A kő illúziója - zeneművészeti könyvtár Werdenben
Egy történeti épületegyüttes lezárásaként, és három nagy zenei gyűjtemény közös otthonaként valósult meg a Folkwang Universität új könyvtárépülete Németországban. Max Dudler tervező egy fotográfussal együttműködésben különleges kő-üveg homlokzatot hozott létre egy speciális eljárással.
A Folkwang Művészeti Egyetem az egyik legnagyobb zenei gyűjteménnyel rendelkező intézmény Németországban. Eddig a közel 190 000 darabot számláló gyűjtemény – kották, hangfelvételek, képek, könyvek, stb. - különböző archívumokban, könyvtárakban voltak eddig, elszórtan a régióban. Mostantól azonban három különböző intézet – a Folkwang Egyetem, a bochum-i Ruhr Egyetem korábbi Zenetudományi Könyvtára, valamint a Duisberg-Essen Egyetem Zeneművelődési Osztályának – anyaga egyetlen tető alatt érhető el, az új épületben, melyet Max Dudler építész tervezett, és 2012 szeptemberében nyílt meg.
A Folkwang Universität der Künste Észak-Rajna-Vesztfália képzőművészeti és zenei szellemi központja. A fő campus a korábbi Szent Ludgerus bencés apátságban található, Essen-Werdenben, a Ruhr-völgy déli részén. A kis 8. századi együttest a 18. században hercegi rezidenciává bővítették, amelyet egy udvar köré szerveztek. Az új könyvtárépület építésébe az udvar déli oldalán fogták bele, amely egy 1969-ben lebontott 19. századi katonai kórházépület helye volt. 2006-ban Max Dudler nyerte meg a kiírt tervpályázatot.
1811-ben, a francia megszállás idején börtönt csináltak a werdeni apátságból. Később a porosz időkben is bővítették, és felépítették a déli oldalon állt, említett katonai kórházépületet. A bontás miatt azonban a megmaradt együttes képe előnytelenül felbillent. Anélkül, hogy a börtön eredeti formáját rekonstruálná, az új könyvtárépület hangsúlyos kristályszerű tömegével lezárja a déli oldalt. Az új épület keleti oldalához csatlakozik az ún. adminisztratív szárnya a régi apátságnak. Az épület léptéke összhangban van a szemközti oldali porosz-szárnnyal.
A Folkwang Könyvtár monolitikus tömege régi, egyenetlen kőfalak fölé épült. Max Dudler koncepciója a múzeumi vitrinből indult ki: egy külső burok védje a belső tartalmat. A kiszolgálóterek az olvasóterem köré vannak csoportosítva, amely az épület központjában helyezkedik el. A könyvespolcok szigorú rendszerben vannak elhelyezve, ezáltal közvetítve a térbe az egész épület arányait és struktúráját. Két bejárattal rendelkezik az épület: a főbejárat az épületegyüttes udvarából nyílik, egy lépcsősoron keresztül közelíthető meg, amely az együttes többi épülete bejáratához közelítő stílusban lett megformálva. A másik bejárata a Klemensbornról (egy útról – a szerk.) nyílik, amely vészkijáratként működik csak. A kölcsönzőpultok, médiakabinok, egy adminisztrációs rész, és a ruhatár a földszinten, az olvasóterem az első emeleten található. A pincében kaptak helyet a raktárak.
Az épület homlokzati kialakítását a fotós Stefan Müllerrel együttműködésben hozták létre. Minden egyes üvegtábla egy kőfelületről készült nagyméretű fotó mutatja, amely eredeti méretében láttatja a csiszolatlan követ. A fotókat speciális technikával applikálták az üvegre. A tizenkettes szám zenei jelentésére való reflektálásként tizenkét motívumom váltogatja egymást az egész kompozícióban. Ahogyan a reneszánszban a scagliola-technika (stukkómárványozás), úgy ez a speciális fotótechnika is alkalmas arra, hogy azt az illúziót keltse, mintha valódi kővel lenne felöltöztetve a ház. Ugyanakkor izgalmas feszültség keletkezik a rusztikus, feldolgozatlan kő textúrája és a sima üvegfelület valósága között. Az új épület sima üvegfelületei tökéletes illúzióját keltik egy csiszolt, monolit kőfelületnek. Az épület transzparenciája ezáltal megkérdőjelezhető lenne, de inkább játékosan megtöri a kinn-benn határát. Emberi alakok körvonalát láthatjuk mozogni. A beltérben puha, szűrt fényt alkalmaztunk. Esténként az épület kifelé ragyogva megvilágítja saját környezetét.
Az épület megerősített, merevített vasbeton vázzal valósult meg. Az üveghomlokzat az épület födémrendszeréhez rögzített. A vasbeton pillérek elhelyezkedése, arányrendszere a könyvespolcok méretéhez lett igazítva. A pilléreket cseresznyefa burkolattal láttuk el, amely anyag használata az olvasótermi polcokra is kiterjed. Nem az összes pillér tömör, némelyeket a légkeringető berendezés részeként belső kürtőkkel építettünk meg. A „csöveket” átvezettük a megerősített betonfödémeken is, így előnyösen kihasználva az épület hőcsapdáit. Ezt párosítva a hőcserélés rendszereivel, egy innovatív módját értük el az energiahatékonyságnak is.
Az épület berendezését – az asztalokat, székeket, polcokat – szintén Max Dudler készítette.
