Technológia

A jövő építőmesterei versengtek

2017.05.31. 09:11

Hiánypótló rendezvényen mérték össze tudásukat Kárpát-medencei építőipari középiskolák csapatai a hétvégén Fehérváron megrendezett Kreatív Építő Kezek építőipari szakmai versenyen. A rendhagyó vetélkedő célja a lexikális tudás mérése helyett a versenyzők gondolkodásra sarkallása, kreativitásuk kibontakoztatása a műszaki feladat megoldásának kitalálásától, a tervezésen, szervezésen át a megvalósításig.

Pont mint a valóságban. Pont erre van szükség az építőiparban! Pont az olyan fiatalokra, mint akik itt vannak. Ezért támogatja építő életpálya program keretében a Mapei Kft. a versenyt” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője. Hozzátette: Bízik benne, hogy egyre több fiatal választja az építőipart, hiszen egyre versenyképesebb lehetőséget kínál a terület. Ma egy rugalmas, kreatív hozzáállású fiatal szakember előtt jó lehetőségek állnak, biztos nem lesz gondja az elhelyezkedés terén és jó fizetésre számíthat.

A versenyt a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Jáky József Szakgimnáziuma és a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Építőipari Tagozata közösen rendezte. A három diákból és egy tanárból álló csapatoknak tíz különböző helyzetet kellett megoldani. Az eseményre tíz csapat érkezett az ország minden tájáról, valamint a határon túlról is. Az első helyet a salgótarjáni diákok csapat szerezte meg. A játékos vetélkedő a szemléletformálás mellett arra is kiváló alkalom, hogy közvetlen kapcsolat épüljön ki az építőanyag-gyártókkal, forgalmazókkal, építési vállalkozásokkal.

forrás: Mapei