"A politika pórázon tartja a kultúrát Magyarországon" – mondja Jan Kennis holland kulturális attasé

”...a rövid távú érdekek dominálnak. Hadd hozzak ismét egy konkrét példát: Pécset, Európa egyik 2010-es kulturális fővárosát.”
”A jövő nem szünteti meg a múltat” címmel közölte Bérczes Tibor interjúját Jan Kennis holland kulturális attaséval az ÉS. Részletek a Pécs EKF2010 miatt különösen fontos írásból.

”A jövő nem szünteti meg a múltat”
Jan Kennis holland kulturális attaséval Bérczes Tibor készített interjút

Magyarországon a politika pórázon tartja a kultúrát - véli a holland kulturális attasé, aki a 2008 tavaszán megrendezendő flamand-holland kulturális fesztivál, a LOW alkalmából (az elnevezés az egykori Németalföld angol nevéből - Low Countries - ered) nemcsak a rendezvény céljairól és programjáról beszél, hanem arról is, milyennek látja - három év tapasztalataival a háta mögött - a magyar kulturális életet.

- Milyen szempontok alapján állították össze a fesztivál programját?

- Két szempontunk volt, a minőség és az, hogy elérjük a magyar közönséget. Amikor elkezdtük a szervezést, felkértünk nyolc magyar kurátort, hogy válogassanak a holland produkciók közül, és azokat részesítsék előnyben, amelyek képesek hatni Magyarországon. Ők ugyanis jobban tudják, mi fogja meg a magyar közönséget. A fesztivál szándékaink szerint összművészeti jellegű lesz, azaz minden műfaj képviselteti magát, például a klasszikus zene mellett lesznek pop- és dzsesszkoncertek, tánc- és színielőadások, könyvbemutatók, de lesz külön dokumentumfilm-fesztivál is, huszonöt budapesti helyszínen összesen hatvanöt produkció. Ez lesz az eddigi legnagyobb, közös, flamand-holland kulturális rendezvény. (...) A holland nagyvárosokat, ami kulturális arculatukat illeti, sem lehet összetéveszteni egymással. Mind a mai művészetek valamelyikében próbálja megtalálni önmagát. Miért? Mert a modern művészet mindig arról szól, hogyan lehet kijjebb tolni és újradefiniálni a határokat. Magyarországon nem látom ezt a törekvést.

- Vajon miért nincs, ha nincs?

- Szerintem az egyik ok, hogy a rövid távú érdekek dominálnak. Hadd hozzak ismét egy konkrét példát: Pécset, Európa egyik 2010-es kulturális fővárosát. Amikor hallottam, kiváló ötletnek tartottam, hogy a város új életet akar lehelni a Zsolnay-gyárba, de amit ezzel kapcsolatban az elmúlt két évben láttam, már korántsem tölt el lelkesedéssel. (...)

- Mi motiválhatta a politikusokat, amikor beleszóltak egy kulturális projektbe?

- Nem látok az emberek fejébe, az azonban egyértelmű, hogy Pécs esetében átláthatatlanok a háttérben zajló folyamatok. Józan ésszel nehéz felfogni, hogyan lehetséges az, hogy miután egy tervet a szakértők egyöntetűen alkalmatlannak nyilvánítottak, és két éven át új és jobb ötleteket javasoltak, a végeredmény mégis a kiindulópont maradt. Ez, enyhén szólva is, különös.

- Ezek szerint ön nem hisz a pécsi projekt sikerében?

- Egyáltalán nem vagyok optimista, mert Pécsett más problémák is vannak. A legsúlyosabb, hogy - Budapesthez hasonlóan - ott is hiányzik a jövővel kapcsolatos vízió. Egyetlen dolgot lehet csak látni, illetve sejteni, hogy állandóan dúl a belső kompetenciaharc. Hogy lehet komolyan venni azt a projektet, amelynek irányító csapata félévente változik? Azok, akik annak idején megírták a győztes pályázatot, már rég leléptek a színről. Jött egy másik csapat, amelyet - és ez hallatlan! - egy holland napilapban közölt újságcikk alapján bocsátottak el. Én el nem tudnám képzelni, hogy egy holland város azért bocsátja el a projektért felelős menedzsereket, mert egy magyar lap kritikus hangú cikket írt a projekt jelenlegi állásáról. Ahol ilyesmi megtörténhet, ott semmit sem gondolnak saját jövőjükről.

Egy másik probléma a reklám, a hírverés. Berlinben városi buszok százain látni a reklámfeliratot: ”Isztambul Európa 2010-es kulturális fővárosa”! Ha ma Európában közvélemény-kutatást tartanánk, és megkérdeznénk, mely városok lesznek 2010-ben a kulturális fővárosok, Pécsről senki, de senki nem tudna. Pécs még egyetlen lépést sem tett azért, hogy más országokba is eljuttassa ezt az üzenetet.

A teljes interjú az Élet és Irodalom 2007/49. számában olvasható.