A magyar építészet ligete – a Paradigma Ariadné pályaműve
Nyilvánosságra hozták a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ tervpályázatának eredményét. A pályaművek közül elsőként a Paradigma Ariadné építésziroda tervét közöljük, akik tervükben igyekeztek belesűríteni a magyar építészet tradicionális és művészi vívmányait, hogy a látogatók már azelőtt betekintést kapjanak a magyar építészet gazdagságába mielőtt belépnének a múzeum tereibe.
Legújabb tervünkben, amely a Magyar Építészeti Múzeum pályázatára készült, hidat képeztünk a város valós tere és a múzeum elvont tere között. A város a fő bemutató helye az építészetnek, bővelkedik példáiban, együtt élünk vele, de hiányzik belőle a narráció, amely segítené értelmezni ezt a környezetet.
Egy építészeti múzeum szintén bemutató helye az építészetnek, a kiállítások pedig magyarázzák is az építészetet, de nem tud megjelenni benne az építészet valósága. Nem házak, és nem a város, hanem azok reprezentációi vannak kiállítva: rajzok, makettek, részletek.
Éppen ezért a tervünkkel egy átmenetet hoztunk létre a városi tér és a kiállító tér között, így a Magyar Építészeti Múzeum a város tereiben kezdődik el, egy hatalmas egybefüggő ligetben, és a földszint alatt elhelyezkedő múzeumi terekben folytatódik.
A kettő közötti kapcsolatot pedig építészeti formák teremtik meg, amelyek megidézik a népi és történeti építészet hagyományait, a hazai ipari és modernista építészet karakterjegyeit, a határon túli magyar építészet és a rendszerváltás utáni építészet meghatározó anyagait, tereit és formáit.
A magyar építészet gazdagságát fűztük fel egy városi park sétaútvonalaira, amelyet különböző téri hangulatok hatnak át. Az építészet ligete így átközlekedhető, átlátható, mégis rétegeket rejt magában.
Ezek a felszíni formák pedig nem magukban állnak, hanem a térszint alatt megtalálható múzeumi terekkel szorosan összefüggően. Felül élményt adnak, alul funkciójuk van: bevilágítóként, térbővületként, fényudvaroként szolgálják, hogy a földszint alatt létrejött kiállítótér szakmailag és technikailag minél jobban működő kortárs kiállítótér legyen.
Paradigma Ariadné
A bírálóbizottság értékelése:
A nagy léptékű földalatti beépítési tervek közül a jobban sikerültek példája: a felszínen önálló építészeti értékkel bíró, taktilis anyagokkal burkolt pavilonok jelennek meg, amelyek felülvilágítóként, térbővítményként vagy önálló funkcióval hasznosulnak. A -1 és 1-2 szinti beépítés jól szervezett, a közlekedési útvonalak is jól megoldottak.
Jelentős léptékű beépítést hoz létre a föld alatt, de a felszíni bevilágítókat eltérő méretű és formájú pavilonokkal oldja meg, ezzel érdekes, látványos téri viszonyokat, szerethető építészeti parkot teremtve. Az eltérő anyagok és formák komoly fenntarthatósági, működtetési kérdéseket vernek fel. Az öt pozitív és három negarív téri forma között ugyan nehéz tájékozódni, de a feltáruló látványok változatos, játékos összképet ígérnek. A pozitív formák közül kettő alapvetően légtér, az alatta levő tér nyúlványaként, egy bisztróként szolgál (ennek tetőszerketete egyben szabadtéri amfiteútrum), egy pedig a teherszállítás behajtója. A két szanatórium közötti tengelyben elhelyezett, hengeres negatív térben, körkörös lépcsősoron jutunk le a -1 szinten elhelyezett bejárathoz. A tájékozódást megnehezíti, hogy a liftes megközelítés egy másik pavilonból elérhető.
A -1 szinten a középtengelyben kialakított, felülvilágítós előcsarnok két oldalán nagyméretű, flexibilisen használható kiállítótereket helyez el; a 6-os épület felőli sávban kiszolgálótereket, műhelyeket. Az alaprajzi elrendezés logikus, jól használható.
A Grünwald-szanatóriumban szállásfunkciókat, a Herczel-szanatóriumban könyvtárat, éttermet és klubhelyiséget helyez el. A 6-os és 7-es épület múzeumi irodákat, bérirodákat, tervtárat helyez el.
A mélygarázslehajtó elhelyezésénél kilép a területről, de ez logikus döntés. Teherszállításra a terület déli részén meglévő útvonalat használja. A műtárgymozgatás, a látogatói és a munkatársi közlekedési útvonalak jól átgondolta.
Szerk.: Hulesch Máté
