs fenn a programja, sok minden nincs fenn a honlapon. Ezeket mind meg kéne oldani.
Masznyik Csaba
(folyt.köv.)
