A folyamat architektúrája - Turányi Gábor székfoglaló előadása
2012. március 8-án tartotta székfoglalóját a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián Turányi Gábor, amelyben épületeit, terveit, skicceit villantotta fel, valamint az építés folyamatáról fogalmazta meg gondolatait - benne a közösség és az építész részvételéről, szerepéről -, kitérve az építészeti iskolák jelentőségére is. Az Építészfórumon a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében elhangzott előadás szerkesztett változatát közöljük.
Prológus
„A természet eleve szabályozás és bölcsesség. Folyamata van az égnek, és folyamata van a viselkedésnek. A változásban egyensúly születik a nappal és az éjszaka egymásra következése révén, az évszakok és a bölcs ember révén, utóbbinak minden elköteleződésével és tétovázásával, mégpedig egyetlen folyamatként. Kínában hiányzik az a fajta gondolkodás, hogy a világot megváltoztassuk vagy valamilyen eszményi formát kiépítsünk. Mi, európaiak a fizikai elméletben úgy gondoljuk el a szituációs potenciált, hogy egy gömbölyű tárgyat vagy testet valamilyen pályára állítunk, azután kiszámíthatjuk, milyen sebességgel fog ez a test leszáguldani. A kínai értekezésekben arról van szó, hogy a pályán olyan szituációt találjunk, miszerint a szándékolt eredményt külső behatás nélkül, segítség és ellenállás nélkül elérjük." (1)
Ó, a Balaton
Gyerekkoromban egy balatonszéplaki házban éltem 1950 és 1957 között. 14 centis falak, szimpla ablak, kút az utcasarkon. Mégis, jó életünk volt, hiszen a szüleink még mindenütt tudtak szépen élni. Akkor még szép volt Balatonszéplak. Hat-nyolc nyaralóépület volt összesen, mégis úgy éreztem magam, mintha városban élnék. Mindegyik ház a harmincas években épült. Egyébként, ha nem jön a kitelepítés, akkor is hasonló házban nőttem volna föl, csak nem Széplakon, hanem Pécsett, az Uránia mozi közelében. A pécsi lépcsőházban 60x40 cm-es fekete cseh üvegburkolat volt, a széplakiban pedig bordó olajfesték. De a verandán itt is, ott is tolófal gördült.
A Balaton építészeti múltjának egy szeletét térképezzük föl a MOME Doktori Iskolájában Marton Rozáliával, akinek kutatási témája: „A balatoni hatvanas évek." Még nem bontottak le minden szép házat. Magyarországi életünk folyásának azonban több ház a vesztese, mint a nyertese. A zamárdi kertmozi még áll, de már nem használják. Megszakadt a használat folyamata, megpattant egy szellemi húr. A „szépen idősödő lény" helyett egy megfáradt öreget találunk. Attól tartok, hogy ezeket az elaggott, elhagyott épületeket már csak az építész elfogult szeme látja szépnek.
A Kopaszi gát
Az enyészet képei lehetnek izgalmasak, akár bűbájosak is, a képek mesélhetnek és emlékeket ébreszthetnek. Ám a metamorfózis csakis a civilizáció és a kultúra keretei között jöhet létre, méghozzá gondoskodó civilizáció és előrelátó kultúra keretei között. Az átalakulás civilizált és kulturált eseményének részese lehettem a Kopaszi gáton.
Kellett hozzá hit. Hinnem kellett abban, hogy az építész részt vehet, mert részt kell vállalnia a folyamatban. Kellett hozzá a szokásokat felrúgó hagyománytisztelet, és a hagyományokra építő kísérletező jókedv. Összefogott több generáció, hogy beépítse sok-sok generáció tudását, életkedvét, és még a „balatoni hatvanas éveket" is. Elvégre vízparton vagyunk itt is. (2)
Nem valósult meg minden elképzelésünk. Például rajzként maradt meg a Csodapók étterem.
Ám az építészeti gondolkozás útjai kifürkészhetetlenek. Illetve számomra nagyon is kifürkészhetők. Azt gondolom, hogy nincs elveszett szellemi teljesítmény. Nincs elveszett gondolat. Minden beépül egy következő munkába, tervpályázatba vagy a tanítványok munkáiba.
