A Salgótarjáni úti izraelita temető helyreállítása

Hüttl Sarolta diplomamunkájában a Salgótarjáni úti izraelita temető helyreállítását választotta témájának. Célja a műemlékek és a hely méltóságának megóvása, a temető egészének rendezése, a karbantartáshoz, a látogathatósághoz, az emlékezéshez kapcsolódó funkciók kialakításával. 

“A hideg tanyán a majmoknak eszükbe sem jutottak Maugli barátai. Elvitték a fiút az Elveszett Városba, s egyenlőre nagyon meg voltak elégedve magukkal. Maugli sohasem látott még indiai várost, s ez, ámbár jóformán romba dőlt már, mégis csodálatos és pompázó volt. Valami király építette réges-régen egy kis dombra. Még nyomon lehetett követni a kőböl épült műutakat, amelyek a leomlott kapuhoz vezettek, ahol egy-egy megmaradt faszilánk lógott még a kopott, rozsdás sarokvasakon. Fák nőttek kivűl-belül a falakon; a mellvédek szétmállottak; vad kúszónövények lógtak ki a bástyatornyok ablakaiból buja, lecsüngő fürtökben. A domb tetejét nagy, fedetlen palota koronázta; az udvarok s a szökőkutak márványa megrepedezett, vörös és zöld foltok éktelenkedtek rajta, s még a kövezett udvart is, ahol a király elefántjai szoktak tartózkodni, tökéletesen fölverte a fű – de még fiatal fák is nőttek rajta.” (Rudyard Kipling: A dzsungel könyve)

A temető Budapesten, a 8. Kerületben a Kerepesi úti temető mögött, a Józsefvárosi pályaudvar szomszédságában található. A közel 5 hektáros területet 1874-ben kapta meg a Chevra Kadisha, a zsidó temetkezési szentegylet. A kis terület az 1890-es évekre már nagyrészt megtelt, ezután már csak előkelő hitközségi tagok és a családi sírboltokhoz tartozók temetkezhettek ide. A dualizmus korának kiemelkedő jelentőségű személyei vannak itt eltemetve, köztük a kor irodalmának legfontosabb támogatója Hatvany Lajos, a csepeli báró Weiss Manfréd vagy Goldberger Leó, az óbudai textilgyár alapítója.

A hitközség 1904-ben bízta meg Lajta Bélát a temető átalakításával. Ekkor az eredetileg trapéz alakú előudvar felét a sírkerthez csatolták. Több évig tartó egyeztetés után 1908-ban épült meg az új kapu- és szertartási épület. Az egykori szerény, nyeregtetős taharaház helyett egy monumentális, ősi erőt sugárzó szertartási épület jött létre. Archív dokumentumokból tudjuk, hogy a kivitelezés teljes költségét végül nem vállalta az építtető, így a terméskő- és márvány burkolatok, illetve a kupola aranyozott díszítése az építész és a kivitelező Mann József adományaként valósulhatott meg.

A temetőben az utolsó temetések az 1950-es években zajlottak, majd az ezt követő hatvan évben elhagyottan, gondozatlanul és őrizetlenül állt. Bár a Lajta-féle épületegyüttes és a temető számos sírja műemléki védelem alatt áll, helyreállításukra eleddig nem történt semmilyen lépés.

Jelenleg a temető a gondnokkal telefonon előre egyeztetett időpontban látogatató, mivel a monumentális kapu melleti csengő nem működik. Az elmúlt évtizedek alatt a rongálások miatt és az állagmegóvás hiányából fakadóan az építészeti értékek jelentős károkat szenvedtek, 1970 körül beomlott a szertartási épület kupolája, a díszítések és egyéb lakatos munkák nyomtalanul eltűntek. A növényzet a sírállomány nagy részét benőtte, a földből kinövő gyökerek a legerősebb sírköveket is szétfeszítették.A nagyobb családi sírboltok mindegyike megrongált és feldúlt, a fedlapok félre vannak húzva, a kirablott sírkamrák szeméttel teltek meg. Közülük sok életveszélyes a kertben sétálók számára a fedetlen 6-10 méter mély lyukak és az elferdült, óriási kőgerendák miatt. A kertben mindenhol elszórt sírkő darabok vannak, amelyek beazonosítása csak hosszú kutatómunkával lehetséges; mára archeológiai leletekké váltak. A kövek több utat kettévágnak, a kertben tett sétát akadályozzák, veszélyeztetik.

