A Szabadság híd közvilágítása

A tervezés folyamán mind a szakmai, mind a városképi, mind a beruházói oldal képviselői elfogadták azt az elvet, hogy a híd felújítását követően az „eredeti” kandelábereket lássuk viszont. Deme László írása a felújított Szabadság híd lámpáiról.

Persze – miközben örülünk a látványnak – eltűnődhetünk, miért épp ilyen stílusú, ilyen kialakítású kandelábereket, lámpakarokat szereltek fel a hídra. A korszerűsítés előtt ugyanis a hídszerkezetbe belesimuló, jellegtelen, csupán a kettős funkcióra (villamos felső vezetéktartó sodronyokhoz és közvilágításhoz) alkalmas rácsos tartószerkezetekkel rendelkezett a híd, ami azt is sugallhatta, hogy nem akarja a hídszerkezet remek konstrukciójáról elvonni a figyelem egy részét (1. kép).

Ám, ahogy ez manapság szokás, a híddal foglalkozó szakemberek megpróbálták megtalálni azokat a régi fényképes, vagy rajzos relikviákat, amikből a hídra került első villanyvilágítás megjelenése megítélhető volt. A 2. képen egy múlt század eleji felvételen a budai hídfő látható. Azóta ugyan már a vámházak eltűntek, viszont fogalmat alkothatunk arról, milyen jellegű közvilágítási kandeláberek díszítették a hidat.


Ráadásul az előző korokban többféle kandelábert is megörökítettek a fényképészek (sajnos többnyire nagy totál képeken, és ezért a kandeláber részleteiről nem maradt használható fotó a tervezéshez). A pásztorbotos megoldáson kívül volt olyan verzió is, amikor a lámpatestet egy líra vette körül, és a hídfő kandeláberein nem voltak oldalkarok, hanem a líra körül szinte csokorba szedve függesztettek be lámpatesteket. Ami a felvételeken minden korszakban megállapítható, és részleteiben kivehető, az a hídfő kandelábereinek alsó része, ami lezárja a híd övlemezét.

A tervezés során viszont nem lehetett az eredeti helyére tenni a kandelábert (ezért ezt az elemet is újra kellet tervezni), mert a dilatáció cseréje szinte megoldhatatlan lett volna, illetve csak a felsővezeték leszerelése, és a kandeláber teljes elbontásával lehetett volna megoldani, ami drága és időigényes megoldás. Ezért a kandeláber visszakerült a hídra, pontosan abba a pozícióba, ugyanolyan módon rögzítve, mint a lebontott rácsos oszlopok, de az eredeti kandeláber talapzatának alapján újratervezett alsó résszel. Ez a megoldás lehetővé teszi a lezáró címeres dísz külön eltávolítását, így a híd-dilatáció karbantartása az oszlopok leszerelése nélkül is megoldható.

A tervezés során azzal a feladattal is meg kellett birkózni, hogy a kandeláber „felöltöztetett” része és a felsővezeték rögzítésére megadott felületek átfedésbe kerültek. Ez azért jelentett problémát, mert az öntöttvas elemek így nem terhelhetőek. Ezért egy újszerű megoldással a felsővezetékek rögzítése rejtve marad, és ezek az öntvények, amik eltakarják a rögzítést, két darabból készültek, és mint egy kinyílt kagylóhéj veszik közre az acéloszlopot.

Arra, hogy a kandeláberekre ne kerüljön villamos-felsővezeték tartó sodrony egyébként most is volt esély, mert a beruházás előkészítése folyamán sokáig tartotta magát a villamos nélküli híd koncepciója. Erre két indokot is hangoztattak. Mivel megépül a 4. metró, felesleges lenne párhuzamosan közlekedtetni a két kötött pályás rendszert. Ezt egyébként a városban mindenütt szem előtt tartották korábban is. A másik indok a villamos-közlekedés nagy terhelése a hídszerkezetre. A hídfelújítást követően a villamosok nem fogják szétrázni a hidat - hallottuk.

Mindenesetre a világítás-tervezők már a kilencvenes évek közepén felvázoltak egy elképzelt konstrukciót a budai hídfőnél (4.kép). Ez a impozáns „korhű”, öt lámpatestes kandeláber előrevetítette annak a várható látványnak a képét, amit elődeink természetesnek vehettek, mi pedig csak rácsodálkozunk az akkori finomságokra, igényességre, gazdagságra.