Az építész rajzol
Az építész rajzol, mert rajzolnia kell.
Rajzok, skiccek, firkák.
Munkarajzok és álomképek.
Komolyak és komolytalanok.
Meggondoltak és hirtelen felindulásból születettek.
Kidolgozottak és összecsapottak.
Megmaradtak, mint feljegyzések.
Megtartottam őket, mert minden másnál jobban emlékeztetnek azokra a gondolatokra, amelyek azokban a pillanatokban éppen foglalkoztattak. Vagy azokra a pillanatokra emlékeztetnek, amelyek éppen akkor történtek velem. Van olyan, amelyik munkához kötődik, például egy Bem téri firka, vagy egy budai ház első skicce, amely azóta már épül, sokkal szebben.
Vannak köztük füstbe ment tervek.
Aztán van olyan, amelyik nem kötődik semmihez, csak úgy „kezembe jutott."
Némelyikről nem is tudnám megmondani, miért rajzoltam.
Még abban sem vagyok biztos, hogy mit rajzoltam. Talán házat?
Van közöttük egyszerű ház, amely akár tervként is folytatódhatna, és van közöttük olyan képződmény is, amelyet képtelen lennék tervvé fejleszteni.
Tornyok
Expo-tornyok
Az 1996-os, meghiúsult EXPO tornyainak rajzai mára emlékképpé szelídültek. Polgár Attila furcsa makett-tárgyat készített a magyar pavilonról, amely mára szoborrá lényegült. (3)
Herendi tornyok
Újra mondom: „Nincs elveszett gondolat". Az Expo-pavilon szelleme - rejtélyes utakon át - beköltözött a herendi Porcelániumba, melynek első vázlata egy használt szürke, újrahasznosított papírból készült borítékon született, hazafelé utazva az első vizit után, majd egy jegyzetfüzetben folytatódott, hogy aztán egy skiccpauszon landoljon, gátlástalanul követve az 1850-ben épült égetőkemence formáját. (4)
Az építész épít
Az építész - különböző módon és különböző mértékig - mindig is részt vett magában az építésben. Sigurd Lewerentz még odaállt a fal mellé, és valószínűleg néhány téglát oda is helyezett. Mélységesen átélte az építést, de nyilvánvaló, hogy nem saját maga építette föl épületeit. Mindenesetre a stockholmi templom fala az önfeledt és elfogulatlan építészetről-építésről szól.
Egy másik fal Herenden, amely az építésről mesél. A herendi falba furcsa téglák is bekerültek. Egyszerre valóságosan és szimbolikusan építettük be őket. Fizikai jelenlétük és szellemi jelentésük a közös-közösségi munkát fejezi ki. A Manufaktúra korongozó legényei kedvükre készíthettek téglákat, dísztéglákat - mintha maguk építették volna a házat.
Mint ahogyan az Óbuda-Újlaki plébánia közössége valóban maga építette magának hittantermét. Kalákában, a heti perselypénzből. Végül olyan lett, mint egy tanyasi iskola, tornáccal, padlással, fészerrel, pajtával… Nagyvárosi tanyasi iskola. Mint a mesében. (5)
A visegrádi Erdei Iskola is a meséből jött. A nagy kerek erdő közepén, a patak partján épült, erős akarattal, sok lelkesedéssel. Szerényen, szegényen, igényesen. Egy közösség akaratából. (6)
A szerep
Sokáig olyannak gondoltuk az építészt, hogy örökké tweed zakóban jár, és puha nyúlszőr kalapot hord… Az építész szerepkör mára alaposan megváltozott. A változást nem csak az „élet" kényszerítette ki, hanem az építésziskolák diákjai is. Azért, mert részt akarnak venni a folyamatokban, de legfőképp azért, mert hiányérzetük van. Kevésnek tartják a mégoly látványos „sztárépítészetet", kiüresedettnek érzik az építészeti rutint. Tudják, hogy a számítógép mellől nem várhatják a megváltást.
