A mindenség modellje – s annak modellje
A debreceni építészkar hallgatói alkotói műhelyhez kötötten dolgoznak. A 405-ös műterem BSC III. évfolyamos hallgatói a múlt szemeszterben „kisközépület” című tervezési tárgy keretén belül ökumenikus kápolnát terveztek. A kis lépték miatt felértékelődik a terv kézzel fogható bemutatása, a MODELL, melynek más arány- és térélménye van a számítógépes látványokhoz képes, és ezt már a hallgatók is érzik, vallják. Munkájukról Barabás Lajos, China Tibor, Kovács Péter DLA készített beszámolót.
A debreceni építészkar hallgatói műtermekben, klasszikus tanköri létszám szerint elosztva, de helyhez, alkotói műhelyhez kötötten dolgoznak. A műtermek arculata és a feladatok különbözőek. A 405-ös műterem BSC III. évfolyamos hallgatói a múlt szemeszterben „kisközépület” című tervezési tárgy keretén belül ökumenikus kápolnát terveztek. A bemutatott modellek válogatás nélkül, a kurzust elvégző összes hallgató tervét tartalmazzák, jó és kevésbé jó terveket egyaránt. A teljes spektrum azért kerül bemutatásra, mert a modellezés egységes minősége jelen esetben éppúgy érdekes, mint az egyes tervek önálló szellemisége.
A feladat egy a debreceni tervtanácson bemutatott terv kapcsán életszerű problémát vet fel. A debreceni köztemetőben egy magánember adományából kápolna épül. Az illetőnek az az elvárása, hogy a családját érintő megemlékezések esetén az épület rendelkezésére álljon, egyébként az épület bárki számára nyitott. A kápolna a személyes emlékezés, meditáció helye, de alkalmas kell, hogy legyen kisebb közösség befogadására is, ahol egy, a közösség felé fordított asztal jelzi a szertartás vezetőjének helyét.
A tervezési feladat egyik legnehezebb része a helyszín megtalálása. A nagy kiterjedésű temető a Borsos József városi főmérnök által 1928-30 között készült, az egész város arculatát átformáló szabályozási terve egyik elemeként létesült. Borsos megszüntette a hagyományosan, a régi városmag kapuin kívül található kistemetőket, és a Nagyerdő mint városi park koncepcióba új, összevont köztemetőt integrált. A Nagyerdőt átformáló szabályozási terv egy a Simonyi út végétől északkeleti irányba tartó tengelyt tartalmazott, melynek a végén a temető központi épülete, a szintén Borsos által tervezett ravatalozó áll. A tengely erejét a kapuzat, a ravatalozó előtti hosszúkás vízmedence – mely abban a kontextusban szimbolikus jelentőséggel is bírt – és maga a ravatalozó épülete is erősíti. Sajnos ez az építészeti gondolatot a használat során kialakult kisstílű mellékbejárat alig teszi láthatóvá.
Ilyen előzmények mellett a feladat nehézségét, de ezzel együtt a varázsát az épület helyének és kontextusának a megtalálása jelentette. A hallgatók általában a jelenleg üresen álló területeket választották ki, ezek a központhoz közel elég kicsi, szabálytalan geometriájú ligetek voltak, távolabb viszont nagyobb szabadságfokkal rendelkeztek. Volt, akit a fákon átszűrődő fénysávok hatása ragadott meg, volt, akit a főtengelyben lévő tó, a tó alá építkezés gondolata inspirált.
Temetőben kápolna – a hallgatók úgy találkoztak egy különleges, ünnepélyes kihívással, hogy talán még nem is tudják annak jelentőségét. Viszont úgy látszik, megérezték.
A cappella: hangszerkíséret nélküli előadást, tisztán vokális zenét jelent. Jelentése onnan ered ennek az előadásmódnak, hogy a Sixtus-kápolna (cappella) karzatán csak énekesek számára volt hely. Szép párhuzam. Kíséret nélkül önállóan, tisztán magunk tehetségéből a legjobbat adni. Elhagyni minden mankót, minden hibáinkat eltakaró aláfestést, úgy tökéleteset alkotni, hogy abban őszintén mutassuk meg magunkat. A feladat kicsi, így mellébeszélést nem tűr. Viszont tűri, sőt igényli törődő módon az egyensúly keresését, a részek fontosságának pontos jelentését, annak egésszel való konszonanciáját, az összhang szép mívű interpretálását.
Ebben a kis épületben minden sokkal erősebb jelentőséggel bír, így felértékelődik a terv kézzel fogható bemutatása, a MODELL. A modellezés eddig is kötelező elem volt, de nem kötődött feltétlen a műteremi munkához. Amikor 15-20 modell egyszerre alakul, változik, lerombolódik, újra és újra megépül – az alkotás közös élménye is megteremtődik. A rajz sokkal inkább személyes, egy teremben kevésbé látható, körbeállható. A modell virtuális valóság, kikerülhetetlen impulzus, a modellel azonnal dolgunk van, a modellt látva a sajátunkkal is azonnal dolgunk van.
A számítógépes vizualizáció elhitette velünk, hogy pótolja a modellezést. Ezt tévedésnek tartjuk. Azt nem is szabad feltételezni, hogy a modell a végső terv háromdimenziós fordítása, a modellezés maga a tervezési folyamat. De ez esetben is másfajta arány- és térélménye van az anyagi modellnek, ezt már a hallgatók is állítják. A portugál építésziskolák híresek a modellezésről. Tesar minden épületéről van modell, Zumthor „egyazegyes” modelleket épít. Nem mást tettünk, csak visszatértünk a jól bevált módszerekhez.
Hallgatók:
Balogh Natália, Czifra Csaba, Fenyák Lóránt Anton, Galát Zsuzsanna, Greczula Norbert, Jani Sándor Gábor, Lality Áron, Molnár László, Mórucz László, Nagy Lilla, Pataki Zoltán, Szász Imre, Tamás Beáta, Tóth Enikő, Tóth Zsanett, Varga Csaba, Véber József Ákos
Konzulensek:
Barabás Lajos, China Tibor, Kovács Péter DLA