A hídon végül is megjelentek a tervezett közvilágítási egységek, melyek hasonlítanak elődeikre, de a kivitelezésre szánt idő kevésnek bizonyult a híd májusi átadásáig. A beruházás menete ugyanis a lassan szokásos mederben zajlott. Hosszú előkészítési időszak után, a tervezői és gyártói előrejelzések ellenére, a gyártásra, helyszíni szerelésre meghökkentően kevés időt szántak az illetékesek. Pedig itt tudni lehetett, hogy nincs gyártási terv - hisz nem egy típus megvalósításáról van szó - sőt lassan hazai gyártó sem, mivel az itthoni öntödék sorra bezártak.

A híd közvilágítását a hídszerkezetre applikált tartószerkezetekről lehetett megoldani. A 9,6 m-es fénypontmagasságot a villamos-közlekedés lényegében meghatározta. A tervezett 24 lux átlagos megvilágítást egymással szemben 30 méteres osztástávolságban felszerelt 150 W fémhalogénlámpás lámpatestekkel oldották meg. E lámpatestek a legmodernebb technológiával készülnek, úgynevezett sealsafe optikával rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy a fényforrás közvetlen környezete, mely a tükröt és a lámpaburát is tartalmazza, olyan zárt rendszert alkot, ahová semmilyen szennyeződés nem juthat be, ezért hosszabb távon is garantálható az újkori állapot, vagyis igen kismértékű világítási avulással kell csak számolni.

Mivel a hídszerkezet konstrukciója, „vonalvezetése” változó lehetőségeket kínált a fénypontmagasság és fényponttávolság tartására, kisebb-nagyobb oszlopokra, karokra kerültek a közvilágítási lámpatestek, melyeket 27,7 m és 34 m között szereltek fel egymástól.

A 4. képen bemutatott öt lámpatestes kandeláber-kompozíció csak a legalacsonyabb szerkezeti részekre, a hídfőkhöz és a híd közepére kerülhetett. Ez utóbbi annak a szorgos kutatómunkának az eredménye, mely felderítette, hogy nem csak a híd végein hanem közepén is ilyen kandeláberek díszítették a hidat (Habár erre egyértelmű, minden kétséget kizáró állásfoglalást a mai napig nem hallottunk.)


A két kandeláber azonban csak látszólag egyforma. Az 5. és a 6. képen bemutatott összeállítási rajzokat böngészve több különbség is megállapítható. Legszembetűnőbb a magasság és az elemek arányainak különbsége. Ez tulajdonképpen nem is csoda, hiszen a középső oszlopokat magasabban helyezték el, mint a szélsőket. Összesen tehát négy-négy azonos oszlopot szereltek fel a hídra.

Ugyancsak nyolc kisebb oszlop került a híd magasabb szerkezetére (7. kép). Az oszlopok kiképzése azonban itt is azon múlott, milyen magasan lehetett őket felszerelni, így ebben az esetben is kétszer négy azonos gyártmányról beszélhetünk. A kapuzatok közelében nyolc lámpakart szereltek fel (8. kép). E kisebb oszlopok és a lámpakarok a május végi közvilágítás üzembehelyezésére elkészültek, mint ahogy az a 9. felvételen is látható, de a nagy kandeláberekre csak a felső lámpakarrész (pásztorbot) került.


Itt jegyezzük meg, hogy ezek a díszes „korhű” kandeláberek nem készre gyártva kerülnek a helyszínre, hanem elemeiben szállítják oda őket. Esetünkben ez még két külön ütemet is jelentett. A teherbíró szerkezet ugyanis különválik a díszítéstől. Először itt is azokat az oszlopokat állították fel, melyek a közvilágítási lámpatestek és a villamos felső vezetékezés súlyát viselik, majd ezt követte az oszlopok öltöztetése. A képen látható, hogy a kisebb oszlopok öltöztetése már megtörtént a közvilágítás átadásakor.

A nagyobb oszlopok készre szerelése azonban bonyolultabb művelet volt. A gyártási rajz alapján egy konstrukció 215 elemből áll. Ebből a tartóoszlop és a pásztorbot is egynek számít, és még van öt lámpatest. A többi dísz, illetve a díszítés számtalan eleme, alkotója. Ezek jó része öntvény, melyeket különböző öntödékben készítettek el. A fekete szerelést követően az öntvényrészek festőüzembe kerültek, ahol kívül-belül a híd rezedazöld színére festették, majd a hídhoz szállították őket.

