A sanghaji magyar pavilon a Tervpályázatok Fórumán
A vártnál lényegesen kisebb érdeklődéssel fogadták a 2010-es Sanghaji Expo magyar pavilonjára kiírt pályázatot – derült ki a díjazott munkák vitadélutánján az Építészek Házában. A zsűrinek kilenc érvényes pályaműből kellett kiválasztania a legjobbakat, első helyezettet nem is hirdetett. A szeptember 1-jei ankéton sem sokan voltak jelen.
A vártnál lényegesen kisebb érdeklődéssel fogadták a 2010-es Sanghaji Expo magyar pavilonjára kiírt pályázatot – derült ki a díjazott munkák szeptember 1-én rendezett vitadélutánján az Építészek Háza Kós Károly termében. A zsűrinek kilenc érvényes pályaműből kellett kiválasztania a legjobbakat, első helyezettet nem is hirdetett, mondván, hogy egyik sem felelt meg teljes mértékben az elvárásoknak. A Tervpályázatok Fóruma című eseménysorozat részét képező esemény maga is tükrözte a pályázatot jellemző langyosvíz-hangulatot: gyanús volt, hogy a szerény számú közönség kizárólag a tervprezentációra meghívott díjazottakból és a sikertelenségükre magyarázatot kereső díjazatlanokból kerültek ki. A zsűriből csak az elnök volt jelen.
Kalo Emese, a Magyar Építész Kamara által delegált bírálóbizottsági elnök elmondta, hogy a második helyezett építészek megkapták azokat a jogokat, melyek egyébként csak az első helyezettnek járnának, vagyis a megbízónak velük kell szerződést kötnie. Azzal, hogy első díjat nem adtak át, csak azt fejezték ki, hogy Lévai Tamás és Harnos László tervét sem tekintik minden részletében elfogadhatónak, számos tekintetben átdolgozandónak tartják.
Mint ismert, a pályázati kiírásban azt is rögzítették, hogy „egyetlen és rendkívül egyszerű 21. századi találmány, a »Gömböc« köré kell fogalmazni a magyar részvételt, azaz a »Gömböc« mint tárgy, és mint köré szőtt gondolat játssza a magyar pavilon központi szerepét. (...) A magyar pavilon berendezését, kialakítását, bemutatóit és szellemiségét teljes egészében át kell, hogy hassa az egyensúlyi, azaz fenntartható környezet problematikája. E nélkül nincs fenntartható fejlődés, tehát nincs »Jobb város, jobb élet.« [Ez ti. a 2010-es Expo jelmondata – a szerző] A pályázó építse fel tervét a »Jobb város, jobb élet« és a »Gömböc«” összehangolására oly módon, hogy a kiállítás látogatója számára érthető, érzékelhető legyen."
Kalo Emese elmondta, hogy a tervek tartalmi szempontból három jól elkülönülő csoportra oszlottak: azokat az alkotásokat, melyek a Gömböc témája mellé, annak párhuzamaként valamilyen erős szimbolikus elemet, gesztust állítottak, a zsűri elvetette, mert az önmagukban is hatásos részletek kioltották egymást. Szintén nem tartották járható útnak azt a koncepciót sem, mely a magyar vonatkozású részleteket kínai elemekkel, jellegzetességekkel társította – a zárójelentés szerint „célravezetőbbnek tűnik saját képet mutatni, mint a vendéglátó fél »nyelvén« dadogni (feng shui, harmónia, jin-jang stb.).” Úgy gondolták, hogy a Gömböc mellé felsorakoztatott más magyar találmányok felsorakoztatása is felaprózza a látogató figyelmét.
Hozzátette, hogy a zsűri egyhangúan azzal értett egyet, hogy a magyar pavilonban egyetlen erőteljes gesztusara van szükség, mely ugyanakkor tartalmilag sokrétű. Hangsúlyozta, hogy egyetlen pályázó sem vont be kiállítási szakembert koncepciója kidolgozásába – ez olyan komoly hiba, mely jelentősen rontotta a tervek színvonalát.
