Épületek/Irodaépület

A Momentum irodaház felújítása és bővítése

2013.03.04. 15:55

Eredetileg pártszékháznak épült, majd évekig üresen állt, végül a közelmúltban megújult és új szárnnyal bővült a MOM Kulturális központ közelében található irodaépület Csizmár Gyula tervei alapján. A tartószerkezetig visszabontott épület új külső burkot kapott, korszerű szerkezetekkel, belül pedig rugalmasan alakítható térstruktúrával.

Részletek a műleírásból

Felújítás előtti állapot

A Csörsz utca - Nagy Jenő utca északi-nyugati sarkán álló irodaházat Dr. Jantner Antal építész irányításával tervezték az ÁÉTV-ben 1965-ben az MSZMP Pest Megyei Pártbizottság székházának. A rendszerváltás után a Kereszténydemokrata Néppárt székházaként funkcionált, majd több évi használaton kívüli állapot után került a jelenlegi tulajdonos birtokába, aki legutóbbi elhatározásával az épületkomplexum felújítása mellett döntött. A többszöri tulajdonosváltás, a hosszú használaton kívüli állapot miatt az épület leromlott, szakipari-, gépészeti szerkezetei, szigetelései tönkrementek.


A Csörsz u. 49. sz. alatti szabadon álló, pince - földszint - hat emelet - tetőszinttel rendelkező épületegyüttes átriumos - földszintes, részben alápincézett lepényből és a Nagy Jenő utcával párhuzamos, középmagas épületszárnyból állt. A pinceszinten raktárak, gépészeti helyiségek, illetve a távfűtés hőközpontja helyezkedtek el. A földszinten a többszintes szárny és a lepény találkozásánál nyílt a főbejárat. Az előcsarnokból a dohányzó „nyaktag” közbeiktatásával lehetett megközelíteni a lépcsős padozatú, redőzött vasbeton héj fedésű előadótermet. Az előcsarnokból nyílt az étterem, amelyet oldalkertből is megközelíthető melegítő konyha szolgált ki. A Nagy Jenő utcai oldalkertből lehetett megközelíteni a transzformátor-állomást, a gépkocsi tárolót, a raktárat, a konyhai gazdasági területeket, valamint a Nagy Jenő utcai, lamellás vasbeton kerítéssel határolt zárt udvart.

Az előcsarnokból a földszinti homlokzat mentén elhelyezkedő helyiségek a középső közlekedő és vizesblokk „mag” két oldalán futó közlekedőből nyíltak, amelyek déli végén, a Csörsz utca felől mellékbejárattal. Az emeleti irodákhoz az előcsarnokból induló lebegő, egykarú, nyitott lépcső, valamint 2 db 4 személyes felvonó vezetett. A Csörsz utca felőli mellékbejárati előcsarnokból kétkarú melléklépcső vezet a pinceszintre, az I. és II. emeletre.
Az I.-VI. emeletek három traktusos terei a hossz-homlokzatok melletti traktusokban cellás kiosztású irodákat, a középső traktusban vertikális közlekedőt és vizesblokk-zónával osztott iker-közlekedőt, előcsarnokot foglaltak magukban.

Az épületegyüttes szerkezete monolit vasbeton pillér - fal - falpillér - síkfödém rendszerű, alapozása monolit vasbeton sáv- és pontalap. A többszintes irodaszárny középső falpillér-sorára a tetőszinten keresztirányú vasbeton gerenda fekszik, amelynek konzolvégein futó peremgerendáiról – vasbeton burkolatba zárt – acélpászmákon függ a szélső födémmezők pereme. Az acélpászmák (1,59 m raszterben) a földszint feletti födém alsó síkja és az attika peremgerenda között feszítettek, a vasbeton burkolatot adó homlokzati pillérsor nyomott, repedésmentes előregyártott szerkezet. A homlokzat minden második mezője a pillérekkel együtt üzemben gyártott parapet, minden második helyszínen falazott, kőszivacslap - betonlemez „szendvics” szerkezet. A többszintes épületrész I.-VI. emeleti bütüfalai vasbeton pillérváz közötti blokktégla kitöltő fallal készültek.

