A kétszer nagyjából háromórás beszélgetés alkalmas volt arra, hogy alapos betekintést nyújtson abba a döntéshozatali folyamatba, amelynek végén Mányi István és munkatársainak nyertes munkája áll. Ez a döntéshozatali folyamat arról szólt, hogyan születik egy tágra nyitott kiírás alapján, hatvanhárom darab, hatvanháromféle utat kínáló pályázat választékából, sok zsűritag sokféle elvárásából, véleményéből, félelméből, interakciójából végül egy olyan eredmény, amivel senki sem boldog. Illetve boldog lehet, de csakis annyiban, amennyiben az elvárt minimumról van szó: a nyílt, nemzetközi tervpályázat tényéről (szemben a Szépművészeti Múzeum pályázat nélküli terveztetéséről), a széles választékról és egy első helyezett kiválasztásának – szintén csupán – a tényéről.
A cikk folytatása itt található.