A nyilvánosság felé - konferencia a Hauszmann Tervről – II. rész
Kétnapos konferencia zajlott le a Nemzeti Hauszmann Tervről a Várkert Bazárban. Az elképzelésekhez kritikusan álló, OSA Archívumban tartott „gyorskonferencia” előadásait követően a támogatók is összegyűltek – gondolhatnánk. A kép azonban ennél árnyaltabb volt a Miniszterelnökség által rendezett konferencián. Kelecsényi Kristóf beszámolója.
L. Simon László nyitóelőadását először egy turisztikai, majd egy urbanisztikai szemszögű közelítés követte. Elsőként Dr. Puczkó László egyetemi docens, a BKF Turizmus, Szabadidő és Szálloda Intézete vezetője világított rá a terület kérdéseire, aki megköszönte azt a valóban nem megszokott felállást, hogy egy építészeti konferencia programjában ilyen fontos helyen adhat elő egy turisztikai szakember. Prezentációja az Érdekes kulisszától a kulturális élményközpontig címet viselte. A vár egyik legnagyobb problémájának azt tartja, hogy az csupán fotók háttere, de maga a negyed, amelynek gazdag történelme van, a többségnek nem nyújt olyan élményt, ami kellőképpen maradandó volna. A vár történetét el kellene tudnunk mondani az ide látogatóknak, hiszen ez az, amit igazán keresnek az emberek.
Pálfy Sándor Prima Primissima-díjas építész, egyetemi tanár Vár és város változó kapcsolata címmel tartott előadást, amit három idősík – múlt, jelen, jövő – alapján tagolt. Először is megvizsgálta a kapcsolódó fogalmak jelentését. Mit jelent a fal? Mit jelent falakon belül élni? Miként viszonyul egymáshoz történetileg vár és város? E kettő viszonyát tekintve azt a tézist állította fel, hogy annak milyensége nagyban függ a falak átjárhatóságától. Viszont – pár rövid történelmi példától eltekintve – vár és városa mindig szimbiózisban él, és ez meghatározó eleme a városi közösség identitásának. Három példán keresztül – Nürnberg, Pozsony, Prága – mutatta be, miként működött és működhet ez. A jövőre nézve szerinte a budai várat „ki kell nyitni”. Egyúttal pedig a tervezés folyamatának is nyitottnak kell lennie, és a tapasztalatok fényében folyamatosan korrigálhatónak. „Legyen a vár a város kincsestára” – hangzott el. Teljességre törekvő megismerésre, értékfeltárásra és –megőrzésre van szükség, ezzel párhuzamosan pedig új értékeket kell létrehozni. A cél pedig nem lehet más, mint a szimbiózis erősítése, a terület élettel való megtöltése. Ebben remek eszköznek látta a meginduló párbeszédet, amelyben ugyanúgy szerepe és helye lehet az OSA-féle rendezvényeknek is – sugallta az aktuális diára felrakott képpel.
A Vár mint Jelkép
A második szekció a területtel mint jelképpel foglalkozott. Török Ferenc Kossuth-díjas építész, a Hauszmann Bizottság tagja előadása nyitotta meg. Élő kövek – így nevezte előadásában azt a vári közösséget, amelynek fél évszázada ő maga is tagja. Török előadásában pedig éppen az volt a különleges, hogy nem feltétlenül az építész, hanem annak a mintegy 2.500 – 3.000 embernek a szemszöge, szempontjai kerültek elő, akik ezt a területet éltetik a mai napig és akik igen sok előadásban szóba kerültek, mint megóvandó érték. Ellenpéldaként gyakran az elnéptelendő prágai belváros merült fel.
Dr. Mezős Tamás építész, egyetemi tanár előadása a Használhatóak-e a jelképek? címet viselte. Véleménye szerint az 1945 után lecsendesített épület építészeti karaktervesztése és a lecsupaszított, átalakított terek méltatlan állapotot eredményeztek: a Habsburg-lépcső elbontásával megszűnt a kapcsolat a Palota fő szintje és a park között, továbbá a palotakápolna terének felosztását nevezte meg, mint a leginkább zavaró beavatkozások egyikét. Számos európai újraépítés képét villantotta fel Yprestől Varsón át Potsdamig. Szerinte a visszaépítést, a rekonstrukciót „bizonyos feltételek teljesülése mellett nem szabad ab ovo elutasítani.” Ezek alapvetően a nagyfokú társadalmi támogatottság, a nyilvánosság biztosítása, a leendő funkción alapuló program megléte, valamint a megfelelő tudományos előkészítés.