A lepény 30, illetve 38 cm tégla teherhordó fallal körített, belső vasbeton oszlopokkal osztott, többtámaszú vasbeton síklemez födémes megoldású. Az előadóterem helyszíni monolit vasbeton redőzött héjszerkezettel fedett. A többszintes szárny homlokzatait mészkő lapburkolat borítja a, lepényépületen festett vakolat található. A nyílászárók hőhidas fém portálok, illetve forgó, kapcsolt gerébtokos festett fa ablakok voltak.

A ház építészeti karakterét a többszintes épületszárny kubusának vízszintes, szalagablak-szerű tagolása, a bütük tömör felületeit kettéosztó üvegfal, a zárterkély vertikális sávja, és a földszint visszahúzott üvegfalas megoldása adta meg. A lepényrész jellegzetes formai eleme volt az előadóterem feletti redőzött vasbetonlemez szerkezetű lefedés. Az épület környezetének jellegzetes, meghatározó eleme az utcafrontokon megjelenő alacsony terméskő támfal és a kerítés elmaradása, így a kert vizuálisan a közterület részeként hat.

Az üzemen kívüli irodaház és a szomszédos Csörsz utca 51. sz. volt lakóépület – üzemen kívüli tejdiszkont – telkeit egyesítették, így a tervezési területen helyezkedik el a Csörsz u. 51. sz. alatti lakóház is. A pincéből, földszintből és tetőtérből álló épületet és hozzá vezető belső aszfaltutakat, kerítést, a két telek közötti támfalat és mesterséges rátöltést teljesen elbontottuk.


A felújítás tervezési programja

  1. Az épület az egyesített telken bérbeadható „A” kategóriájú irodaházként fog üzemelni.
  2. Az épületben a maximális irodai célú hasznosítás érdekében az egyéb meglévő funkciókat meg kell szüntetni (pl. előadótermek, melegítőkonyha, büfé, túlzott mennyiségű raktár, stb.)
  3. Az épület 24 órás biztonsági portaszolgálata felügyeli (biztonsági és műszaki felügyeleti szempontból). A takarítást, karbantartást szerződéses formában, 24 órás rendelkezésre állással külső szakcégek végzik, ezért személyzeti öltöző csak a portaszolgálatnak készül.
  4. Az épületet korszerű, a várható 960 fős maximális létszámnak megfelelő felvonókkal kell ellátni.
  5. Az épületet egy főbejáraton, beléptető rendszeren át kell megközelíteni, a Csörsz utcai mellékbejárat önálló bankszolgáltatás.
  6. A konyha, étterem, előadóterem, transzformátorház és az alattuk elhelyezkedő pince az eredeti, engedélyezett terv szerint elbontásra kerül. Az irodaépületből csak a többszintes szárny marad meg, a dilatációval elhatárolt „lepényrészt” bontani kell. Az elbontott részek, valamint az egyesített telken elbontandó lakóház helyén, a meglévő többszintes épületszárnyat aszimmetrikusan, „U” alakban körbeölelő alaprajzi kontúrral, a zártsorú beépítésnek megfelelően új felszín alatti parkoló létesül 3 szinten.
  7. Az épület vertikális közlekedése kialakítása a tűzmegelőzési és biztonsági szempontoknak feleljen meg.
  8. Az épület megfelelő nyári hűtését, klimatizálását úgy kell megoldani, hogy a rendelkezésre álló szintmagasságokat ne osszák álmennyezetek – azok csak a vizesblokkokban és a földszinti nagyobb belmagasságú térben jelenhetnek meg.
  9. Az épület térstruktúrája a belső, zárt közlekedőket kerülje el.
  10. Az épület homlokzatait energiatakarékossági okok miatt fokozottan hőszigetelni kell, az új nyílászárók hőhídmentes, fokozottan hőszigetelő kialakításúak legyenek. Az emeleti szinteken a megfelelő függőleges tűzgát kialakítása mellett a nyílászárókat automatikus (motoros) árnyékoló rendszerrel kell a sugárzó hőtől védeni.
  11. Az épület padozata az előcsarnok és vizes helyiségek kivételével szerelt álpadló legyen, mely lehetővé teszi a bútorozáshoz igazodó erős-, és gyengeáramú, valamint világítás hálózatok kialakítását.

