Épületek/Örökség

A Dubniczay palota

2006.08.28. 10:28

2003 és 2006 között készült el az 1997 óta húzódó Dubniczay palota felújítása és bővítése. Az épület építészetéért és belsőépítészetéért Karácsony Tamás DLA, Kern Orsolya és Klobusovszki Péter felelt.

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános és titkos tervpályázatot írt ki a volt Dubniczay barokk palotában kialakításra kerülő Európa Ház, Várgaléria, és a Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjtemény tanulmánytervének elkészítésére. Az első díjas pályamű tervezői – Karácsony Tamás, Kern Orsolya és Klobusovszki Péter – kaptak megbízást az engedélyezési terv elkészítésére. Az 1998-ban elkészített terv pénzügyi okokból nem valósulhatott meg.

2002-ben az önkormányzat elhatározta, hogy a korábbi programban szereplő Európa ház helyett a László Károly Gyűjteményt kívánja az épületben elhelyezni. Az ekkor megszerzett építési engedély – a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt –, a funkcionális módosulással járó legszükségesebb változtatásokra korlátozódott. 2003 és 2006 között készültek el az épület felújításának végleges tervei.

A Dubniczay palota rövid építéstörténete

A vár középpontjában, a püspöki palotával szemben áll a veszprémi barokk építészet egyik legszebb emléke, az 1751-ben Dubniczay István kanonok által építtetett lakóház. A palota egy kelet-nyugat irányú, az utcától a várfalig tartó telken áll. Az „L"-alaprajzú főépület és a kétfelől hozzá csatlakozó gazdasági és kiszolgáló célú épületek „U" alakban zárják közre a bensőséges hangulatú udvart, melyről szép kilátás nyílik nyugat felé. Az utcai homlokzatokon a sima felületű lizénák, a párkány és a durva felületű faltükrök kontrasztja alkot harmonikus barokk építészeti egységet, továbbá az emelet a törtívű szemöldökpárkánnyal és kagylós stukkódísszel koronázott ablakaival, a főhomlokzat a szobordíszes timpanonnal, a falpillér-párral hangsúlyozott középrizalittal.

Az épület több szempontból is meghatározó szerepe játszik a városképben. Dél felől a központi tér felé közeledve – az egyetlen utcára felfűzött házak sorában – az elénk táruló látvány fókuszában áll fűrészfogas beépítésével, a tölcséresen kiszélesedő utca terébe erőteljesen benyomuló négyaxisos oldalhomlokzatával. Főhomlokzata a székesegyházzal, a püspöki (ma érseki) palotával, a nagypréposti palotával határolt, Szentháromság oszloppal díszített térre néz. Udvari homlokzata nyugat felől a sokszor megörökített veszprémi látkép lényeges eleme, a várfal rondellájának maradványával.

Mai állapota több építési periódus nyomát őrzi, melyek meghatározását Dr. Kralovánszky Alán az 1980-as általa vezetett feltárás alapján vázolta fel először, majd G. Lászay Judit művészettörténész pontosította ezt a saját falkutatására és a kivitelezés közbeni megfigyeléseire támaszkodva (1997-2006). A vári beépítés jellemzően zártsorú, a míves homlokzatok összefüggő tömör térfalat alkotnak. A Dubniczay ház tömegének sarokszerű kiszögelése a középkori vár védelmi rendszerét, a kapuépítmény és belső várfal nyomvonalait őrző-követő térbeli struktúra. Karakteres csuklópontja a Vár utca alsó utca-szerű és felső, a Püspöki palota előtt térré öblösödő szakaszának. A Dubniczay-ház épületegyüttese a számos építési periódus során változó beépítési formákat mutatott.

