Épületek/Középület

A mekkai óratorony - a világrekorder

2014.10.14. 13:43

A nyugati építészeti ízléstől távolabb áll, ugyanakkor mint mérnöki teljesítmény egyáltalán nem lebecsülhető az, hogy Mekkában a világ legnagyobb óráját hozták létre a Kába-szentély mellett álló héttornyú hotel-komplexum legmagasabbikának tetején. Megdöbbentő számok, és hatalmas szerkezetek az SL Rasch cég munkájában.

A királyi óratorony felavatása egy új korszak nyitányát jelenti, a világ legnagyobb órája mutatja a mekkai időt, ezzel egy második fontos központi időmérték bevezetését elősegítve a Greenwich-i mögött. A berlini, londoni, New York-i, vagy a jakartai muszlimok pontosan tudják mikor kezdődik a felkelő nappal a ramadán Mekkában, mikor lehet a böjtöt megtörni a lemenő nappal, vagy hogy mikor kell a napi öt imát Mekka irányába elmondani. A muzulmán világ a földkerekség időzónái felett másodpercre pontosan szinkronban él, és ebben Mekka jelenti a középpontot. A szaudi király által indított projekt hetedik tornya nem egyszerű felhőkarcoló; egy gigantikus iránytű és a muzulmán hit megtestesülése.

Az óratorony ötlete akkor született meg, amikor a Kába-szentéyl kapujánál álló hotel-toronyházak már épültek. A szerkezetük közös részekeit már eleve úgy építették, hogy elbírja majd a tornyot. Nem volt még eldöntve ugyanakkor, hogy az új torony felső része, hogyan fog kinézni pontosan, csak az volt biztos, hogy nem nyomhatott többet 82.000 tonnánál, minden felszereléssel, így az órával együtt sem. 2006 végén az SL Rascht bízták meg a speciális feladattal.

Annak érdekében, hogy minimális súllyal, és maximális teherhordó kapacitással bírjon, az épület tervezői egy vegyes vázszerkezetet álmodtak meg, acélból és betonból. Négy V-alakú oszlopra támaszkodik az alapoknál a torony tartószerkezete. Az óra felett az oszlopok kúp alakban nyalábokká egyesülnek, ahogyan lekövetik a toronycsúcs kontúrját, így közvetítve az erőket a tetőtől egyenesen az alapokig.

A tervezőkben ugyanakkor komoly műszaki kérdések merültek fel: ki fogja megépíteni a 43 méter átmérőjű órákat, amelyekből ráadásul kettőnek ovális alakja kell, hogy legyen, mivel az épület alaprajza nem négyzet. Ki fogja megtervezni a négy hajókonténernyi méretű óraszerkezetet, amely a 17 és 22 méteres mutatókat mozgatja majd? És ki képes arra, hogy az időjárási körülményeknek ellenálló, tíz emeletnyi óralapokat készítsen 450 méteres magasságba?

A sváb Calw városában Bodo Rasch talált egy céget, amelyik elvállalta a kihívást: a Perrot toronyóra gyártó manufaktúrát. Dubaiban pedig sikerült találni egy olyan gyártót, aki tengerjáró jachtokat épít, így nagy tapasztalattal rendelkezik a könnyűsúlyú, de rendkívül ellenálló üveg és szénszálas építőanyagok alkalmazása terén.

Az óra hatalmas lapja, mutatói és a fölötte található oromzatok mind olyan kompozit anyagokból készültek, amelyek extrém módon tartósak, hiszen védeni kell őket a UV-sugarak káros hatásaitól is. Az előzetes tesztek bizonyították, hogy az üvegmozaik rendkívül hatékonyan veri vissza az UV-t, ugyanakkor kiválóan lehet belőle dekoratív felületeket is képezni. Ezért az a döntés született, hogy a mekkai óra lapjai speciális üvegborítást kapnak. A több mint 70 fokos napi hőmérsékletingadozás miatt a csempéknek és kötőanyagoknak különösen ellenállónak kellett lenniük a hőtágulással szemben.

Azért, hogy projekt 46.000 négyzetméternyi mozaik-igényét kielégítsük, egy automatizált gyártósort létesített a gyártó. A kutatások és optimalizálási kísérletek sokasága megmutatkozik az óra mutatóin is. Néhány helyen 150 rétegnyi karbonszálas lemez is egymásra került. Azért, hogy a karbantartás számára biztosítsák a felszerelt LED-ekhez való hozzáférést, a mutatóknak üregeseknek kellett lenniük, és elérhetőnek, egy az óralap felületén elrejtett nyíláson keresztül. Szerkezetileg a mutatók önhordó konstrukciók, vagyis nincs szükségük belső vázra, sokkal inkább olyanok mint egy hajótest, amely minden tartását és szilárdságát a külső héjazatából nyeri. Az összesen 12 tonnányi karbonszálból készült mutatókhoz rendkívül erős és robusztus óraszerkezeztre volt szükség, amely igen jó minőségű csigákat, fogaskerekeket és rudazatot tartalmaz. A végső terv tervek hagyományos óraművei 21 tonnát nyomnak. Ezzel a világ legnehezebbjei.

Az óralapok mögötti belső térben egy kozmológiai központ és kiállítóterek kaptak helyet. A látogatók négy szinten informálódhatnak az óratorony fejlesztéséről és építéséről, az iszlám időszámításról, és a Korán történetéről. A kozmológiai központ kiemelkedő témája a Hold fontossága a vallásban, és döntő szerepe az iszlám naptár kialakulásában.