A helyreállítás célja tehát, a műemlékek és a hely méltóságának megóvása, a temető egészének rendezése, a karbantartáshoz, a látogathatósághoz, az emlékezéshez kapcsolódó funkciók kialakításával. Szükséges a bejárati épületek felújítása és működésük, funkcióik újragondolása, a kert érzékeny tájépítészeti rendezése és a bejárathoz vezető útszakasz javítása. A beavatkozás elsődleges célja nem egy idealizált, 100 évvel ezelőtti állapot visszaállítása, hanem a meglévő értékek megmentése és kiegészítése, a mai használat és értelmezés szempontjai szerint.

A temetőben nem nyugszanak őseim, gondozásával mint budapesti lakos, a Lajta Béla által tervezett Radnóti Miklós Gimnázium egykori növendéke és mint az örökölt értékek megóvását fontosnak tartó építész foglalkozom.
A kapuépület, a sok évtizedes elhagyottság ellenére jó állapotban van, ma is ellátja funkcióját, az ott kialakított kiszolgáló helyiségek és a gondnoki lakás szükségesek a temető mindenkori üzemeltetéséhez. A szertartási épületben közel hatvan éve nem zajlott temetési szertartás. A négyzetes épületnek ma csupán négy romos fala áll, csak sejteni lehet az egykori kialakítását. Lajta Béla tervei elvesztek, a szertartási épület pontos részleteire csak következtetni tudunk. A kupola méreteinek közelítő meghatározását a Zsolnay gyár építészeti formakönyvében található cserép tervek alapján végeztem. Szerkezete, Vámos Ferenc szerint, szabályos csegelyes kupola volt, de ezt sem tudhatjuk biztosan. A kupola alatti sötét tér egy különös átjáró volt a külvilág és a temetőkert között. Ennek a hangulatnak a megőrzésére és a bejutás, az átmenet mai értelmezésére törekedtem az új belső tér kialakítása során. A műemlék megőrzése érdekében szükséges az épület lefedése, a külső hatások elleni védelme, ugyanakkor a hely, az épület és a tér megértésének szempontjából fontos a kupola megjelenítése is.

Az új értelmezés szerint a szertartási épület egy kétszintes emléktér. A két szint között nincsen közvetlen fizikai vagy vizuális kapcsolat, csupán gondolatilag köthetőek egymáshoz. Mindkét szint jellemzően üres, és tágas tér. A földszinti kupolás tér egyszerre dinamikus és statikus, a kupola alatti térben közlekedünk, míg a falak mentén leülhetünk a padokra. A tégla boltozatos pince szintjén a családok története kerülhet bemutatásra, mintha csak eligazítást nyújtana a látogatónak a sírok megtalálásához.

A szertartási épület két szintjét egy olyan új térrendszer kapcsolja össze, amelyben egy kőtár is helyet kap. A kőtárban a szétszóródva lévő sírkődarabokat tárolják és rendszerezik. Az új vasbeton szerkezet a tér használatából adódik, a falak és pengefalak a kövek tárolására kialakított polcrendszer elemei, elhelyezésük és sűrűségük határozza meg a közlekedés irányát és dinamikáját. A polcok rendszere egy részen felszakad és így kialakul egy olyan tér, ahonnan a teljes gyűjtemény látható és értelmezhető. Ezt a pontot természetes világítás emeli ki, illetve itt egymás alatt látjuk a szertartási épület két szintjét.

A felülről történő megvilágítás helyeit szintén az új értelmezés szerint alakítottam ki: a szertartási épület földszintjén szándékosan asszimetrikusan. Az egyetlen ajtó nélküli fal felett van üvegtető.

Célom az volt, hogy az új terek és szerkezetek alkalmazkodjanak és illeszkedjenek a meglévőhöz, hogy kiegészítsék, használják és hasznosítsák a részben megváltozott értelmű teret. A régi és az új között egyértelmű a különbség, semmi nincs eltakarva, látható és érthető a szerkezet. Az új helyrehozza a mai rendetlenséget, de csak ott, ahol szükség van rá. Nem Lajta korának megidézése a cél, de nem is a mai romok konzerválása, hanem a kettő közötti egyensúly megtalálása a radikálisan megváltozott feltételek között.

Hüttl Sarolta