A felújítás-bővítés építészeti koncepciója

Az épület kompozíciós rendszere, kubusa, térbeli megjelenése az aszimmetrikus, „T” alakú többszintes szárnnyal történő bővítés, illetve a Csörsz utcai földszintes bankszárnnyal való kiegészítés során változatlan marad. Az anyaghasználat, környezetbe illeszkedés sem változik alapvetően. A meglévő erőteljes horizontális hatást a szintmagas üvegfalalak előtti vízszintes tűzgát lemezek, valamint a párkányos parapet sávok plasztikusan hangsúlyozzák. Az eredeti homlokzat síkjából előugró függesztőborda vertikális elemeinek egyenletes ritmusú sorolását a kívül vezetett (tűzgátat adó lemezt tartó) metál fémburkolatos légcsatornák „veszik át”, a függesztő bordák előtti burkolati sáv pedig színes üvegsávként „vetíti ki” a szerkezeti struktúrát a homlokzatra.


A meglévő épület szerkezetig visszabontott struktúrájának transzparenciája egybeesik a korszerű irodafunkció igényeivel, a megújult, kibővült funkcionális belső terek intenzív vizuális kapcsolatba kerülnek a környezettel, a város páratlan látványával. Az épület főbejárata az eredeti ponton marad – az épületegyüttes súlypontjában –, előtte a tűzoltási felvonulási terület előírások szerinti kialakításával módosul az értékes kert burkolt felülete.

A Csörsz utcai földszintes szárnnyal „záródik” a beépítés – közelítve a megkívánt zártsorú jelleget –, ennek párkánymagassága (a tetőkert szintje) közel azonos az utca túloldalán álló művelődési ház Csörsz utcai szárnyának párkányával.

A felszín feletti épületkontúrból az oldalkertek irányába túlnyúló második és harmadik parkolószint felett szintmagas, a hajdan volt terepszintet megközelítőleg visszaállító domborzattal intenzív, nagyméretű fáknak életteret adó kertet terveztünk. Az új épületrész visszalépő felső két szintjén és az I. emeleten, a Csörsz utca felé tetőteraszok erősítik az irodaház környezettel való szoros vizuális kapcsolatát. Fontos koncepcionális döntés volt, hogy a Csörsz utca felől jelentkező bütüfal a Nagy Jenő utca felől is (90-ban elforgatva) mintegy keretezze a felnyíló transzparens felületeket. A két tömeg üvegfelületeikben tükröződve - mintegy hasábok áthatásaként - jelenik meg.

Bontások

Az épület tartószerkezetig történő visszabontása és az azt követő helyreállítások a program szerinti követelményeknek megfelelő, korszerű és „energiatudatos” irodaházi felújítás érdekében történtek. A régi szárnyban - túlnyomásos lépcsőház kialakítása érdekében - a földszint – VI. emelet közötti lebegő, szabad, egykarú lépcsőt elbontottuk, helyén új födémmező készült. Az eredetileg a pincétől a II. emeletig vezetett kétkarú lépcsőház a VI. emeletig továbbvezetve képezi a régi szárny füstmentes lépcsőházának szerkezetét.

Elbontottuk az épület összes tetőszigetelését, aljzatait, feltöltéseit, hőszigeteléseit, valamint az emeleti homlokzati falszerkezetnél a falazott és előregyártott parapet mezőket, továbbá a belső terekben az összes födém feletti padlószerkezetet, válaszfalat, belső felületképzése, szakipari szerkezetet, belső burkolatokat és külső-belső nyílászárót.

Funkcionális elrendezés

Az épület megközelítése a kerten át vezetett, törtvonalú gyalogút helyett 6,10 m széles egyenes vonalú, burkolt felületen történik. A telekhatáron vezetett meglévő, felújítandó terméskő támfal megmaradt. Az épület gépkocsival történő megközelítése a Nagy Jenő utcai oldalkertbe vezető, meglévő gépkocsi behajtón át történik. A mozgáskorlátozottak 5%-os rámpán érik el a – földszinti padlóval azonos síkban – az előcsarnokba vezető bejáratot. A Csörsz utcáról nyíló, járdáról és rámpán megközelíthető mellékbejárat a bankfiók bejárataként szolgál, irodaházi bejáratként csak a főbejárat működik.

