A hegeliánus-marxista építész, akitől begyulladtak a londoni pingvinek lábai
Berthold Lubetkin Tbiliszi mellől indulva körbeutazta fél Eurázsia modern építészeti intézményrendszerét. Bár megvalósult épületeit Párizsban és Londonban találjuk, mégis munkásságának alapkontextusa a szovjet avantgardhoz kötődik.
Berthold Lubetkin elő-előbukkan a magyar építészeti írásban, de korántsem olyan mélységben, mint azt a tervező és hagyatéka megérdemelné. Magyar nyelvű Lubetkin-monográfia nincs, építészetéről elvétve olvashatunk. Természetesen ez a cikk sem arra vállalkozik, hogy a Lubetkin-életmű komplett leírását adja – ezt megteszi John Allan hatszáz oldalas monstre monográfiájában: „Lubetkin: Architecture and the Tradition of Progress" – csupán néhány különösen érdekes és jól ismert gondolatot és projektet mutat be a grúziai születésű orosz-brit világpolgár munkásságából. Azzal a reménnyel, hogy a Nagy-Britanniában letelepedett, mégis örökké gyökértelen avantgárdot némiképp elérhetőbbé tegye az Építészfórum olvasói számára.
Bár Berthold Lubetkin építészete Nagy-Britanniában teljesedett ki, tevékenysége túlmutat a brit modernizmuson. Építészete őrzi a nemzetközi avantgárdmozgalmak összeurópai gesztusrendszerét. A bolsevik forradalomban vörös katonaként vesz részt, majd betagozódik a forradalom után felépülő avantgárd intézményrendszerbe. Jár a moszkvai VKUTEMAS-ba és a szentpétervári SVOMAS-ba, Melnyikovtól, Tatlintól és Rodcsenkótól tanul. 1922-ben az európai avantgárd legnagyobb olvasztótégelyébe utazik, Berlinbe, ahonnan Varsóba. Később pedig Párizsban folytatja a klasszikus értelemben vett Grand Tourt a fasizálódó Európa avantgárd intézményeit látogatva. Furcsamód Moholy-Nagy tanácsára elkerüli a Bauhaust, de megismerkedik az új építészet központi szereplőivel. Első épületét Jean Ginsberggel tervezi közösen Párizsban.
Ginsberggel, aki Lubetkinhez hasonlóan járja Európát, Varsóban találkoznak. 1928-ban kezdik tervezni egy 180 négyzetméteres telken a Versailles avenue 25. szám alatt máig látható házat. Mindkettejükre nagy hatást gyakorol Corbusier, Lubetkin mentori kapcsolatba is kerül vele. A versailles-i avenue-i házon is erősen érezhető Corbusier hatása. A kilencemeletes ház homlokzati kialakítása hangsúlyozza a vasbeton grid ritmikáját. Az egybefüggő erkély- és szalagablaknyílásokat egy az épületen végigfutó mélyalapozott vasbeton cölöp merevíti. A cölöp a homlokzat külső felületén fut, nem vág be a lakóterekbe. Az utcafronti főbejárat mellett egy hengeres tömeg kapcsolódik a cölöphöz, amelyet a fentebbi szintek erkélyes kialakításánál domború üvegfelületek ismételnek. A szalagablakos-zárt homlokzat szigorú ritmusát az ablak-erkélyvájatokba ékelt domború formák enyhítik, megkerülve a tartócölöpöt. A legfelső két emelet megtöri a homlokzati rendszert, az utca vonalánál beljebb húzódik a teraszos 9. emelet és a tetőterasz.
A ház belső homlokzata sokkal dinamikusabb, sűrű konstruktivista vonalkompozícióra emlékeztet a szalag- és körablakok, kerekded korlátívek és a különböző tömegek érintkezése. Az utcafrontról kevéssé látszó legfelső szint, a hozzá kapcsolódó tetőterasszal és annak magasított napozóteraszával, valamint körülöttük futó fémkorláttal inkább emlékeztet a szovjet avantgárd építészet kísérletezőkedvére, mint a higgadtabb „nyugatias" főhomlokzatra. Az ipari jellegű csőkorlát, a létrán megközelíthető, hajóorrszerű kilátóterasz asszociatívabb, oldottabb, az (épület belső homlokzatához hasonlóan) kevéssé repetitív elrendezés, mint a betongrid ritmusára épülő utcai kép.
