A PechaKucha Night alapítói - interjú a Klein Dytham Architecture-rel
A nagysikerű PechaKucha Night alapítói, Astrid Klein és Mark Dytham több mint húsz éve élnek és dolgoznak Japánban, munkáikat azonban kevéssé ismerik. Legyen az vidéki ház vagy a túlzsúfolt Tokio talpalattnyi helyeire szabott otthon vagy butik, minden alkotásukra jellemző a humor és a találékonyság. Várhelyi Judit interjúja.
Astrid Klein és Mark Dytham valószínűleg az egyetlen nemzetközi hírű építész-páros, akiknek alkotásait alig ismerjük. A PechaKucha alapítóiként már-már mitikus figurákká nőtték ki magukat. A történet közismert: A PechaKucha Night (vagyis “Locsi-fecsi Est”) egyszeri, de újító szándékú eseményként indult a tokiói SuperDeluxe-ból 2003 februárjában, és azóta futótűzként terjedt el a világon: Adelaidetől Guangzou-ig, Kampalától Budapesten át Tromsø -ig 300 városban rendezik meg időről-időre. PechaKucha Esteket azóta is havi rendszerességgel tartanak Tokióban az eredeti helyszínen, Roppongiban. Szellemi gyermekükhöz hasonlóan, az építészpáros szakmai tevékenységét is friss, újító szellem és játékosság jellemzi. A páros hölgytagjával, Astrid Kleinnnel a KDa Stúdióban beszélgettem.
A japán kultúra olyan építészeket inspirált, mint Frank Lloyd Wright vagy Mies van der Rohe, és a mai napig vonzza a kortárs tervezőket. Astrid és Mark 1988-ban, a buborékgazdaság legvégén érkezett Japánba. Egyszerre vonzotta őket a tradicionális japán építészet puritán szépsége és a modern építészet vakmerősége. Olyan magazinok, mint az A+U vagy a Kenchiku Bunka izgalmas formavilágú épületeket mutattak be, tele olyan részletekkel, amelyeket a konzervatív, túlszabályozott Európában akkoriban sehol nem lehetett volna megvalósítani. Japán egzotikusnak, élvonalbelinek és végtelenül felszabadítónak tűnt.
Astrid és Mark először a közismerten kemény és színvonalas munkát megkövetelő Toyo Ito Stúdióban kezdett el dolgozni. Először akkor nyílt esélyük a függetlenedésre, amikor ajánlatot kaptak egy japán befektetőtől, aki a londoni dokk loftlakásaitól ihletve európai tervezőket keresett saját lakóingatlan-parkja felújításához. A megrendelést elfogadták, és 1991-ben megalapították saját stúdiójukat Klein Dytham Architecture (KDa) néven. Ám épp ekkorra pukkant ki a japán gazdasági lufi, és a tervezett projekt végül nem valósult meg. Astrid és Mark ennek ellenére biztosak voltak benne: a megfelelő helyen vannak, és úgy döntöttek, kitartanak és nem hagyják magukat elsöpörtetni a válság szelével. Apróbb megbízásokkal és projektvezetői munkákkal végül sikerült átvészelniük a nehéz időszakot.
1996-ban érkezett el számukra a kiugrás lehetősége, az Idée bútorgyártó cég számára tervezett időszakos kiállítótérrel. Innentől kezdve izgalmas feladatok sora következett, ahol végre megmutathatták tettrekészségüket, rugalmasságukat, a meghökkentéshez és az iróniához való érzéküket. Az Architectural Review egyszer építészeti mókamestereknek nevezte őket – tekintve, hogy a vidám játékosság a fő vezérfonala minden munkájuknak, ezt a jelzőt én igen találónak gondolom.
Győzködésem és kíváncsiskodásom után Astrid megmutatja a TBWA\HAKUHODO iroda belsőépítészeti kialakítását. A nemzetközi reklámügynökség irodája Tokió belvárosában, egy hatalmas szórakoztatóközpont régi, átalakított tekepályáján talált magának helyet. A szokatlan helyszínválasztáson kívül a legfőbb kihívást az jelentette, hogy formába öntsék a nagyon is különböző (japán és kaliforniai) kulturális gyökerekkel rendelkező vegyesvállalat cégfilozófiáját.
Ők nagyratörők, mondja Astrid, minden munkájukkal magasra teszik a lécet és új minőséget, egyfajta referencia-alapot igyekeznek teremteni. Ez többnyire sikerül is – például amikor egy 274 méter hosszú élő védőfalat kreáltak Tadao Ando Omotesando úti épülete köré, vagy egyik legfrissebb, legalább ennyire szokatlan munkájukkal amikor a Hokkaido hegyei között megbúvó, felújított Tomamu tornyok színvázlatát készítették el.
A munkamegosztásról kérdezem Astridot, de azt mondja, minden feladatukon közösen dolgoznak. Tudásuk és karakterük jól kiegészíti egymást: Astrid elsősorban a művészetekben és a belsőépítészetben jártas, Mark inkább “műszaki elme”, mérnöki- és építész-képzettséggel. A jelenleg tizenöt fős stúdióban elsősorban a japán nyelvet használják, de a munkatársak mindegyike “kétnyelvű” és mindannyian tanultak vagy dolgoztak más országokban is. Nagyobb megrendelések idején egy-egy építkezési vállalattal társul a stúdió, és - miután a japán kivitelezők kifogástalan, minőségi munkát végeznek - ezek az alkalmi társulások kitűnően működnek.