A délelőtt zárásaként Kádár Bálint a BME egyetemi tanársegédje, a KÉK elnöke adott elő Ki mit vár? A Várnegyed építészeti jelképeinek értelmezhetősége és fejleszthetősége címmel. Kádár szerint a Vár óvárosi mivolta különösen fontos, hiszen ezek a helyek Európa szerte szakrális szimbolikával töltődtek meg, mint a polgárság kulturális produktumai. Ezért nem működnek a nagy építészeti gesztusok, mivel ezeket nem szokás átalakítani, nem szokás léptéküket veszélyeztetni. Szerinte a magyar építészetre jellemző illeszkedő magatartás is onnan származik, hogy 1945 után nem egész tömbök tűntek el, hanem foghíjbeépítések jöttek létre, ahol a megmaradt építészeti környezetet is figyelembe kellett venni. És ezért sem lehetséges a hauszmanni korszak rekonstrukciója a Szent György téren, ahol véleménye szerint a háború előtti lépték túlzó volt, és egyúttal azon meggyőződésének adott hangot, hogy a túlméretezett épületek bontását inkább szakmai, semmint politikai döntésként kell értékelnünk. A palotára nézve – főleg a belső tekintetében – elfogadhatónak tartja a Hauszmann féle állapotokhoz való valamiféle visszanyúlást, de figyelmeztetett arra is, hogy „az elmúlt 40 évet sem szabad megtagadni”. Kiemelte például a kupolát, amely mai formájában vált szimbólummá és amelynek eltűnése zavart okozna. A fejlesztések során szerinte mindenképpen érdemes a sokrétegűséget megmutató dolgokban gondolkodni.
Kádár a polgárvárosról beszélve megemlítette azt a döbbenetes adatot is, hogy az óbudai faluházban önmagában többen laknak, mint a Várnegyedben, amely lakóhelyként egyfajta kertvárosias életformát mutat. Ennek egyik okaként nevezte meg, hogy „hiányoznak a találkozások terei”, nincs például kereskedelmi tér, amely nem jó sem a lakosoknak, sem az ide látogatóknak.
Az ebédszünetet a Vár mint fejlesztési terület nevet viselő szekció követte, melynek első előadója Sághi Attila, a Forster Központ elnöke volt, aki a készülődő Várprogramról adott elő, s így inkább projektszemléleti szálon kapcsolódott a konferencia tematikájához. A program részeként 20-25 hazai egykori erősség fejlesztését készítik elő, amelytől éves szinten 600.000 új látogató megjelenését várják a hazai turizmus piacán, amelyről tudni kell, hogy igencsak Budapest-központú. Ezért hangsúlyozta, hogy a kastélyprogrammal együtt „nem Budapest ellenében, hanem az ország javára” fogalmazták meg ezeket.
Dr. Vukoszávlyev Zorán építész, a BME egyetemi docense hat példát mutatott be Történeti rezidenciák közösségi használatban – európai áttekintés a megújulás lehetőségeiről című előadásában. A torinoi királyi palota, az olmützi vár, a sevillai érseki központ, illetve a szintén sevillai Palacio de San Telmo, a hallei vár, valamint Hambach kastélya került elő. Mint hangsúlyozta európai léptékben nézve a legáltalánosabb a múzeumi hasznosítás, de vannak kivételek, mint a Palacio de San Telmo, ahova adminisztratív tartományi központ költözött. A példákból azonban az is világossá vált, hogy ritka az olyan épület, amelyet egyfajta funkcióval hasznosítottak volna. A funkcióváltásokat és bővítéseket a legtöbb esetben érzékeny, és szerény, azonban határozottan kortárs megoldások kísérik.
Varga-Ötvös Béla városfejlesztő közgazdász, aki a KÖZTI féle „Vár 25” néven emlegetett elképzelés kidolgozásában is részt vett, Az élő vár koncepciójáról adott elő. „A falak ereje a közösségben van, az emberekben” – mondta, szerinte a Vár jövőképe az, hogy a városi és polgári kultúra fellegvára legyen. Szükségesnek tartaná a Fővárosi Közmunkák Tanácsa mintájára egy „Vármunkák Tanácsát” is létrehozni, amely koordinálná a területen zajló munkákat. Létre kéne hozni egy Várfejlesztési Alapot, amelybe a beinduló és beindítandó ingatlanfejlesztések révén befolyó pénzt visszaforgatnák a terület fejlesztésére. Minél több fejlesztés valósulna meg, annál könnyebb lenne az önkormányzatnak is, hiszen többletbevételhez jutna. Ezen felül fontosnak tartja, hogy a Vár fejlesztések jogi környezetét is rendezzék. Meglátása szerint a Kossuth téri hatalmi háromszög (a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtás épületei) megismételhető volna a Várban is, ha az egykori Teleki-palotába, vagy az annak helyén felépítendő más épületbe a Donáti utcából felköltözne az Alkotmánybíróság.