Kiemelkedő jelentőségűek a feltárt díszítőfestések a hét emeleti szobában és a kapualjtól balra eső helyiségekben. Ezek többnyire jó állapotúak és magas színvonalúak. Minden szoba kifestése eltérő: van közöttük brokáttapéta utánzat; márványlábazatos faltükrökkel díszített; csíkos mintázatú; a középtengelyben lévő szoba falain pedig, a 18. század második felében igen divatos egzotikus madaras tájkép ábrázolás (pálmafák, sások, liliomok) található.

A felújított épület

A ház korábbi beépítési módjai közül az utolsó, a XX. század végére kialakult „U" alakú formát őrzi meg. Az északi szárny fölötti emeletráépítés, szimmetrikussá egészíti ki az udvar két térfalát, összefogja a földszinten lévő, különböző periódusban épült helyiségeket. A déli oldalon, az elbontott toldaléképület helyén a korábbi épületnagyságot követő, a magtárral azonos párkánymagasságú új téglaépület készült. A főépület 1905-ben leégett manzárd fedélszerkezetének formája rekonstruálható volt, ennek alapján készült a padlásteret is magába foglaló, barokk minta alapján szerkesztett tető. Az épületben két múzeum működik.

László Károly Gyűjtemény

A képzőművészeti gyűjtemény az emeleti enfilade-ra felfűződő, rekonstruált díszítő falfestéssel rendelkező reprezentatív térsorban, az északi szárny emeletráépítésében és a tetőtérben kapott helyet. A főépület földszintjén, a kapualjtól balra található a változó kiállításoknak helyt adó három egymásba nyíló kiállítótér. A földszint északi oldalán kiszolgáló helyiségek találhatók. A főépület északi végében a korábbi toalett helyén, egy boltozati mező bontásával lift, és az első emeletről induló új tetőtéri lépcső épült.

A reprezentatív emeleti enfilade tereiben lévő több korszakból származó díszítő falfestések restaurálása a E6-os terem kivételével csak a konzerválás fázisáig jutott el. A felületek feltárása közben derült ki, hogy a XIX. század elején kicserélt nyílászárók az ablakbélletekben lévő díszítőfestésre rátakarnak. Ezért az ablakszerkezeteket cserélni kellett, hogy a bélletfestések szimmetriája ne sérüljön. Az új ablakok barokk karaktere teljesebbé teszi a homlokzat összképét. A homlokzatok anyaghasználata színvilága helyszíni megfigyeléseken alapul.

A múlt század hetvenes éveiben az épület tengelyében (E7) és a mellette (E6) lévő termet egy áthidaló beépítésével egybenyitották, a fal bontásával mindkét terem díszítőfestéséből jelentős felület semmisült meg. Az elbontott fal visszaépítésével az emeleti teremsor teljes eredeti alaprajzi elrendezése, az enfilade helyreállt. A főépület udvari homlokzatán, a emeletrizalit melletti felületeken a későbarokk periódus nyolcosztású – tagolt, szalagkeretes – ablakai kerültek visszaépítésre, egy-egy nyílást hagyva tengelyben.

Tegulárium - Magyar Építőipari Múzeum Téglagyűjtemény

A déli oldalon, a magtár mellett a különböző korú töredékekből álló toldalék helyén a Tegularium új fogadóépülete áll. A két épület közt sikátor (közke) jelöli a kor- és stílusváltást, megmutatja a magtár korábban szabadon lévő homlokzatát. Innen nyílik az új múzeumbejárat. Belépve, a földszintről galériás kapcsolat biztosít betekintést az előtérbe, a pinceszint felé, az emeletre, a vetítőterembe. Az új fogadóépület falai a külső és belső várfalat támasztó barokk pontalapozás íveire ülnek rá. A főépület utcai homlokzati síkjától a várfalig terjedő pincerendszerben, a magtárban és az új fogadóépületben találhatók a Tegularium kiállítóterei. A fogadóépület és a meglévő pince közti belső várfalon egy keskeny átjáró készült,  ez a gyűjtemény működése szempontjából elkerülhetetlen volt.

G. Lászay Judit és Klobusovszki Péter