Épületek/Irodaépület

A Richter Gedeon debreceni Közösségi és Irodaépülete

2020.10.02. 08:13

Elkészült a Richter Gedeon új debreceni központja. A racionális építészeti koncepcióval, de "nagyvonalúan elegáns" architektúrával megálmodott nagyberuházás a jövőben még bővíthető lesz, de már az első ütem mellett sem lehet szó nélkül elmenni. A projektet Krizsán András DLA írásával mutatjuk be.  

Sokan hiszik, hogy könnyű feladat irodaházat tervezni, mert ezekben az épületekben szinte minden olyan magától értetődő, tiszta és világos. Kockák, hasábok, függönyfalak és már kész is a sokszor egymástól is nehezen megkülönböztethető, funkciójában is, építészeti igényeiben is hasonló irodaház. Pedig mennyi munka és kiérlelt gondolat szükséges egy építészeti értelemben is „magától értetődő", telepítésében, térszerkezetében, tömegalakításban és homlokzatképzésben is minőségi épület kialakításához.

Az Artonic Kft. debreceni Richter Gedeon közösségi és iroda épülete ilyen: magától értetődő munka. A tervezett épület tiszta és világos. Térszerkezete első pillantásra olvasható. Kézzelfoghatóvá válik benne az építészeti koncepció egyszerű nagyvonalúsága. Nem akar konkurálni a szomszédos központi porta és technológiai épület kialakult léptékével, de igyekszik megteremteni saját auráját és funkcionális értelmét. Ennek a magatartásnak az eredménye, hogy az új épületet sikerült a maga „szövegkörnyezetébe" helyezni és funkciójának legmegfelelőbben kialakítani. Téralkotó építmény, amely megteremti saját belső intimitását.

Az épület funkcionálisan két részből áll. A közösségi szárny a dolgozói étteremmel, befejező konyhával, többfunkciós rendezvénytérrel a főkapu mellett, míg az irodaszárny tőle jobbra, az utcára merőlegesen helyezkedik el. Az utcáról nézve a kétszintes közösségi épület a meglévő központi portaépület magasságát jellemzően megtartja és a belső kert felől ferde zöldtetővel egyszintes épülettömeggé formálódik. E fölött „lebeg" a négyszintes irodaszárny. A harántirányú szárny a földszinten és az első emeleten össze van kötve, egy ellenőrzési ponttal feltárható, és így a közösségi funkciókhoz könnyen el lehet jutni az épületen belül. A két hasáb áthatásában az épület funkcionális kettőssége is megjelenik. Az utca felé a 3 szint magas irodaszárny konzolosan kinyúlik, mely az előbb említett gondolatot tovább erősíti. A konzolosan túlnyúló irodai szárnyakból ugyan még csak az első ütem valósult meg, de a későbbiekben kialakuló keresztszárnyak, a köztük kialakuló barátságos léptékű, három oldalról zárt belső udvarokkal tovább erősítik ezt a tervezői szándékot.

A homlokzat mértéktartó, nagyvonalúan elegáns, ugyanakkor az ipari környezetbe illően tudatos. A közösségi épületrésznél nagyméretű magas üvegfalak jelennek meg, melyek előtt a belső kert felől kétszintes árkádot alakítottak ki, ezzel is védve a homlokzatokat a túlzott napsugárzástól, felmelegedéstől. Ezek alatt a fedett, de nyitott külső terek alatt az étterem teraszai kaptak helyet. A közösségi épületnél egyenletes osztású, semleges homlokzati üvegfelületek tagolják a homlokzatot, melyek egyfajta nyugalmat és biztonságot adnak. A nagyméretű függönyfalak mellett a másik meghatározó homlokzati felület az átszellőztetett kialakítású, törtfehér szálcement homlokzatburkolat, amely különböző magasságú vízszintes osztásaival igazodik az épület meghatározó magasságaihoz, szintjeihez. A letisztult megjelenésű fehér homlokzat, a nagyméretű üvegfelületek és a zöld tető egyszerűsége egyszerre fejezi ki az épület mai építészeti minőségét, építészeti nyelvezetének koncentráltságát és ugyanakkor a Richter Gedeon Nyrt. kvalitását és elkötelezettségét a magas minőségű építészet iránt.

A terv legizgalmasabb része az ergonomikus belső világ komplexitása. Szerencsés, hogy a belső terekben is nyugodtak maradtak a tervezők mozdulatai és ott is kézzelfoghatóvá válik az építészeti alapkoncepció egyszerű nagyvonalúsága, melyben egyesülnek a legújabb innovatív technológiák és a hagyományos irodai munkakörnyezet elemei. A közösségi és irodai részek térszerkezete első pillantásra jól olvasható, logikusak és rendezettek. Racionálisan és  funkciók szerint csoportosulnak a különböző helyiségek, figyelembe véve a funkcionális igényekből adódó helyes méreteket és a gazdaságos szerkezeti megoldásokat.

A közösségi épület egymáshoz kapcsolódó terei látványukban egy harmonikusan áramló térélményt nyújtanak, biztosítva ezáltal az épület belső aurájában is a megfelelő természetes fényt és humánus környezetet. A színvilágot alapvetően a fehér és szürke árnyalatainak használata határozza meg, ezt egészíti ki az élénk olívazöld, mely figyelemfelkeltő színével, kijelöli a fontos elemeket, és színt visz a harmonikus monokróm környezetbe. A színhasználat mellett az anyaghasználat is koherens, mely egységbe foglalja az épületet, és magától értetődő módon idézi fel bennünk az iroda épület architectúráját, a kortárs építészet értékeit. 

Krizsán András DLA

 

Szerk.: Pleskovics Viola