A „fiatalok feketén fehéren" (rövidítve f_f_f) egy kétévente megrendezett építészeti pályázat és vándorkiállítás, mely Reischl Gábornak, a Magyar Építőművészek Szövetsége néhai elnökének kezdeményezésére indult el. Részt vehet rajta Magyarország minden negyvenedik életévet még el nem érő diplomás építésze. Célja a fiatal magyar építészek első publikációs lehetőségeinek, szakmai megjelenési lehetőségeinek megadása, a MÉSZ tagság fiatalítása.
A nyertes munkákból eddig minden alkalommal kétnyelvű katalógus készült és az anyagból készített vándorkiállítás bemutatkozott Budapesten a MÉSZ Székházban az Ybl Karon és az egyetemi városokban: Debrecenben, Győrben, Sopronban, Pécsett és külföldön is, többek között Nagyszebenben, Madridban, Pozsonyban, Ljubljanában. A díjazottakat kérésükre a Magyar Építőművészek Szövetsége Alapszabálya szerint felveszi tagjai közé.
Az eddigiekben a meghirdetésre szeptemberben, a vándorkiállításokra a december-május közötti időszakban került sor. A pályázatot minden alkalommal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap. Az f_f_f program 2023-ban a Kiíró szándéka szerint megújult formában mutatkozik meg, hogy népszerűbb legyen a fiatalok körében, igazodjon a mai szakmai és média környezethez és vonzó megjelenési felületet biztosítson a sikeres és minőségi építészeti alkotói tevékenységek elindításához. Ehhez a soron következő f_f_f 2023 pályázat szakmai irányításához keres a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ/AHA) olyan kurátort, aki a MÉSZ Elnökségével és Titkárságával, a f_f_f pályázat Bíráló Bizottságával, valamint titkárával együttműködve ellátja az alábbi feladatokat:
A kurátor feladatai
Az ideális jelölt
A részvétel feltételei
Javadalmazás
A pályázat ütemezése
Pályaművek benyújtása
Beadandó munkarészek
A Bíráló Bizottság
A MÉSZ elnökségi tagja: Csillag Katalin, Kovács Csaba, Nagy Csaba, Szabó Levente
Titkár: Borsos András