Mátrai Péter versformában megírt opponenciájában éles kritikát fogalmazott meg: „borzasztóan neheztelek a zsűrire / mert / nem mert / a kilencesnek / első díjat adni / mert / ajánlásában / bizalmatlanságáról / tett tanúbizonyságot / mert / óvatoskodásában / a finom tervet / a finom alkotót / prédául vetette / a megbízó kénye-kedvének / és az ilyenkor / mindig felbukkanó / hiénáknak / mert / megágyazott / egy újabb / sevillának / nemzetinek”
Lévai Tamás, a II. helyezett terv egyik szerzője rámutatott, hogy a Gömböcben rejlő szellemiség bemutatására a kavics analógiáját hívták segítségül: „terem léptékre nagyítottuk a kavicsokat. Ezek a kavicsok üres terekként jelentkeznek, s a kitöltő terek jelenítik meg határukat. A kitöltő terek maguk is diffúz módon viselkednek, farudak háromdimenziós mátrixából jönnek létre.” Hangsúlyozta, hogy a tervezés során lényegében nem hagyományos értelemben vett építészeti terekben, hanem valamiféle dinamikus, csak mozgásban értelmezhető struktúrában gondolkodtak, s így tükrözi a Gömböc lényegét. Egy nagyjából 2 méteres Gömböc legyártását tervezik:a tömör plexitárgy szemléltetné magát a felfedezést. Lévai rámutatott, hogy a ma már elengedhetetlen digitális vizuális effektek, az elektronikus interaktivitás terén nem érezték magukat versenyképesnek, ezért ezeket a funkciókat egy internetes oldalra „telepítenék”. Komolyan vették a zsűri ajánlását is: felkérték Bircsák Eszter művészettörénészt a kiállítás kurátori feladataira.
A III. díjas terv alkotói Paulinyi Gergely, Dr. Reith András, Tákos Tamás (Mérték Építészeti Stúdió) az állítólag messzeföldön híres magyar szürkeállományra helyezték a hangsúlyt: a hatalmasra növelt agysejtet ábrázoló kinetikus szobrot egy, a megfelelő figyelmeztetőikonokkal ellátott postai küldeménydobozt ábrázoló konténerszerű építménybe rejtették – egyfajta ajándékként a sanghajiaknak. A kiállítás a jelentős magyar találmányokat tematikus csoportosításban mutatná be.
Szöllőssy Barbara és Pyka Zsolt formatervezők mutatták be a kiemelt megvételt nyert 4. és 6. számú terveket – az előbbi elkészítésében vezető tervezőként, az utóbbiban munkatársként vettek részt. A 4. számú terv egyfajta tükörterem koncepcióját vázolja fel – „lényege játék a vizuális hatásokkal, játék az emberi aggyal, fantáziával, tükröződésekkel, szemfényvesztéssel. Olyan, az »op art«-ból merített térpszichózissal hat, melynek során az ember szinte kibillen megszokott lelki és fizikai egyensúlyából … Egy olyan egyszerű eszközzel, mint a tükröződés, a tárgyat befogadó építészet méltó egyensúlyba kerül a Gömböc lényegével.”
Z. Halmágyi Judit és Balajtai Zita a 6. számú terv vezető tervezője. Elképzelésük szerint „a pavilon a Gömböc felületének héjakra bontásával folytatja a feltalálók matematikai és héjszámítási kísérleteit, azzal a szándékkal, hogy a héjdarabok, mint a kínai szerencsegömb héjai több rétegben bontakoznak ki, a végtelen térből egy kisebb, kitüntetett aurát, nyitott, de izgalmas absztrakt teret hoznak létre.”
Ez után kezdődött a vita: volt, aki szerint a Gömböc nem hivatalosan bejegyzett találmány, sőt, egyenesen lopás: olyan felfedezés, melyet mások, máskor már „ellőttek” – a pályázat hitele tehát alapvetően kérdőjeleződne meg. Kalo Judit erre úgy reagált, hogy ezt a kérdést a zsűrinek nem tiszte vizsgálni. Hőnich Henrik, a Tervpályázatok Fóruma Ad Hoc Bizottság elnöke közbevetette, hogy az ember kora előrehaladtával egyre ritkábban pályázik – utalt arra is, hogy elsősorban a lelkes fiatalok választják a szakmai előmenetelnek ezt a formáját (az a néhány ember, aki jelen volt, főként pályázó fiatal volt).
A II. díjas terv farúd-szerkezetét is többen vitatták, mondván azok a mennyezetről lelógó „Demoklész kardjaiként” fenyegetik a látogatót, s a sanghajiakban – a kínai kultúra sajátosságaiból eredően – szinte biztosan negatív asszociációkat keltenek majd. Persze erre a kérdésre itt, Magyarországon, ma képtelenség érdemben válaszolni. Mindenestre Lévai Tamás egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a terv megvalósítása felé tett első lépések után az a tapasztalata, hogy az ügy egyelőre megnyugtatóan halad előre, ajánlattételi fázisban vannak a megbízóval.
Haba Péter