Az épület központi elosztó tere az előcsarnok, amelyet 24 órás porta és biztonsági szolgálat felügyel. Az előcsarnokot a belső tartófalak vonalában és arra merőleges irányban beléptető rendszer osztja. Az előcsarnokból WC csoport – mozgáskorlátozott által is használható WC-mosdóval – és takarítószer fülke nyílik. A 24 órás portaszolgálat öltöző-zuhanyzó, mosdó, WC vizesblokkal rendelkezik, itt működik a műszaki, biztonsági felügyelet és tűzjelző központ is. A földszinti előcsarnokból indul a 4 db 10 férőhelyes új felvonó az emeleti szintekre. A pinceszint meglévő, többszintes épületszárny alatti része elsősorban irodai tárolási funkciók céljára szolgál, a felvonó előtérből és lépcsőházakból megközelíthetően. A pinceszinten kialakított parkolókból beléptető- rendszeres előtéren érhető el a pinceszinti felvonó előtere.

Az épület emeleti irodaszintjei nagyrészt azonos kialakításúak, eltérés az I. emeleten és az V., VI. emeleten jelentkezik. Az I. emeleten az épület nyugati oldalán kijárat nyílik a tetőre, tetőteraszra. A VI. emeleten feljárat indul a tetőszinti gépészethez. Az általános emeletek központi térszövete a nagyteres irodarész, ahol térben „úszva” jelennek meg a lépcsőházak, felvonók, WC-csoportok és a teakonyha középtraktusban elhelyezett, zárt cellái. A nyugati, északi és részben a keleti oldalon javasoljuk a „cellás” irodák kialakítását, a meglévő épület keleti oldalán vezetői irodák és nagyteres iroda alakítandó ki. A középtraktus két végén tárgyalók lesznek.

Homlokzatok

A szélfogó főbejárat előtti előtér felett, rozsdamentes acélvázra pontmegfogásos edzett üveg előtető készül. Az új földszinti portálok hőhídmentes keretszerkezettel, porszórt alumínium burkolattal, tolóajtókkal és mellékbejárati ajtóval rendelkeznek, fokozottan hőszigetelő, hővisszaverő megoldású üvegezéssel. A külső árnyékolást rozsdamentes acélhúron vezetett, motoros működtetésű, áttetsző szövet roletták biztosítják.

Az irodaszintek homlokzatainak szintmagas nyílászárói és sávablakai hőhídmentes szerkezetek. A födémek pereméhez rögzítik az „L” alakú tűzgát szerkezetet - ahol „parapetes” a homlokzat, ott 30 cm kiülésű vasbeton párkányelem biztosítja a megfelelő függőleges tűzgátat. A napsugárzásnak kitett déli, keleti és nyugati homlokzatokon a külső árnyékoló roletta szerkezet automatikus, motoros működtetésű. Az új szárny V. emeleti, visszalépő szintjén horganyzott acél vázon vízszintes lamellás árnyékolás készül. A külső térben önhordó szerkezetű, függőleges légcsatornák épülnek. A függőleges tűzgátak vízszintes vasbeton lemezszerkezetek, a légcsatornák burkolata ALPOLIC kompozit metál színű alumínium burkolati rendszer.

A tömör felületek 10 cm ásványgyapot hőszigetelést kapnak, átszellőztetett légréssel. A burkolat csiszolt római travertin mészkőlapokból készül, amelyet horganyzott acél hordozóváz szerkezetre rögzítenek. Az üvegezett, transzparens homlokzati felületeken a nyílászárók mellett alumínium homlokzatburkolatok jelennek meg az attikákon, terasz mellvédeken és parapeteken, mögöttük 10 cm szálas hőszigeteléssel.

A függőleges tűzgátat biztosító, előregyártott vasbeton lemez és párkány elemeket hőhídmegszakító szerelvénnyel rögzítik a tartószerkezetekhez, tűzgátló módon. Ezek felülete tükörsima, műgyanta, nanotechnológiás öntisztuló bevonatot kap tört fehér színben. Az épület lépcsőháza, a külső előlépcső, valamint a teraszok és az intenzív zöldtető határoló korlátjai új rozsdamentes acél korlátot kapnak, rozsdamentes feszített acélhúros betétmezőkkel.