Lubetkin hosszabb párizsi és véglegessé váló nagy-britanniai tartózkodása alatt élénk kapcsolatot ápolt a szovjet avantgárdmozgalommal (annak 30-as évekbeli kényszerű leáldozásáig). Részt vett a két legjelentősebb tervpályázaton, amelyen a rövid életű oroszországi avantgárd építészet megmutathatta magát: 1927-ben tervezett a Centrosoyuz Központ moszkvai pályázatára (ezt végül Corbusier építhette meg) és a Szovjetek Palotája első tervpályázatán (1931) is részt vett (a projekt nem valósult meg). Tervezett Jekatyerinburgba technikai egyetemet, Tadzsikisztánba építészeti kart. A papíron maradt munkákon túl két olyan munkát köthetünk Lubetkinhez, amelyek kimondottan a szovjet avantgárd építészet kánonjának részét képzik, állami megrendelésre készültek és tükrözik a szovjet avantgárd építészet konstruktivista ágának gesztusrendszerét. E két megvalósult projekt – egy épület és egy szobor – érdekessége, hogy Nyugat-Európában álltak. Az egyik egy szétszerelhető-szállítható mobil pavilonépület volt, a Szovjet Kereskedelmi Pavilon, amelyet 1925 és 1931 között több nagyobb városban is felállítottak, köztük Marseille-ben, Párizsban, Bordeaux-ban és Strasbourgban.
A másik mű későbbi, már a szocreál stílusdiktátum alatt született, 1941-ben. Egy kerítésbe illesztett emlékműről van szó, amelyet Lenin egykori londoni lakhelye környékére rendelt meg a város, a szovjet-brit fegyverbarátság jegyében, az „államalapító forradalmár" tiszteletére. Az emlékmű formailag kevéssé izgalmas. A betonkeret, amelybe Lubetkin behelyezi a "tucat"-Lenin büsztöt, talán a legérdekesebb része a kompozíciónak. Az emlékmű sorsáról és társadalmi kontextusáról itt ír részletesebben György Péter.
A Kereskedelmi pavilon jellegzetes szovjet avantgárd munka. Melnyikov 1925-ös párizsi világkiállításra tervezett pavilonjának nyomvonalát követi. Moduláris elemekből összeállított dinamikus kompozíció, cikkcakk-szerűen kiemelkedő nagy üvegfelületek, hegyes, felfelé törő acélstruktúra a bejárat felett. Lubetkin mint párizsi orosz emigráns, részt vett a Melnyikov-féle pavilon felépítésében.
Számos későbbi munkájában újra és újra visszatért a szovjet pavilonnál is jelen lévő egyik szerkesztési elvéhez, amelyet „diametrynek" nevez. Az átlós szimmetria (diagonal simmetry = diametry) szerkesztési elve jelenik meg például Lubetkin talán leghíresebb munkájában az Ove Aruppal közösen tervezett londoni pingvinúsztatóban.
Lubetkin 1932-re intézményes keretbe helyezte munkáját. Hét kollégájával (Francis Skinner, Denys Lasdun, Michael Dugdale, Anthony Chitty, Val Harding, Godfrey Samuel, Lindsay Drake) megalapították a Tecton csoportot, melynek első megépült munkája a londoni állatkert gorillaháza volt. Az állatkert-építészet – mely később a Dudley Zoo teljes tervezésében teljesedett ki – lehetőséget teremtett Lubetkin számára a modern építészet és a természet kapcsolatának vizsgálatára. Lubetkin természetszemléletének kiindulópontja egyfajta dialektikus viszony volt. Az ember munkája formálja a természetet, ugyanakkor a termelőtevékenység a természet függvénye. Az embert egyértelműen környezete elsődleges alakítójának tekintette, ennek megfelelően eltávolodott a szentimentális természetelképzelésektől és kezdetben nem fordított különösebb figyelmet az állatkert-tervezés zoológiai szempontjaira. Az állatokat bemutatandó artefaktumként kezelte. A Tecton állatkerti pavilonjai inkább grandiózus színpadok, színházi terek, amelyben a bemutatott élőlények legjellemzőbb fizikai tulajdonságait, mozgását, dinamizmusát csodálhatják a látogatók. A brit modern építészet legkorábbi emlékei közé soroljuk őket.
