A K:atona más...
Másságát nehéz szavakba önteni – talán nincs is rá szükség. Emlékezetes, érvényes, komoly, szigorú - néhány jelző a színház húsz éves születésnapjára megjelent album előszavából. Kortárs írók, színházi szakemberek méltatják itt sorban a Katonát. Olyan hely, ahol a szándék mindig az, hogy lényeges előadások szülessenek (Fodor Géza), ahol nem fordulhat elő, hogy alacsonyra teszik a lécet (Békés Pál). Harmincadik születésnapját a színház új öltözékben ünnepeli, egyvalami azonban változatlan maradt: igény, amely nem alkuszik (Kornis Mihály). Zöldi Anna írása.
Másságát nehéz szavakba önteni – talán nincs is rá szükség. Emlékezetes, érvényes, komoly, szigorú - néhány jelző a színház húsz éves születésnapjára megjelent album előszavából. Kortárs írók, színházi szakemberek méltatják itt sorban a Katonát. Olyan hely, ahol a szándék mindig az, hogy lényeges előadások szülessenek (Fodor Géza), ahol nem fordulhat elő, hogy alacsonyra teszik a lécet (Békés Pál). Harmincadik születésnapját a színház új öltözékben ünnepeli, egyvalami azonban változatlan maradt: igény, amely nem alkuszik (Kornis Mihály)1.
A Budapesti Katona József Színház közönségforgalmi tereinek felújításáról szólva nincs értelme az építészet-kritika klasszikus eszközeivel élni, mert ezzel épp a lényeget szitálnánk ki – a kezünkben nem maradna más, mint teátrális frázisok. Csomópontokat, anyaghasználatot, térkezelést, funkciót firtatni felesleges – nem azért, mert kicsinyes a „Mű” nagyszerűségéhez mérve, és nem is azért, mert ezek mind egytő- egyig a helyükön vannak. (helyükön vannak!) Ami szembeszökő: a karakter, amely a belvárosi miliőtől cseppet sem idegen, mégis, a 21. század vizuális kavalkádjának kortárs eklektikájában bármely más stílussal elvben felcserélhető lett volna. Hogy mégsem így van, hogy ez a voltaképpen trendi karakter itt és egyedül itt teljesen hitelessé tudott válni – ennek megértéshez a Katona szellemiségének alapos ismerete szükséges. Vagy mégsem? Megelőlegezem a végkövetkeztetést: vizualitás és szellemiség ritkán tapasztalható, tudatos egysége az, ami ezt a munkát vonzóan hitelessé teszi. Az alábbiakban ezt a szubjektív véleményt igyekszem indokolni, a hely karakterétől megihletve, szűkszavúan és feszesen. Akit akár a szubjektivitás, akár a hagyományos terminológia hiánya zavar, itt még kiszállhat. Fentiek miatt ez esetben a fotók puszta nézegetése sem sokatmondó – a valóság ezúttal felülírja a látványt.
Funkció, forma és eszmei tartalom – e három barátságos viszonya az, ami egy építészeti gesztust hitelessé formálhat. Ilyen viszonyrendszerben sem az üzenet, sem a vizuális effektusok nem szorulnak magyarázatra, egymást indokolják. Ami hat, az alkotás maga - a helyén alkalmazott, átélhető vizualitás. A Katona kétségtelen szellemisége elég erős motívum ahhoz, hogy meghatározza a befogadó tér kívánatos küllemét. Az adottságok szokatlanok – egy szecessziós bérház2 földszintjén és alagsorában működik az eredetileg mozinak épült színház, egyetlen utcai kirakattal, amely egyúttal a bejáratot is magában foglalja. Kétoldalt üzletek: cipőbolt és pékség. A művészbejáró kétes sikátorból nyílik, Nádasdy Ádámot idézve „a legszínházabb színháznak van a legszínháztalanabb épülete…Inkább emlékeztet egy finom metrólejáratra, abból a fajtából, amelyet Kaufhof vagy Marks and Spencer csináltat, hogy az áruházból közvetlenül le lehessen jutni a metróba.”3 1975 és 1981 között Siklós Mária és Fehérvári Sándorné tervei alapján az akkor még a Nemzeti Színház kamaraszínházaként működő színházat átépítették. Belső tere megváltozott, eltűntek a páholyok, a hagyományos századeleji díszítések. A főbejárattal szemben elhelyezkedő nézőtéri bejáratot a páholyok megszüntetésével oldalra helyezték át, a lejtett előcsarnoki szintet megemelték. A büfé és mosdók a pincébe kerültek. Az utca és a színház szentélye közt megszűnt minden kapcsolat – a kor színházi ideáljának megfelelően. A belső térben használt anyagok, díszítések is a korszak lehetőségeit tükrözték: márvány, tükör, emelkedett teatralitás a szocialista szegénység és szerénység égisze alatt.
