A fa, az üveg, a fém és a fény - képzőművészeti múzeum Kanadában
Pilléreken álló, űrhajót idéző képzőművészeti múzeum nyílt a kanadai fenyőerdő közepén. A John Patkau és társai által tervezett, végletekig leegyszerűsített épületben a hagyományos formák, a helyben található anyagok kortárs rétegbe csomagolva jelennek meg. Bán Dávid írása.
Kanada nyugati részén, Vancouvertől kétórányi autóútra fekszik a téli kikapcsolódások közkedvelt helyszíne: Whistler. A télen alpesi síparadicsomként, nyáron a kirándulók kiindulópontjaként szolgáló, alig 10.000 fős állandó lakossággal rendelkező üdülőváros kiemelt észak-amerikai turisztikai célpont. A település számos dizájn díjat is elnyert, így nem meglepő, ha építészetében is igyekszik jelentős eredményeket felmutatni.
A turistaparadicsom egyik legújabb látványossága a nemrég átadott Audain Képzőművészeti Múzeum (Audain Art Museum). Michael Audain vancouveri ingatlan befektető és filantróp az elmúlt évtizedek során komoly magángyűjteményt épített fel, s gyűjteménye számára építtetett egy nyilvános bemutatási helyet. 2012-ben találta meg az ideális helyszínt Whistlerben, még abban az évben megállapodott a városvezetéssel a Brit Columbia művészetére koncentráló múzeum megépítéséről. Eredetileg egy 2323 négyzetméteres létesítmény megteremtését tervezték, de alig fél évvel a megállapodás után bejelentették, hogy az épület méretét az első elképzelésekhez képest megnövelik, így egy 5200 négyzetméteres ház született. Az intézmény legfőbb célja a magángyűjtő házaspár jelentős, a tartomány művészetét – így az európai hódítás előtti időkből származó népcsoportok hagyományos munkáit – a 18. századtól máig felölelő, s azt átfogóan bemutató kollekciójának tematikus bemutatása, valamint időszaki kiállítások számára is minőségi helyszín megteremtése.
A múzeum megtervezésével a szintén vancouveri székhelyű Patkau Architects irodát bízták meg, mivel ismerték korábbi munkáikat, a kulturális területeken létrejött számos épületüket és azt a háttértudást, amellyel az adott házat elhelyezték földrajzi és kulturális közegükben. A John Patkau, Patricia Patkau, David Shone és Michael Thorpe tervezte whistleri múzeum megformálásának legfőbb szándéka volt, hogy ne feltünően mesterséges létesítményt hozzanak létre, hanem a "hatalmas fenyőerdőbe csendesen beilleszkedő épületet" – emelte ki a koncepció lényegét John Patkau vezető tervező.
Az építészeti koncepció kidolgozásánál három alapvető kérdéskört vizsgáltak meg a tervezők: strukturált térszerkezet, kiállítóterek közötti kapcsolat és megfelelni a nemzetközi kiállítási elvárásoknak. A másik két, a tervezést nagyban meghatározó elem maga a természet volt. Az épület erdei környezete, amely vonzó, de ugyanakkor számos kihívást magában foglaló terep, valamint az időjárás, amellyel a kész épületnek számolnia kell. A kisvárosban minden télen jelentős mennyiségű hó hull, amely hatalmas hófalakat képes föltorlaszolni. A múzeum telke varázslatos környezetben helyezkedik el, amely a Fitzsimmons-patak árterét is képzi, így figyelembe kellett venni a hóolvadás időszaka utáni várható vízszintemelkedéseket.
Az építészeti elképzelés egyszerű és direkt válaszokat ad az említett problematikára. Az épületet mindenképpen szerették volna elemelni a talajszinttől, így pilléreken állva védett az árvizektől, a legmeghatározóbb formai kiképzése pedig az egész építményt magába ölelő éles nyeregtető. A múzeum alaptömege egyszerű séma szerint rajzolódott ki: az egy vonalba rendezett térség az egyik végéhez közeledve tompaszögben megtörik, így a ház egyfajta mellékszárnyat kap, amelyben funkcionálisan jól leválaszthatóak az időszaki kiállítóterek úgy, hogy mégis szoros kapcsolatban maradhassanak a fő szerkezettel. A szintek elosztása is átlátható képlet szerint történt: az első szint a közönségtereket, a felette levő, a tető alá rendezett emeleten a kiszolgáló- és adminisztratív helyiségeket helyezték el. A felszínről elemelt kiállítóterekhez, illetve a főbejárathoz széles lépcsősor, valamint egy híd vezet.
A középső sávban szabályosan egy vonalba, egymással párhuzamban rendezett termek mellett üvegezett falú folyosó húzódik, amely egyfajta erdei sétányként is szolgál. A látogató a kellemes, meleg környezetben, már-már közvetlenül sétálhat az erdőben. Az üvegezett folyosó a lehető legnagyobb transzparenciát nyújtja a természeti környezet felé, és ezt a hatást a mennyezetén elhelyezett falamellák fokozzák. Az épületbe érkező híd közvetlen összeköttetést nyújt az erdővel, az erdei útvonalakkal, így maga a múzeum is ennek a kiránduló hálózatnak a részévé válik. Az üvegezett folyosó a promenád szerepén túl funkcionálisan is fontos, hiszen ez kínál alternatív útvonalat a kifordult szárnyban található időszaki kiállítótermekhez, így azok megközelíthetőek az állandó tárlat folytatásaként belülről vagy azt kikerülve a folyosóról.
Az épület anyaghasználatában belesimul környezetébe, míg bent a csendre, nyugalomra, a melegségre törekszik. A belsőben helyenként karakteresen jelennek meg a régióra jellemző fenyőtípusok: a szitka luc és a bozontos fenyő alapvetően natúr, világosra meghagyott formában. Ezzel ellentétes a homlokzat, mely árnyékként lapul az erdőben, de a sötét fémburkolaton olykor megcsillan a fákon átszűrődő napfény. A belső tér, a közösségi helyiségek a hatalmas üvegtáblákon keresztül kívülről is jól láthatóak, nyitottak a külvilág felé. A kiállítótermek a fehérre festett falakkal semleges környezetet nyújtanak a legkülönbözőbb tárlatokhoz. A pilléreken álló épület a sci-fiket idéző égi járműként várja a látogatókat. A Patkau Architects számára fontos volt, hogy a végletekig leegyszerűsített épületben a hagyományos formák és a helyben található anyagok is egyaránt megjelenjenek, miközben finom kortárs rétegbe csomagolják.
Bán Dávid
