Épületek/Lakóépület

A szakadék szélén

2019.02.11. 23:10

Ennek a háznak a „légköre olyannyira életről árulkodó, hogy ha messziről, a Naprendszeren kívülről irányítanának rá egy infravörös távcsövet, rögtön tudnánk akkor is, hogy itt élet van.” A kölcsönzött mondatot James Lovelock, a Gaia elmélet megalkotója ugyan a Föld légkörére értette, a helyszínen tapasztaltak alapján azonban Répás Ferenc munkájára nagyon is relevánsnak tűntek ezek a szavak. 

Jéggel a talpam alatt, csúszkálva közelítek a törökbálinti házhoz. Nagy meglepetésemre tulajdonképpen egy szakadék felé tartok, szememmel nem is nagyon látok épületet. Az otthont szinte beazonosíthatatlanná tervezték az utca felől, mindössze egy horizontálisan elnyúló zárt homlokzat tűnik csak fel a garázsbejáróval. Itt valóban kíváncsivá kezd válni az ember.


 

A domboldali telkek mellett nem kevés pro és kontra érv sorakozik, ebben az esetben a mérleg mégis az előnyök felé billent: a főváros autóval és tömegközlekedéssel egyszerűen megközelíthető, az új ház telkén a külvilágtól elzártan lelhetünk kikapcsolódásra és a hegyekre is kápráztató a kilátás.


 

A megrendelők konkrét igényeket szabtak: az épület legyen rejtett, épüljön hozzá fedett medence és lehetőleg egyszintes kialakítást kapjon. Minden mást a tervező fantáziájára és ötleteire bíztak. Ideális lehetőség ez a szabadon alkotásra, egyben nagy kihívás is, hiszen valljuk be, meredeken vonuló terepre földszintes házat tervezni - ráadásul medencével - nem hangzik könnyű feladatnak.






Perfekcionista megoldásként összegezhetjük a végeredményt, amely az építész, a tulajdonos és kivitelező példaértékű összhangjának köszönhető. Majd négy méteres (!) alapozáson a ház lépcsőzetesen terül el délnyugat felé. Az utcáról szinte láthatatlan, és a tömeg — belsőudvaros szervezésével — csak a hegyek irányába nyílik tovább. Egy antik Villa Romana is eszünkbe juthatna, az udvar azonban nem teljesen zárt. A lenyűgözű  táj felé az átrium nyitva maradt, így inkább afféle kisléptékű Cour d’honneur rajzolódik ki. E kastélyokra jellemző megoldáshoz adott lesz a reprezentatív kert is, mely teraszosan folytatódik majd a telek messzi határai felé.

 


 

Főszárnya rejti a közösségi tereket. Legmagasabb szintjén emelkedik a konyha, melyet az előtér és egy kamra faburkolatos falai bástyaként fognak szimmetrikusan közre. E tömegjátékot követi a nappali mélyebb, hatalmas belmagasságú szintje. Rendkívüli érzés szemlélni a teret a konyha magas platformjáról, a hatalmas üvegfelületeken távolabb tekintve pedig a természet ejti újra rabul a tekintetet.







 

Az „U” alak egyik szárnyát a lakóegységek foglalják el. A folyosóra felfűzött gyerekszobákat követi a szülők külön lakrésze, mely egy nagy tolóajtóval elszeparálható lesz, amikor a gyerekek már nagyobbra nőnek. A hálók ideálisan keletre tájoltak, és minden szoba üvegajtóval nyitható a belső udvarra. Képzeljük csak el, milyen elképesztő légkört tud mindez teremteni nyáron.


 

A másik szárnyban volt hely egy vendégszoba számára is, de négyzetmétereinek jelentős részét a medence blokkja foglalja el. Üvegrendszerei nem csak a  udvar felé, de a mindig napsütötte délnyugati kilátás felé, valamint a sütögető terasz felé is nyithatóak.


 

Ebben az elegáns és logikus felépítésben a textúrák sem voltak utolsók. A udvart ölelő falakat vörösfenyő lécezés borítja a nyílászárókat összefogó szürke szálcementtel, és bár a fehér homlokzatok nemesebb megjelenést mutatnának mészkőburkolattal, (vagy akár az eredetileg tervezett téglaburkolattal), azért a kiválasztott, időtálló fehér vakolatfajta is biztosítja a kortárs eleganciát.





Hófehér betonlépcsők, fafelületek és robosztus szürke nyílászárók. Minden beépített szekrény, vagy tároló praktikusan rejtőzködik a letisztult felületeken. A hely szelleme mégsem túl steril, mert aminek látszódnia kell, az bizony látszik is: ilyen kedves részlet az autómodellek polcrendszere, vagy a nappali fehér falát megszínesítő poliptichon festmény.







Egy ház nem csak a külleméről szól: rendkívüli gépészetének szinte lakható helyiséget alakítottak ki, és a medence jókora masinája is különálló részt kapott. A rack szekrényt szinte esztétikai jelzőkkel lehetne illetni és ehhez kapcsolódik a tény, hogy a ház javarészt okos is. A napkollektorok és a föld hőenergiáit kihasználó fűtés mindemellett azért igyekszik rendszer szerint energiatakarékosan működtetni a házat. Ép testben ép lélek — ezen az elven működik a hely. Nem csak otthon ez a ház. Több annál: egy lelkiállapot.

 

Pleskovics Viola