1982-ben a Katona levált a Nemzetiről, és önálló társulatot hozott létre Zsámbéki Gábor és Székely Gábor vezetésével. Politikai alkuk, nemzetközi helyzet, reform-szemléletű előadások, addig elsősorban vidéken – ilyen közegben jött létre Budapesten az a színház, amely azután a következő évtizedekben külföldön is visszhangot kiváltó előadások sokaságát állította színpadra. „A Katona akkor jött létre, amikor a régi rendszer már erőtlen volt, és nem tudta igazán működtetni a maga cenzúráját. Ha a politikai éberség még a régi lett volna, akkor már azt sem engedték volna, hogy ennyi tehetséges ember összegyülekezzen. Mert abban korábban mindig nagy veszélyt szimatoltak. És a Katona akkor sem jöhetett volna létre, amikor már a pénz kezdett a mindenható úr lenni a színházban is…” 4
A rendszerváltással azonban ez is elérkezett. A színházi szakmában közhely, hogy a szabadság (?) a színházat megfosztotta attól a küldetésétől, hogy kódolt társadalomkritikát közvetítsen. Ezzel a műfaj maga talajt vesztett, de a Katonát az előadások masszív minősége megóvta a kiüresedéstől. A piaci viszonyok okozta finanszírozási nehézségektől azonban nem menekülhetett – ahhoz, hogy állami támogatás híján egy színház fennmaradjon, a nézőt be kell csalogatni, éjjel és nappal, napszaktól függetlenül. A változtatás igénye tehát sürgetően jelentkezett, mikéntjét pedig meghatározta a közben ikonikussá vált gesztusszerű és sűrített teátrális nyelvet alkalmazó „katonás” karakter és a befogadó tér klasszikus késő-szocialista imidzse közti bántó ellentmondás. Ami ennek eredményeképpen létrejött: a nyitott, az utca folytatásaként, köztérként értelmezett, semleges belsőépítészeti effektusokkal használhatóvá tett belső tér, ahol az erős vizuális hangsúlyokat a színháznak a közönség felé kommunikált belső információi adják - funkció és szellemiség egyértelmű eredője.
Az építészeti beavatkozások mind az üzenet közvetítését szolgálják: fontos a néző, akit várunk, befogadunk, informálunk, megvendégelünk, sőt egy ravasz, a vizuális nyelvben kódolt gesztussal a „páholy” tagjává avatunk. A stílus megválasztása, a koncepció-beli és vizuális igényesség a színház érdeme – több évi próbálkozás után meghívásos pályázatot írtak ki a tervezésre. A nyertes pályázat készítője, Molnár Bea kapta a megbízást a kiviteli tervekre, pályázatában a megvalósult funkcionális elrendezés eredetileg „hangosabb” designnal párosult. A bejárat megtisztítása és megnyitása, az előcsarnok egyetlen térré olvasztása, az itt elhelyezett jegypénztár, kávézó és könyvesbolt, a pincében kialakított önkiszolgáló ruhatár és kibővített mosdók javaslata mellett a nyertes pályázat fontos koncepcionális ötletet tartalmazott: a színház és a néző kapcsolatának tematizálása, elmélyítése egy balról jobbra, a falak mentén haladó rendszerben történik. A bejárattal szemben, a nézőteret a közönségforgalmi tértől elválasztó, akusztikailag szigetelt falon az éppen aktuális előadás nagyméretű videója fut. Baloldalt először az éppen aktuális bemutatóról szerezhetünk információt, ezután a társulati tagokról, majd a repertoárról, a könyv- és ajándékboltban hozzáolvashatunk, szemben, a jobb oldalon pedig azonnal meg is vehetjük a jegyet, végül jöhet az eszem-iszom a kávézóban a jól sikerült vásárt ünneplendő. A K:antin névre keresztelt kávézó a MasterCard-dal való együttműködésben valósult meg, a jobb oldali kirakatba került, és egész nap üzemel. A színházi túra persze itt is elkezdhető, sőt szimpla kávézásra is redukálható. A tér amúgy üres, ez lehetőséget ad különféle rendezvények megtartására, amelyek az utca felé teljes szélességében szétnyíló üvegajtó segítségével szó szerint az utcára vihetik a színházat. A pincében a szekrényes ruhatár azt az üzenetet hordozza: a hozzánk betérő nézőt felnőttnek tekintjük.