Zoboki Gábor Ybl-díjas építész - aki a közelmúltban a Városliget helyett, a Magyar Nemzeti Galéria új épületére kiírt tervpályázatra, olyan pályaművet nyújtott be, mely a Szent György tér nyugati oldalán helyezné el a közgyűjtemény épületét - Hogyan álljunk a fejlesztéshez? címmel adott elő. „A mai esemény egy demokratikus példa – hangsúlyozta, majd a politikához való viszony kapcsán kiemelte, hogy „a szakembereknek egy fejhosszal mindig előrébb kell lenni”. Zoboki szerint az egyetlen járható út az egész Vár megújításában, ha bevonják a magánszférát. Hangsúlyozta, hogy bár a szervezők arra kértek mindenkit, hogy külföldi példákat hozzanak, ő óvatosan bánna ezekkel, mert a Budai Vár mégiscsak egyedi példa, egyedi problémákkal. Ezeket egyébként sem lehet a várfalakon belül megoldani, ezeket a város léptékében kell megvizsgálni. Kicsit kiszólva a Ligetbe tervezett Múzeumi Negyednek, hangsúlyozta, hogy míg a Városliget öröksége az, hogy egy közpark, a Váré egész más, és ezért sem kétséges, hogy a Szent György tér üres telkeit be kell építeni.
Mint hangsúlyozta, a Szent György tér pusztulása miatt szinte teljes szabadság van. A tér egykori beépítése ugyanis sosem mutatott hosszabb ideig állandó képet. Különféle térképeket mutatva demonstrálta, miként változott a török hódoltság vége óta szinte 20-30 évenként a tér alakja. A háború előtti képeslapokról ismert beépítés pedig csak a 19. század végére jött létre. Erről az állapotról Zoboki csupán annyit mondott „tulajdonképpen a Kossuth téren állunk” – utalva ezzel arra a hatalmas léptékre, amit a minisztériumi épület képviselt. Mint mondta, az egykori úgynevezett északi zárófalat tekinti a lehetséges 21. századi beépítés déli határának. Fontosnak tartja az előkészítés alatt álló tervpályázat sikeres lebonyolítását is, mint mondta, ez egy olyan verseny lesz, amiben a feladat komplexitása miatt kifejezetten multidiszciplináris csapatok pályázását kéne szorgalmazni.
A konferencia első napját utolsóként Vásáros Zsolt, a BME egyetemi docense adott elő Betölt(het)etetlen űr? A Szent György tér madridi diplomatervezők szemével címmel. A Műegyetem részt vesz egy olyan szakmai, tanulmányi programban, melynek eredményeképpen az ottani diplomázók magyarországi, míg a hazaiak ottani helyszínekre készíthetnek diplomatervet, amihez természetesen minden segítséget megkapnak. A tervezési helyszínek keresése közben az egyik spanyol professzor fedezte fel egy budai sétája során a Szent György teret. „Vajon van-e még olyan köztér Európában, ahol az 1945 utáni pusztítás ennyire jelen van?” – tette fel a kérdést a magyar kollégáknak. Nincs! Innen pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy ezúttal a várbéli helyszín válják a végzős diákok tervezési helyszínévé. Az elkészült 11 tervből hatot mutatott be, amelyek a hazai kötöttségektől mentes szemléletükkel, egészen más megközelítésben mutatták meg a terület lehetőségeit. Jóllehet ezek többsége aligha realitás, ugyanakkor gondolatkísérletként mindenképp tanulságosak.
Az első napot a BME Építészmérnöki Kar alkotóhetének legjobb munkáiból válogatott kiállítás megnyitása zárta le, majd Török Ferenc, Varga-Ötvös Béla és Pálfy Sándor kerekasztal-beszélgetése a Vár múltjáról és jelenéről.
A második napról szóló beszámolóval hamarosan folytatjuk.
Kelecsényi Kristóf
