A Kékprodukció 2013 februárjában indította útjára a KékSzobaHall elnevezésű programsorozatot a Budapest Jazz Clubban (XIII. Hollán Ernő u. 7.) azzal a céllal, hogy legyen egy hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szívesen néznek színházat, hallgatnak zenét, szívesen cserélnek gondolatokat, kíváncsiak a világra és egymásra és szeretnek játszani. A vasárnaponként megrendezésre kerülő színházi, zenei, irodalmi esteken a Kék Művészügynökség által képviselt alkotók és barátaik lépnek színpadra. A szervezők hétről hétre igyekeznek olyan alkalmakat teremteni, hogy érdemes legyen összejönni és együtt tölteni a vasárnap estéket.
Jegyár: 3300 Ft
Diákjegy: 2000 Ft
Január 19. 19.00
Felcserélt életek – Veiszer Alinda vendégei: Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár és Zoboki Gábor építész.
Nádasdy Ádám a nyelvtudomány kandidátusa. 1970-ben szerzett diplomát az ELTE angol-olasz szakán, 1972 óta az ELTE Bölcsészettudományi Karának angol nyelvészeti tanszékén tanít, 1997-től 2003-ig tanszékvezető; Széchenyi-ösztöndíjas. Szakterülete az angol nyelvészet – különösen a hangtan –, illetve a nyelvtörténet és germanisztika, valamint a magyar hangtan. Több kötetben jelentek meg versei. 1990-ben Déry Tibor-jutalommal, 1993-ban Graves-díjjal, 2000-ben Füst Milán-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a Budapestért díjat „a magyar nyelvről való korszerű, tudományos igényű gondolkodás terjesztésében végzett eredményes munkájáért és műfordításaiért”, valamint a Szépíró Díjat, 2005-ben pedig a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal jutalmazták „költői és bátor szellemű műfordítói munkásságáért”. Színdarab-fordításait – köztük Shakespeare-drámákat – több színház játszotta, játssza.
Zoboki Gábor Ybl Miklós-díjas építész, a Művészetek Palotájának vezető tervezője 1963-ban született. Jelentős tervpályázatok díjnyertes tervezője, háromszor nyerte el az Év Háza díjat. A Müpa tervezéséért számos elismerést kapott, köztük a FIABCI, a legrangosabb nemzetközi ingatlanszövetség Prix d’Excellence díját, amelyet a szakma Oscar-díjának is neveznek. Az építészeti minőség és fantázia tekintetében nem kevésbé jelentősek más megvalósult középületei és lakóházai. Szenvedélyesen szereti a zenét, a Zeneakadémián zenetörténetet is tanult két évig. 2012-ben a díj alapításának 10. évfordulója alkalmából Jubileumi Prima Primissima Díjat vehetett át.
A KékSzobaHall további programjairól bővebben itt olvashat.