Az ambíciókat jól mutatja a díjazás mértéke: a független zsűri által legjobbnak ítélt induló vállalkozás 15.000 eurós finanszírozásban részesül, valamint Budapest leginnovatívabb irodájaként számon tartott Loffice falai között vehet részt az OXO Labs fél éves akcelerátor programjában.
A régió legnagyobb IT-technológiai eseményén, az SM 2015 (korábbi nevén Smartmobil) konferencián indítja el a Loffice és az OXO Labs közös regionális startup verseny-sorozatát, a CEE Lift Off!-ot. A verseny célja, hogy a kelet-közép-európai országok legígéretesebb startupjait gyűjtse össze Budapesten április 8-án. A szervezők hazai szinten egyedülálló tapasztalattal rendelkeznek a nemzetközi tehetségek megszólításában: a Loffice csapata 2014-ben többek között a közép-európai startup-világ vezető rendezvényeként számon tartott Pioneers Festivalon biztosított megjelenést 5 induló vállalkozásnak, valamint a Loffice LeWeb verseny győzteseit Párizsig repítette el, míg Oszkó Péter, az OXO Labs vezetőjeként nem csak az említett, hanem számos más hazai és régiós versenyen vállalt támogatói és szervezői feladatokat, illetve látott el mentori és értékelői szerepkört. Az SM konferenciasorozat pedig 2013 óta foglalkozik folyamatosan és ad teret a hazai és nemzetközi startupoknak, több tucat csapatot indítva el így a nemzetközi siker útján.
A CEE Lift Off! versenyre március 26-ig várják a szervezők a jelentkezéseket, amelyek közül a független, hazai és nemzetközi befektetőkből álló zsűri április 3-ig választja ki a 10 döntős induló vállalkozást. A beválogatott csapatoknak április 8-án a Várkert Bazárban megrendezendő eseményen 3 percük lesz, hogy meggyőzzék a bírákat arról, ők a legjobbak. A nyertes startup az OXO Labs által biztosított fél éves akcelerátor program és 15.000 eurós finanszírozás mellett Budapest leginnovatívabb irodájában, a Lofficeban tölthet el 6 hónapot.