Közélet, hírek

A jövő építészete Szentendrére költözik

2019.03.12. 17:00

A világ legjelentősebb nemzetközi, építőipari innovációs versenyét, a Solar Decathlont idén nyáron Szentendrén rendezik. A világ minden tájáról érkező egyetemista csapatok célja a napenergia, a megújuló energiák és az innovatív technológiák alkalmazásával összefüggő építészeti megoldások bemutatása.

Érdemes lesz idén nyáron Szentendrére látogatni, ott ugyanis a világ legrangosabb, a fenntartható építészetet bemutató egyetemi versenyének projektjeit nézhetik majd meg az érdeklődők. Az első Solar Decathlont még 2002-ben, az USA Energiaügyi Minisztériumának kezdeményezésére tartották Washingtonban.  Annak érdekében, hogy a fiatalok megtanuljanak együttműködni ipari partnerekkel, szponzorokkal és olyan innovatív, energiahatékony házakat tervezzenek, amelyek a megújuló energia és a tudatos erőforráshasználat által a fenntarthatóságot demonstráló mintaotthonokká válhatnak. E félév során nem csak terveket készítenek a hallgatók, de a döntő helyszínén meg is építik a kiválasztott pályaműveket. Így a verseny végeztével egy kiállítótér, „mintaház park” jön létre, amelyet bárki szabadon látogathat.

 

 

A korábbi rendezvények után a mintaházakat általában azonnal el kellett bontani, Szentendrén azonban 2 hónapra meghosszabbították a kiállítást, így nemcsak szélesebb közönséget érhetnek el az épületek, de arra is lehetőség nyílik, hogy a házak műszaki teljesítményének monitorozása a szokásosnál tágabb időintervallumban valósulhasson meg.

A világ számos egyeteméről beérkezett tervek közül nemzetközi szakmai zsűri választotta ki azokat, amelyek részt vehetnek a megmérettetésen. Minden – egyetemi diákokból és mentoraikból álló – csapat először a saját oktatási intézményének területén építi fel a megtervezett mintaházat, majd a kész építményt a verseny helyszínére szállítják, ahol azt végső helyén ismét összeállítják.

 

 

A projektek elbírálása összetett kritériumrendszer alapján történik, amelyben építészeti, fenntarthatósági, energiahatékonysági, kivitelezési, esztétikai, és tájékozottsági szempontokat is figyelembe vesznek; de vizsgálják azt is, hogy az épület mennyire állná meg helyét a piacon.

A csapatoknak (és az általuk épített házaknak) egy tízpróbán (decathlon) kell átesniük, amely lefedi az összes lényeges környezeti, építészeti, társadalmi és piaci szempontot, amelyeknek napjainkban egy fenntartható építménynek meg kell felelnie. A megépülő házak megjelenésükben és tulajdonságaikban rendszerint sokfélék, közös jellemzőjük azonban az élhető, akár önfenntartó, emberközpontú otthonok megteremtésének igénye.

 

 

A szentendrei program fő témája a meglévő épületállomány felújítását célzó építészeti megoldások kiemelése lesz, ami számos kihívás elé állítja majd az egyetemistákat többek között a helyi, újrahasznosított anyagok alkalmazása, napelemes és napkollektoros rendszerek magas szintű integrálása, az épületek nyári túlmelegedésének kérdése és megoldása, vagy a bioklimatikus tervezés és a természet-alapú megoldások alkalmazása terén. 

A 10 versenyszám

  • Építészet
  • Mérnöki tervezés és kivitelezés
  • Energiahatékonyság
  • Kommunikáció és társadalmi figyelemfelhívás
  • Városszövetbe való integráció és hozzáadott érték
  • Innováció es életképesség
  • Cirkularitás és fenntarthatóság
  • Komfort feltételek
  • Lakóház funkcionalitás
  • Energiamérleg

A hallgatók már januárban megkezdték a felkészülést a 2019-es döntőre. A döntőig pedig többek között megtervezik, modellezik és megépítik mintaházukat saját campusukon. Az 16 tagú mezőny összesen 45 intézményt – köztük 6 magyar egyetemet – foglal magában, így 4 kontinens 14 országának diákjai vesznek majd részt a megmérettetésen.

 

 

A két héten át tartó verseny ünnepélyes megnyitójára július 12-én kerül sor, ettől kezdve a „Szoláris falu” minden érdeklődő számára nyitva áll, és bár a program a július 28-i eredményhirdetéssel zárul, a díjmentesen látogatható „Szoláris falut” egészen szeptember 29-ig tekinthetik majd meg a látogatók.

 


 

Az idei csapatok

Önálló egyetemként pályázók

  • Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (magyar)
  • Delfti Műszaki Egyetem (holland)
  • Ghenti Egyetem (belga)
  • Nemzetközi Hellén Egyetem (görög)
  • Sevillai Egyetem (spanyol)
  • Thonburi King Monkut Műszaki Egyetem (thaiföldi)
  • Utrechti Alkalmazott Tudományegyetem (holland)
  • Valenciai Műszaki Egyetem (spanyol)

Egyetemi partnerségben pályázók (kiemelve a partnerség vezetője)

  • Brightoni Egyetem (egyesült királyságbeli)
    • Debreceni Egyetem
  • Bukaresti Építőmérnöki Műszaki Egyetem (román konzorcium)
    • Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem
  • Dánia Műszaki Egyetem (dán)
    • Aaltoi Egyetem (finn)
  • Katalán Műszaki Egyetem (spanyol konzorcium)
    • Vallès Építész Iskola
    • Kelet-Barcelonai Mérnöki Iskola
  • Lille-e Nemzeti Építészeti és Tájépítészeti Főiskola (francia konzorcium)
    • Valenciennes-i Művészeti és Design Főiskola
    • Paristech Kézműipari Szakképző Iskola
    • Yncréa Mérnöki Tudományegyetem, Lille
    • Lille-i Egyetem
    • IMT Lille Douai, Lille-i Egyetem, Villeneuve-d'Ascq
    • Lille-i Központi Iskola, Cité Scientifique, Villeneuve d'Ascq
    • Po Tudományok Nemzetközi Főiskolája, Lille
    • EDHEC Üzleti Iskola, Roubaix
    • Lille-i Katolikus Intézet
    • Artios Egyetem, Béthune
    • ENSAIT Mérnöki és Textilipari Főiskola
    • Association Ouvrière des compagnons du devoir et du tour de France, Villeneuve d'Ascq
  • Marylandi Egyetem (egyesült államokbeli)
    • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
    • Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
  • Milanói Műszaki Egyetem (olasz konzorcium)
    • Cataniai Egyetem
    • Firenzei Egyetem
    • Genovai Egyetem
    • Insubriai Egyetem
    • Pescarai Gabriele d'Annunzio Egyetem
    • Reggio Calabriai Mediterrán Egyetem
    • Torinói Műszaki Egyetem
  • Miskolci Egyetem
    • Pécsi Tudományegyetem 
    • Blidai Saad Dahlad Egyetem