A jól felépített koncepció mellett legalább ilyen, ha nem fontosabb szempont az üzenetet közvetítő vizuális nyelv megválasztása. A megvalósult stílus tökéletesen megfogalmazza és kifejezi azt az igényességet és szándékolt progresszivitást, amit a színház magáról (joggal) gondol és kommunikálni szeretne. A nyersen és őszintén megmutatott épületszerkezetek, felületek, a polírozott beton aljzat, a glettelt vakolat, meszelt tégla, fénycsöves világítás, a csomagolóanyag-minőségű fenyődeszka bútorzat olyan semleges közeget hoz létre, amely szerves folytatása az utcának, nem telepszik nyomasztóan a nézőre, és amelyben a színes-szagos - és grafikailag profin megkomponált - színházi információ szabadon és hatásosan érvényesül. A loft-feeling a Katonába járó közönség számára telitalálat, akár önkéntelen, akár tudatos választás eredménye. Ez a gyárépületre emlékeztető, nagyon őszinte design a lazaságból, a klasszikus értékek tagadásából született, és úgy járt, mint minden stílus - a középosztály megkedvelte, trendi lett és ma már egész mást szimbolizál, legkevésbé a lazaságot. A loft avangardja klasszikussá vált, ahogy mára már klasszikussá érett a Katona színházi stílusa is. Az ennek megfelelő értelmiségi közönség becsalogatásához olyan üzenet kell, amit ez a réteg örömmel üdvözöl, amitől úgy érzi, megtisztelték azzal, hogy feltételezték róla, halad a korral, és elég friss egy formabontó, a megszokott színházi hagyományokkal szembe forduló belső térhez. Nagyon merész azonban ez a tér nem lehet, mert az már megosztó hatású - a megfontoltan progresszív semlegesség telitalálat - „Welcome to the club.”
A semlegesség arra is garancia, hogy a választott vizuális világ nem válik hamar elavulttá – a gyakori arculat-csere egy színház büdzséjébe alighanem nem fér bele. A választás mégis bátor, hiszen a funkcionális újításokról csak a gyakorlatban fog kiderülni, működnek-e. A bátorság pedig mindig is a Katona vállalt erényei közé tartozott.
2002-ben Nádasdy Ádám ezt írta a színházi albumba5: „Álombéli metróállomás, és még mindig nem akaródzik neki bevallani, hogy felnőtt kőszínház.” Az új arculat lényeges üzenete: felnőttnek lenni nem feltétlenül azt jelenti, hogy dekoltált lila klepetus helyett ezentúl csak szürke kiskosztümben járunk.
szerző: Zöldi Anna
fotó: Zsitva Tibor
1: Katona József Színház 1982-2002, szerk: Zöldi Gergely, Soóky Andrea, Balassi Kiadó 2002.
2: Fodor Gyula, 1914.
3: Katona József Színház 1982-2002, szerk: Zöldi Gergely, Soóky Andrea, Balassi Kiadó 2002.
4: Zsámbéki Gábor in: Nánay István: Indul a Katona, Beszélő 2. szám, Évfolyam 4, Szám 2 » Beszélő évek – 1982;
5: Katona József Színház 1982-2002, szerk: Zöldi Gergely, Soóky Andrea, Balassi Kiadó 2002.