Végezetül megkérdeztem, van-e valamilyen tudatos stratégiájuk a mostani gazdasági pangás átvészelésére. Astrid szerint ez a válság annyiban különbözik a korábbitól, hogy a míg a 90-es évek buborékgazdaságának vége mindenkit meglepett és egyszerűen leállt minden, most a befektetők sokkal rugalmasabbak: leépítenek, racionalizálnak, de egyben jóval magasabb elvárásaik vannak az építészek felé. Olyan kreatív megoldásokat keresnek, amelyek alacsony büdzsé mellett is feltűnést keltenek - és éppen ebben rejlik a KDa stúdió erőssége. Jelenleg a Google tokiói irodájának enteriőrjén dolgoznak. A kaliforniai Google-irodát elnézve, éppen a célnak legmegfelelőbb építészeket találták meg. A stúdió a közelmúltban több más, jelentős, de egyelőre még nem publikus megbízást is elnyert, ami garantálja, hogy építészeti munkásságuk már nem marad sokáig ismeretlen...
Rövid válogatás a KDa munkáiból
Vertu Store
Ginza, Tokyo 2009. december
A KDa legutóbbi munkája egy, a luxusboltokat tömörítő Ginza negyed szívében épített butik belsőépítészeti kialakítása a Vertu számára. A cél olyan belső létrehozása volt, ami megfelelő háttérül szolgálhat a Vertu telefonjainak legapróbb részletekre is ügyelő dizánjához. A butik elegánsan visszafogott tere a Vertu magas minőségének építészeti nyelvre való fordítása kíván lenni. Ezt jól tükrözi a portál is, amit a Vertura jellemző, fekete-fehér színvilág ural: a fekete homlokzaton a Vertu logója végtelenített mintaként vonul végig.
Uniqlo
Ginza, Tokyo 2005. október
A KDa felvetése szerint végigsétálni a Ginzán kicsit olyan, mint végiglapozni egy drága magazint, amelyben az épületek (vagy ebben a sűrűn épített városi környezetben inkább csak a boltok homlokzata) felelnek meg a reklámoknak a lapban. Éppen ezért fontos, hogy a brand, a márka minél figyelemfelkeltőbben „ugorjon ki” a többi közül. Az Uniqlo egy japán hétköznapi öltözék-márka, s mint ilyen, boltja kissé szerényen álldolgáll az illusztris márkák (Chanel, Dior, Louis Vuitton, Prada, Hermes, Dior, Tiffany’s) társaságában. A KDa portálja „kis felbontású luxust” teremtett az Uniqlo-nak: egy több ezer apró, egyenként is kivilágítható cellából (pixelből) álló elektro-retro hangulatú kijelzőt. A cellák egyenkénti kivilágíthatóságának köszönhetően többféle mintát lehet megjeleníteni a homlokzaton.
Undercover Lab
Harajuku, Tokyo 2007. október
Az Undercover Lab stúdiónak, bemutató teremnek és irodának ad helyet. Egy 10 m hosszú kocsibehajtó vezet az apró, 12x12 méteres hátsó helyiséghez, amelynek terét a kocsibejáró fölé tartókonzolokra helyezett konténerrel növelték meg, így teremtve helyet egy, a kollekció bemutatásához elegendő kifutónak is.
Sin Den
Jingumae, Shibuya-ku, Tokyo 2007. június
Az elegáns Omotesando szomszédságában fekvő Jingumae kanyargó utcáival és aprócska telkeivel egyfajta művésznegyednek számít. Ez az épület mindössze 50 m2-es telken áll, otthont adva egy hajvágószalonnak és kisgyermekes tulajdonosainak.
Billboard Building
Moto Azabu, Tokyo 2005. július
Az elképesztően magas telekáraknak köszönhetően Tokió zsúfolásig megtelt aprócska épületekkel, hogy egyetlen tenyérnyi hely se maradjon kihasználatlanul. A Billboard Ház is egy ilyen keskeny, 11 m hosszú, egyik végén 2,5, másik végén 0,6 m-es szélességű, ék alakú földcsíkon áll. Mivel az épület frontja kvázi hirdetőtáblaként működik, ezért a KDa egy olyan, feltűnő grafikai elemet illesztett az üvegfelületre, ami napközben árnyékolóként is működik, éjjel pedig kivilágított bambuszültetvényként ragyog.
Leaf chapel (Levélkápolna)
Kobuchizawa, Yamanashi 2004. június
Csakúgy, mint Tadao Ando híres kápolnái, a Levélkápolna is egy hotelhez tartozik és esküvők helyszínéül szolgál. Egy üveg- és egy fehér, acélból készült héj adja a formáját. Az üveglevélen keresztül kilátás nyílik a zöldellő kertre és a távoli hegycsúcsokra. A menyasszonyi fátyolra emlékeztető, 4700 lyukkal perforált acéllevél csipkeszerű árnyékot vet a belső térbe.
Várhelyi Judit