A helyszíni szerelés sem volt egyszerű, csak precíz program alapján bonyolódhatott. A július végi-augusztus eleji időszakban ugyanis a hídon már teljes közúti és villamos-forgalom zajlott. Az oszlopok szerelését pedig csak villamos-forgalom nélküli időszakban lehet végezni. A villamos éjfél és reggel négy óra között nem közlekedik a hídon, de az utolsó járat késése még ezt az időtartamot is leszűkítette.

A szerelés megkezdése előtt feszültség-mentesíteni kellett a villamoshálózatot, leemelni a felsővezeték tartó sodronyokat a közvilágítási oszlopokról, leszerelni a pásztorbotokat, és ezután kezdődhetett meg az oszlopok öltöztetése. Az „öltözékre” jellemző, hogy közel egy mázsás elemei is vannak, melyeket esetenként 10-12 méter magasságba kellett emelni, vagyis komoly gépi segítségre volt szükség. Az immár véglegesre készített oszlopokra visszaszerelték a vezetéktartó sodronyokat és üzemkezdetre feszültség alá helyezték a villamos vezetékeit. A munka komplexitása nem tette lehetővé a párhuzamos és a gyorsabb munkavégzést, így közel két hetet vett igénybe ez a szerelés.

Az eredményről bárki meggyőződhet és egy kellemes séta alatt akár a következő képeket is elkészítheti. A 10. felvételen a hídfőknél a már teljes díszükben tündöklő öt lámpatestes kandelábereket találjuk. A 4. képhez viszonyítva néhány eltérést könnyen észrevehetünk. Az egyik a felső lámpatest. Ez az a modern közvilágítási lámpatest, amit a korábbi kép elkészülte után fejlesztettek ki, és amivel a jó szintű, egyenletes funkcionális közvilágítás produkálható. Az oldalkarokon lévő lámpatestek világítási értelemben feleslegesek, tényleg díszek.

Az oszlop alsó szekrényén a hajdani korona nélküli belső magyar címert fedezhetjük fel (11. kép). Böngészve a magyar címerek történetét, ez lényegében behatárolja az elektromos közvilágítás kiépítésének időpontját. E címert ugyanis 1918 és 1938 között használták, szemben a kapuzatokat díszítő középcímerrel, melyet épp a híd avatásának időpontjától, 1896-tól az említett 1918-as évig, majd 1938 és 1945 között rendszeresítettek.


A híd közepe felé haladva megtalálhatjuk a kisebb oszlopokat (12. kép), majd a pásztorbotos lámpakarokat is (13. kép). A felvételről az is kiderül, hogy itt azért nem volt szükség a villamos sodronyok tartásához oszlopra, mivel a hídszerkezet az itteni magasság miatt már önmagában rendelkezésre állt e feladat elvégzéséhez.

A nyolc öt lámpatestes kandeláber-kompozíció mellett a pilonokon is elhelyeztek díszítő jellegű közvilágítást. A 14. képen látható három pilon oldalra került csak az oszlopokon szereplőkhöz hasonló karú lámpatest. A negyedik oldal világítási egysége nyilván zavarta volna a magasabb járművek közlekedését.


Elhagyva a kapuzatot a kis oszlopok, majd ismét a nagy oszlopok követik egymást (15. kép). A híd közepén újból megszemlélhetjük az öt lámpatestes egységet (16. kép), és azt is megállapíthatjuk, hogy a pilonok belső oldalával szemben itt azért kerülhetett fel az úttest felé lámpatest, mert az átlósan felszerelt lámpakarok garantálták, hogy nem lógnak be az úttest fölé.

Persze bármennyire is kellemes a nappali látvány, a közvilágításnak mégiscsak sötétedés után kell az igazi arculatát mutatnia, ekkor kell a legtöbbet nyújtania. Úgy gondoljuk, hogy a nappali jó érzet este sem csökken, amit a hídfőnél készített 17. kép, a híd teljes hosszán végigfutó 18. teleobjektíves felvétel, továbbá a híd közepén a 19. képen bemutatott látvány egyaránt megerősít.

Deme László, Kelemen László
Lisys Fényrendszer Zrt.

 

---

Megoldandó világítástechnikai feladata van? Válaszolunk.