Közélet, hírek

A Széll Kálmán téri pályázatot az Építész Stúdió nyerte

2012.12.11. 14:49

2012. december 11-én délelőtt kihirdették a Széll Kálmán tér rendezésére kiírt pályázat nyerteseit. Az első díjas Építész Stúdió és a Lépték-Terv közös munkája mellett a második díjat a Sagra Építész, a harmadikat Balázs Mihály Építész Műterme és az Építészkohó közös pályázata nyerte.

A Főváros és a Budapest Közlekedési Központ közös projektjeként meghirdetett tervpályázat célja az volt, hogy a Széll Kálmán tér Budapest közlekedési rendszerében betöltött kiemelt szerepéhez és a városszerkezetben elfoglalt helyéhez méltó módon, előnyös adottságait kihasználva újjászülethessen.

A tér felújítására közel 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre az állami, fővárosi források, valamint a teret érintő Budai fonódó villamos uniós forrásainak felhasználásával.

Az ajánlattételi határidőig 23 ajánlatérkezett a tervpályázatra zárt, sértetlen csomagolásban. Valamennyi pályamű az Ajánlattételi felhívásban meghatározott határidőn belül az Ajánlatkérőhöz beérkezett (amelyekről külön bontási jegyzőkönyv készült), és egyik pályamű sem sértette meg a titkosság követelményét. A díjazott illetve megvételt nyert pályaművek kihirdetésére 2012. december 11-én került sor a FŐMTERV épületében.

 

A Bíráló Bizottság tagjai voltak:

Finta Sándor, elnök - Fővárosi Önkormányzat
Schulek János, titkár - FŐMTERV Zrt.
dr. Aczél Péter - I. kerületi Önkormányzat
Beszédes Rita - II. kerületi Önkormányzat
dr. Somogyi Botond - XII. kerületi Önkormányzat
Gunther Zsolt - Magyar Építőművészek Szövetsége
Schwarczuk Ágnes - Budapesti Építész Kamara
Mikó László - Magyar Építész Kamara
Vitézy Dávid - BKK
Horn Gergely - BKK
Ujvári Éva - BKK

 

SZÉLL KÁLMÁN TÉR REKONSTRUKCIÓJA - VÁROSÉPÍTÉSZETI ÉS ÉPÍTÉSZETI NYÍLT TERVPÁLYÁZATI ELJÁRÁS EREDMÉNYE

1. díjban részesült az Építész Stúdió Kft. és a Lépték Terv közös munkája, vezető tervezők: Fialovszky Tamás, Hőnich Richárd, Keller Ferenc, Félix Zsolt, Sólyom Benedek és Nagy Iván. Tájépítészeti szakág: Szakács Barnabás, Liziczai Sándor (Lépték-Terv Tájépítész Iroda). Munkatársak: Jedlicska Gergő, Kenéz Gergely

2. díjban részesült a Sagra Építész Kft., vezető tervező: Sajtos Gábor. Építész tervezők: Oroszlány Miklós, Páll András, Virág Péter

3. díjban részesült Balázs Mihály Építész Műterme, az Építészkohó Kft. és a DMB Kft. közös pályázata. Vezető tervezők: Balázs Mihály és Tarnóczky Tamás Attila. Építész tervezők: Falvai Balázs, Török Dávid, Pelle Zita.

4. díjban részesült a Build Logic Kft. Vezető tervező: Brósz Csaba Botond Szakági tervezők: Király-Salgó Borbála, Kontra Dániel. Munkatársak: Huszár Tamás, Fischer Bence, Kápolnás Gergely.

5. díjban részesült az A1 Építész Iroda Kft. Vezető tervezők: Fazakas Bálint, Kürtösi Péter.

Megvétellel díjazták az alábbi két pályamű szerzőit:

Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar, Kert- és Szabadtérépítészeti Tanszék. Vezető tervezők: Gergely Antal, Almási Balázs, Balogh Péter István, Jámbor Imre. Munkatársak: Hutter Dóra, Baji Hajnalka, Fekete Orsolya, Orosz Ádám, Reith Anita, Kerekes Bence, Kétszeri Ádám, Sipos Andrea, Zsigmond György. 
 

Zsuffa és Kalmár Építész Műterem Kft. Vezető tervezők: Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Mihály Eszter, Kronavetter Péter