Néhány jellemző adat

  • Az acélszerkezet 12.000 tonnát nyom, a legalsó acélszerkezetű rész 347 méteres, a legfelső 607 méteres magasságban van.
  • A négy óraszekrezet mindegyike 21 tonnás. A négy pár mutató közül a percmutatók 23 méter hosszúak, az óramutató 17 méter hosszúságúak, együttes súlyuk 12-12 tonna.
  • Az óra lapjai közül a szabályosak (északi és déli irányban), kör alakúak 43 átmérőjűek, az oválisak (kelet és nyugati irányban) 43 méter nagyobb, és 37 méter kisebb átmérőjűek.
  • A felhasznált kompozit anyagokból 43.000 négyzetméter védőburkolat formájában került felhasználásra, 600 szénszállal megerősített panel került az óralapok felületére.
  • A hat színben pompázó üvegmozaik 98 millió csempéből áll, ebből 13.000 négyzetméter aranymozaik.
  • A villámvédelemről több mint 800 villámhárító gondoskodik.
  • Az üvegfelületek 3.000 négyzetméterre terjednek ki, ahol 65 mm-es a vastagságuk, ami 170 kg/négyzetméteres terhelést is kibír, amire a várható szélrohamok miatt szükség is van.
  • 288 darab napelem került felhasználsára, mely összesen több mint 11.000 egyedi fotovoltaikus cellát jelent.
  • A csúcs és a félhold összesen kb. 50 méter magasságú,
  • A kilátó a csúcsdísz tetején 558 méteres magasságban van a föld felett.
  • A félhold maga 107 tonnát nyom, átmérője 23 méter, és 1050 négyzetméternyi aranymozaikkal van burkolva.
  • A hangosbeszélő rendszer összesen 160 hangszóró egységből áll, melyek mindegyike kb. két mázsát nyom. A teljes akkusztikai teljesítmény eredményeként 7 kilométeres sugarú körben hallható.

 

Milyen speciális kivitelezési és termékfejlesztési megoldással oldották meg a lenyűgöző méretekkel rendelkező mekkai Óratorony burkolási munkáit?

A 120 emeletes óratorony az épületegyüttes legmagasabb tagja (607 méter), melynek tetején a világ legnagyobb órája kapott helyet. A toronyóra leghosszabb oldala 45 méteres, a számlap átmérője pedig 47 méter. A hatalmas órát napenergia működteti, de számítva minden eshetőségre, a városi elektromos hálózatra is ráköthető. Az energiára valóban nagy szükség van, mert a számlapokat 2 millió LED világítja meg, és a torony tetején lévő takbír naponta ötször fénybe borul és szólít imára.

A MAPEI azt a speciális megoldást igénylő feladatot kapta ebben a nagyszabású beruházásban, hogy a torony tetején lévő óra üvegmozaik burkolatához biztosítson megfelelő terméket. A cég, a mozaikcsempék fektetési és fugázási kihívására, a Kerapoxy Adhesive FR anyaggal rukkolt elő!

Ennek a lenyűgöző méretekkel rendelkező épületnek a fő éke, a torony órájának felületi burkolása, az adott célra és helyszínre kifejlesztett termék előállítását igényelte. A mozaiklapok fektetésének tervezésekor figyelembe kellett venni, hogy Mekkában magas a napsütéses órák száma, és nagy a napi hőmérséklet ingadozás. A kívánt új anyagnak kitűnő tapadást kellett biztosítania, és hosszú távon ellenállónak kellett lennie a Nap sugárzásával és a magas hőmérséklettel szemben is.

A Mapei milánói K+F laboratóriumában kísérletezni kezdtek a kétkomponensű, lecsúszásmentes KERAPOXY ADHESIVE termékkel, amely eredetileg kerámia, porcelán és természetes kő anyagú fal- és padlóburkolatok ragasztására szolgáló habarcsanyag. A K+F eredményeként kifejlesztésre került egy, a magas hőmérsékletnek és a tűznek is ellenálló termék, a KERAPOXY ADHESIVE FR. A kívánt új anyag elkészült, ez után meg kellett tervezni a dubaji kivitelezési folyamatot.

A toronyóra 40 000 négyzetméteres homlokzati felületeinek burkolásához az olaszországi Vicenzában székelő Trend Group, 98 millió, részben 24 karátos aranyfüsttel bevont üvegmozaik lapocskát szállított Mekkába. Ezután Dubajban az IBS (Innovative Building Solutions) Mapei – a Mapei leányvállalata az Egyesült Arab Emírségekben – műszaki felügyelete mellett, a kivitelezők panelekre ragasztották és kifugázták a mozaikcsempéket, majd a paneleket a lehető legnagyobb körültekintéssel átszállították Szaúd-Arábiába. A mozaikpanelek a helyszínen felkerültek a toronyra, és végezetül a Mapei 26 színben kapható, kétkomponensű, saválló epoxigyanta alapú KERAPOXY habarcsával tömítették az osztóhézagokat.

A Mekkai toronyóra elkészült, és a maga sajátos pompájában fennen hirdeti üzenetét. A fénylő mozaikszámlapok sarkait klasszikus iszlám stílusú ornamentikák és virágmotívumok díszítik, a homlokzaton és a mutatókon pedig geometrikus minta fut végig.

A MAPEI szakemberei sikeresen oldották meg a speciális technológiát és kivitelezést igénylő feladatot és számos kiváló termék mellett, a partnereik számára immár elérhető vált az újonnan, kifejezetten erre a projektre kifejlesztett anyaggal, a tűzálló KERAPOXY ADHESIVE FR ragasztóhabarccsal.

MAPEI