”A kihívás inspirál” - Jaksa Bálint

Szereti megmutatni az épületek rejtett részleteit, inspirálja az anyagok találkozása, a kiszögellések, a rutin legyőzése. Jaksa Bálint építészeti fotográfus munkája során mindig törekszik valami újat, valami egyedit találni, hogy kilépjen a fotósorozatok megszokott sémájából. 

ÉF: Hogyan kezdődött a kapcsolatod az építészetfotózással?

Jaksa Bálint: Az építészet jött magától. Sajnos családtagon keresztül nem volt kötődésem hozzá, de gyerekként rengeteget rajzoltam, és szerettem volna építész lenni. A nyaralónkat tervezgettem milliméterpapíron. Nézegettem, olvasgattam a régi építészeti magazinokat. Mindig is érdekelt a művészet, kreatív irányban akartam tanulni. Később, ahogy teltek az évek, ez háttérbe szorult, a vendéglátás felé kanyarodtam. Idegenforgalmi főiskolára mentem, de konyhán nem szerettem volna dolgozni. Amikor láttam, hogy milyen is igazából az a világ, kiábrándított és rájöttem, hogy soha nem fogok komoly eredményeket elérni a vendéglátásban, tehát kicsivel tudatosabb fejjel visszacsatoltam a kreatív vonalra. Visszajöttek a gyerekkori emlékeim a rajzolásról és elkezdtem egy grafikai sulit, ami közben a fotózással is komolyabban kezdtem foglalkozni, mintha egy külön tantárgy lett volna számomra. Amíg a képzés elején a különböző grafikákhoz készítettem csak a fotókat, addig a végére már jobban érdekelt a fotózás, mint maga a grafika. Ekkor autodidakta kezdtem tanulni róla mindent, amit csak lehetett. Volt a környezetemben pár szabadúszó sportfotós, ők segítettek, ha elakadtam és ők vezettek be ebbe a világba, majd szakmát váltva, 2011-től kezdtem ezzel hivatásosan foglalkozni.

Ahogy a többi szabadúszó fotós, én is fotóztam sajtóeseményektől kezdve táncoslányokon át Forma 1-es pilótákig mindent. Később, ahogy kialakultak azok a területek, amikkel hosszú távon szerettem volna foglalkozni, visszaköszönt az építészet – először a belsőépítészet, majd szépen belépett az épületfotózás, így lefedve a teljes szegmenst. Ma már drónnal is fotózok, ami egy új és nagyon látványos perspektívát ad az elkészült anyaghoz.

 

ÉF: Mi ragadott meg az építészetben?

JB: Maga a szépség, az alkotás, a gondolatiság, ami az épületek mögött van. Az, ahogy a nyers anyagból egy ötlet által vezérelve létrejön az értéket teremtő alkotás.

ÉF: Miben különbözik az építészetfotózás más témáktól?

JB: Az alapvető látásmódon felül a türelem is fontos része. Érezni kell a teret, az épület erejét, a hangulatát, és mindezt egy olyan pillanatban kell tudnod megörökíteni, amikor a legszebben, a legérdekesebben tudod a fényképezőgép segítségével visszaadni. Egy sportfotónál is a pillanatot kell megtalálni, viszont az egy rapid történet. Ez az építészetben is megvan, hiszen az időjárást, a kültéri fényt, a napot nem irányíthatjuk. Előre ki kell találni, megfigyelni, kivárni. A megfelelő fényviszonyok teremtik meg azt a hangulatot, ahogy az építészek megálmodták, megtervezték az alkotásuk.

ÉF: Mitől lesz jó egy épület fotó?

JB: Röviden akkor, ha sikerül visszaadni a fotókon azt az érzetet, amit az építész tervezés közben szánt az épületnek. Kicsit hosszabban kifejtve, az alap bemutatáson felül érdekes szögeket, nézőpontokat keresek, olyanokat, amikből kevesek láthatják az adott épületet. Ha mindez megvan, akkor jön az időzítés, ez kulcsfontosságú. Nagyon szeretem a sejtelmes részleteket, ahol, ha nem is látszik a teljes felület, anyag vagy bútor, mégis megmarad az a kíváncsiság, ami miatt keresni fogod a következő képet, hogy lásd a teljes egészét.

ÉF: Említetted, hogy számodra különleges, ahogy a nyers anyagból létrejön az épület. Mik azok az anyagok, amiket kedvelsz és miért szereted őket?