Lubetkin két megközelítésmódot különített el az állatkert-tervezésben a London Zoo projekteknél. A természeti metódust, amely rekonstruálni próbálja az állatok eredeti környezetét, és a geometrikus eljárást, amely az állatokat kortárs építészeti környezetbe helyezte, olyan élettérbe, amelyben a lehető legdrámaibb formában válnak láthatóvá az állati viselkedés és test részletei az ember számára. Ebben az elképzelésben az ember-természet dialektikus viszonyán túl egy sajátos – evolucionista, marxista hatásoktól nem független – teóriát állított fel Lubetkin, amely a természet és a kultúra radikális elkülönítésén alapult. Lubetkin szerint az építészet környezetalakító tevékenysége során a tervező ideális szerepe nem a természeti struktúrába való direkt beavatkozással írható le. Nem az álcázás, a hódítás vagy az adaptálódás metaforáival értelmezhető az emberi tervezés. Ebben az elképzelésben a tervező a természetformáló intelligencia finom eszközeit kell, hogy megteremtse a természet megszelídítéséért. A Tecton állatkerti projektjei ennek a szemléletmódnak az építészeti lenyomatai. Ebben a szellemben tervezték a London Zoo és a Dudley Zoo pavilonjait. Előbbiben találjuk a már említett pingvinúsztatót.
Két grandiózus, finoman lejtő ív fonódik össze spirállá egy körüljárható oválisban. A spirálok alatt medence, az ovális peremén, egymással átellenben fedett terek a pingvinek számára. Nagyjából ennyiben ki is merül a (szegény) állatok szempontjainak figyelembe vétele. A pingvinúsztató sokkal inkább építészetelméleti-politikai manifesztó. Lubetkin is ennek megfelelően hivatkozik rá. Alapmotívuma a spirál, amely a tervező életművének szinte minden munkájában központi elem. Tatlin III. Internacionálé Emlékművéhez hasonlóan a hegeliánus-marxista történelemszemlélet építészeti metaforája. Lubetkin életművében közelebbről vizsgálhatjuk a hegeli-marxi gondolkodás építészeti lenyomatát. A könyvtárából fennmaradt, gazdagon széljegyzetelt Hegel és Lukács-kötetek, kései interjúi és angolszász recepciója is erről tanúskodnak.
Ha eltekintünk attól, hogy a Lubetkin-életmű leitmotifjaként értelmezhető spirál a hegeliánus-marxizmus egyik ritka építészeti metaforája; ha nem építészeti manifesztóként vagy épületszoborként tekintünk a Pingvinmedencére; ha figyelmen kívül hagyjuk Ove Arup alátámasztás nélküli, papírvékony betonspiráljainak technológiai bravúrját és az építész eszközteremtő-természetformáló szerepkörének radikális frissességét – akkor a medence 75 éves működését akár szimpla állatkínzásként is értelmezhetjük, vagy a fogságban tartott állatokról alkotott társadalmi kép alakulásának kontextusában is újraolvashatjuk. Lubetkin a modern mozgalom eltűnő utópiáit látta az állatkerti pavilonokban, 1970-ben. „A filozófiai célkitűzések és e tervek harmonikus, kiegyensúlyozott jellege élesen szemben áll azzal az szellemi klímával, amelyben ma élünk… Személyes értelmezésem szerint ezek az épületek egy olyan világért kiáltanak, amely soha nem valósult meg."
2004-ben végleg eltávolították a pingvineket a spirálos medencéből. A betosszerkezetet eredetileg gumibevonat borította, azonban ezt a 80-as években az épület restaurációjánál az állatkert eltávolítatta. A betonfelület pedig elsősegítette egy fertőzés terjedését, amely a pingvinek lábát támadja. A medence azóta pingvinek nékül ugyan elveszítette eredeti funkcióját, de legalább szigorúan védett műemlékként továbbra is áll eredeti helyén, emlékeztetve a fél világot beutazó Lubetkinre, aki az ipari kapitalizmus őshazájába importálta a tiszavirág-életű szovjet avantgard építészet radikalizmusát.
Lubetkin és a Tecton csoport állatkerti munkáiról Moholy-Nagy László egyik korait filmjét – bár nagyon nehezen elérhető – érdemes megnézni:
Felhasznált irodalmak:
Allan, J. (2011). Bridge of Dreams: The Penguin Pool, London Zoo. docomomo 45, 81–85.
Allan, J. (1992). Lubetkin: Architecture and the Tradition of Progress. Riba Publications.
Az idézet eredeti angol leirata itt: Historic Pioneers; Architects and Clients’. (1970, March 11). The Architect’s Journal, 595.
