Pályázatok

A másik város - Ötletpályázati felhívás

2010.07.20. 11:36

Wonderland – az európai építészet platformja nyílt pályázati felhívást tesz közzé Velence, Budapest és Bécs projekthelyszínnel. Beadási határidő: 2010. július 23, a budapesti helyszín esetében 2010. július 31.

A Wonderland 2004 óta működik az európai építészet platformjaként, melynek célja, hogy erősítse a fiatal, motivált és feltörekvő építészeti gyakorlat tapasztalatainak és építészeti irányzatainak áramlását. Az utóbbi időben a hálózat tevékenysége a specializáció feladatára, valamint a pályázatoknak a jelenlegi európai építészeti gyakorlatban betöltött szerepére irányult. „A másik város”  elnevezésű projekt az európai városok térrendezésében felmerülő új kihívásokat helyezi előtérbe, és a lehetséges megközelítéseket vizsgálja.

Városaink tervezése az egyik legnagyobb és legsürgetőbb feladat, főleg a fiatal, Európa-központú szemlélettel bíró építészgeneráció számára. Melyik alkotói gyakorlatot kellene ahhoz követni, hogy megfelelően reagálhassunk az új szociális, gazdasági, ökológiai, kulturális és politikai helyzetre szerte Európában? A megváltozó hagyományos alapkörülmények a városfejlődési folyamatok jelentős átalakulásához vezetnek, ami az építészeti szerepét is nagyban befolyásolja. Ebből nagy számban fakadnak  új célok és kihívások” mutatott rá Hannes Schreckensberger, a wonderland elnöke a 2010-es „A másik város”  elnevezésű projektsorozat fő céljára.

A Wonderland az építészettel és városrendezéssel foglalkozó fiatal csapatok nézőpontjait, illetve a kiválasztott európai városok konkrét szituációit elemzi, hogy átfogó pillanatképet adhasson.

„A másik város”  elnevezésű projektsorozat első három városának kiválasztása is a növekvő wonderland hálózat részvételi és bővítési koncepcióját követi. A helyi wonderland csapatok támogatásával workshopokat, kerekasztal-beszélgetéseket és előadásokat tartanak majd Velencében, Budapesten és Bécsben. Ezzel egyidőben a tapasztalatok és különböző nézőpontok cseréjére alapoznak a viták és a 2010, illetve 2011-es eseménysorozatok.  A kritikai vizsgálatba és az új urbánus stratégiák kidolgozásába nem csupán az építészeket és a várostervezőket kell bevonni, hanem a terek használóit, helyi nem kormányzati szervezeteket, magán befektetőket és politikusokat.

Minden egyes tér eltérő célra fókuszál, a helyi igényeknek és feladatoknak megfelelően. A 2010-es sorozat első állomása Velence lesz, ahol a wonderland létre kívánja hozni a „Wonderland Pavilont” – a feltörekvő építészeti szcéna ideiglenes platformjaként, az Építészeti Biennále nyitóhetének kontextusába helyezve. A második projektet szeptemberben tartják Budapesten, témája az „Építészet a köznek”. Itt a résztvevők választhatnak, hogy vagy egy üvegházat helyeznek el egy közparkban, vagy közösségi teret alkotnak cigányok számára a magyar főváros két leghátrányosabb helyzetű kerületében. A harmadik, egyben záróhelyszín 2010-ben Bécs lesz, ahol a „Jövő vásárlása” kerül előtérbe. Seestadt Aspernbe, Európa egyik legnagyobb területű városi bővítéséhez kell új, innovatív bevásárló utcát álmodni a 21. század követelményeinek megfelelően.

Három projekthelyszín és három érdekes feladat, de mindegyiknek közös a célja: megfelelő helyszíni stratégiát találni a fenntarthatóságra és szociális városi fejlődésre, valamint megalapozni az új, hatékony, határokon átívelő együttműködéseket.

Beadási határidő: Bécs és Velence: 2010. július 23. péntek, Budapest: 2010. július 31. szombat.

A zsűri a Wonderland bizottsági tagjaiból és helyi szervezőpartnerekből áll össze, akik a leginnovatívabb, legösztönzőbb és legérdekesebb ötletek közül választanak ki minden projekthelyszínre három nemzetközi csapatot.

További információ és regisztráció

WONDERLAND – platform for european architecture
Weyringergasse 36/8
1040 Vienna
Austria
office/kukac/wonderland.cx