Mátraverebély, a legnagyobb magyar katolikus kegyhely, Szentkút közelében lévő kis falu, a rendszerváltozás egyik vesztese. A bánya bezárásával sokan elvesztették munkájukat. A falu különös megosztottságban él: a régi középkori eredetű falut többnyire cigányok lakják, a főút túloldalán lévő bányatelepet a nem-cigányok. A húsz éve egyre romló gazdasági és társadalmi helyzet még nem reménytelen, de beavatkozást igényel, amire a falu magától nem képes.
A katolikus egyház kezdeményezésére, a cigányság lelki-gazdasági felzárkóztatására elindult egy program, aminek éppúgy része a gyerekek napközis foglalkoztatása, mint a naposcsibe-nevelés. A program fókusza a közösségi ház lenne. Ebből a napközi első üteme, önkéntes munkával épült, a Műszaki Egyetem, a Váci Egyházmegye, a Ferences Rendtartomány és a Mátraverebélyi Önkormányzat összefogásával.
Az építész iskolák
Ezen ügyködések önmagukban is jelentősek, ám igazi jelentőségük megváltozott szemléletükben keresendő, amire lehet és kell számítani az építészeti iskoláknak.
A Miskolctól északra, közvetlenül az ukrán határ mellett fekvő faluban, egy már működő kezdeményezéshez csatlakozott a diplomaterv. A mélyszegénységben élőket a saját munkájukkal emelnék föl. Nem halat adnak nekik, hanem megtanítják őket halászni. Tehát a működés reális, a lépték kicsi, a terület átfogható. A probléma, bár összetett, de átlátható. Minden adott egy jó iskolai feladathoz. Az építész szerepköre, a tervezés metódusa azonban föltalálandó.
Hamar rájöttünk, hogy nem az épületek megtervezése a fontos, hanem a gondolkodási folyamat. Ha az átgondolás folyamatában figyelemmel vagyunk a megvalósulás folyamatára, sőt az építmény, a környezet utóéletére is, akkor már nagy baj nem lehet. Helyzeteket teremteni, életvitelnek helyet alakítani - aztán a szépség majd ebből következik. Ha jól találjuk ki, akkor úgyis szép lesz. Ezt kell megtanulni az építésziskolákban! Mert ezeket a dolgokat csak nagyon fiatalon lehet megtanulni.
A műépítészet
Ám nem csak a diákok és a friss diplomás építészek gondolkoznak úgy, ahogy az ismertetett példák mutatták. Kitapintható és látható, hogy az egyszerű és józan építés, a részvétel, a szolidaritás megtermékenyíti az építészetet, hívjuk azt akár „műépítészetnek", akár „Nagy" vagy „hivatalos" építészetnek.
Epilógus
Előadásom Francois Jullien mondataival kezdtem, az ő szavaival is zárom:
Ha valaki folyamatban gondolkodik, transzformációban, fejlődésben, erőviszonyokban – az már nem is képes kívülről olyan tervet vetíteni a jelenségekre, mely valamely eszményből és absztrakcióból fakad.
Turányi Gábor
Jegyzetek
(1) Kínai szerszámosláda. François Jullien és Roman Herzog beszélgetése. „Kétezer" 2005/4
(2) A Kopaszi gát építészei: Turányi Bence, Turányi Gábor, Mórocz Tamás (T2a Építésziroda), tájtervezője: Steffler István (Garten Stúdió) 2007.
(3) Az Expo pavilon építészei: Turányi Gábor, Simon István, Zoboki Gábor, Bujdosó Győző (BVTV) 1994.
(4) A herendi Porcelánium építészei: Turányi Gábor, Simon István, Ignácz Erika, Kalmár László, Klemm Gabriella (T+S Építésziroda) 2000.
(5) Az Óbuda-Újlaki plébániabővítés építésze Turányi Gábor, munkatársa Vincze László. 1998.
(6) A visegrádi Erdei Iskola építészei: Turányi Gábor, Földes László, Göde András (CD Design Stúdió) 1997.