JB: Két alaptípus különösen közel áll hozzám: a beton és a nyers fa. Együtt zseniálisan működnek, különbözőségük dacára képesek harmóniát teremteni, bármilyen épületről is legyen szó. Magánházakban találkoztam eddig a látvánnyal, ami varázslatos volt. A betonfalon a zsaluzat mintája egyszerre árasztott melegséget és érezni lehetett a művészi érzetet, a fa erezetével úgy néztek ki, mint egy alkotás.

 

ÉF: Az épületfotóknál az építészek mennyire szólnak bele a munkádba, mennyire irányítanak téged vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a ”saját szemed” után menj? Milyen velük együtt dolgozni?

JB: Minden esetben röviden bemutatják az épületet. Megpróbálom velük átbeszélni, hogy mire vágynak, mit szeretnének viszontlátni, van-e bármilyen elvárás, aminek eleget kell tegyek. Ez teszi ki a képanyag egyik felét, míg a másik része – ez a nagyobb - a saját látásmódomból jön. Mivel többnyire elsőre vagyok ott a helyszínen és én már a kész épületet látom, így előítéletek nélkül és az első benyomás alapján látok neki a fotózásnak. Ez napközben a fények miatt változik. Volt már, hogy többször is visszamentem másnap egy adott helyszínre, ha egy szöget, egy látványt nem a hozzáillő napszakban fedeztem fel. Sok olyat veszek észre, amire az építész esetleg nem gondolt. Azáltal, hogy egy teljes napot töltök az épülettel, számos olyan helyzetben látom, ami új perspektívát hozhat, új gondolatot teremt, amiből egy látványos kép születik.

ÉF: Van kedvenc építészeti stílusod vagy kedvenc építészed?

JB: Elég hangulatfüggő vagyok ilyen szempontból. Néha végletesnek érzem magam, mert egy minimál formavilágú épületbe ugyanúgy bele tudok szeretni, mint a legkomplexebb alkotásba is.

ÉF: Van olyan fotós, akit példaképednek tartasz?

JB: Bujnovszky Tamás művészi meglátásait, Batár Zsolt érdekes perspektíváit nagyon kedvelem. Mike Kelley tanításai és megoldásai mindenki számára példaértékűek, míg Tony Roslund a szemet meghazudtoló látványai miatt lett a kedvencem.

ÉF: Mi volt a legemlékezetesebb munkád, melyik az a fotósorozat, ami a legkedvesebb a szívednek?

JB: Nem tudnék kiemelni egyet, minden ”fotóalanyomból” próbálom kihozni a legtöbbet. Vannak könnyebben és nehezebben megfogható formák, de mindenhol igyekszem beletenni azt, amitől büszke lehetek az összes elkészült képre.

 

ÉF: Milyen kihívásokkal találkozol a munkád során és ezeket hogyan léped át?

JB: A legnehezebb és egyben a magam elé állított alapkihívás, hogy többet alkossak annál, mint ami a rutinból és első gondolatra jönne. Sok hasonlót veszek észre különböző épületeknél, sok szemszög hasonlóan jól működik, de mindig próbálok valami újat találni, mert attól lesz egyedi egy képanyag. Ha magamnak megfelel, akkor örömmel adom át a teljes fotósorozatot.

ÉF: Mi az, ami inspirációt ad neked a munkád során?

JB: Van, hogy egy egy adott forma, egy kiszögellés, egy érdekes formatervezés, két anyag találkozása, a napszakok változása által keltett érzelmek az alkotás körül. De van, hogy sokszor a nehézség ad erőt, megtalálni a legjobb szöget, a kihívás inspirál.

ÉF: A fotózás terén van olyan álmod, amit szívesen megvalósítanál?

JB: Van, de ha azt elárulnám, félő, hogy más előttem valósítaná meg :) Utazni vágyom a legtöbbet, hogy minél több helyen, minél szélesebb körben lássam a világot és benne az alkotókat. Volt már, hogy kifejezetten építészeti fotózás miatt ”nyaraltunk”, de a jövőben is vannak efféle álomszerű útiterveim. Portugáliában pl. már jártunk, de élőben is szeretném látni azokat épületeket, amiket most csak a világhálón keresztül nézhettem meg. Azokat fotózni maga lenne az álom...

Ferencsák Dávid