A Szent András kastély megújulása

Saját elhatározásból, jelentős befektetéssel megszerezni és megmenteni a pusztulástól egy Isten háta mögötti kis kastélyt – kivételes, embert próbáló feladat építtetőnek és tervezőnek egyaránt. A Bölcske melletti Szentandráspuszta egykori birtokközpontjának újjáéledéséről Dévényi Sándor vezető tervező beszélt. Garai Péter írása, Zsitva Tibor fotói. 

Dunaföldvártól délre, Tolna megyében található Bölcske. A település kevésbé ismert látnivalója az egykori dunai kikötőt védő erőd maradványai között talált római oltárkövek szabadtéri kiállítása; a leletek jó része a szőnyi katonai táborból (Brigetio) származik és a Dunán leúsztatva került ide, ahol másodlagosan beépítették azokat.¹ Bölcskétől nyugatra, erdő ölelésében rejtőzik (Szent)Andráspuszta egykori majorsága, amely a 19. század második felétől jelentős birtokközpont volt. Historizáló kastélya mai formájában 1870 tájáról származik, romantikus kápolnáját 1860 körül építtette mauzóleumként a Nagy család, a kastély előzményét jelentő földszintes épülettel együtt.

A birtok utolsó tulajdonosa dr. Szakáts (Szakách) Ernő miniszteri tanácsos, országgyűlési képviselő volt, aki a harmincas években 1100 katasztrális holdon gazdálkodott; különösen ménese volt ismert. Az odavezető út mentén ma is láthatók a századvégi historizmus jellegzetes modorát pusztulásukban is őrző, régi majorsági épületek. A közelben található egy másik, szintén Andráspusztához tartozó, nagy park mélyén megbújó kastély, amelyet a századfordulón Hanzély Endre épített; ez ma szociális otthonként működik.²

A Szakách-kastély 1945 után sok száz hazai társának sorsában osztozott: a helyi termelőszövetkezet központját és szükséglakásokat alakítottak ki benne. Ennek a „hasznosításnak” – bármily méltatlan is volt – köszönhette az épület megmenekülését; műemléki védelmet csak jóval később, 1990 után kapott. Egyes becslések szerint az elmúlt negyedszázadot leginkább az alig ismert, 1990 után elhagyott, kevésbé kiemelkedő értéket képviselő, vidéki - főként „pusztai”, majorsági - kúriák és kastélyok sínylették meg; jelentős részük vált az enyészetté természetes vagy mesterséges módon.

Szentandráspuszta a szerencsésebbek közé tartozott: lakottan és egyre romló állapotban bár, de megérte a kétezres éveket; jelenlegi tulajdonosa 2009-ben vásárolta meg az épületet. Az első tervekben szálló és wellness-központ létrehozása szerepelt, ez később – egy, a magyar borászatot támogató, sikeres uniós pályázatnak köszönhetően – tréningközpontra és pezsgőkészítő kisüzemre változott. Ez utóbbi kialakítására elnyert támogatás tette lehetővé a kastély teljes felújítását is. „Sok esetben a megrendelők túlzott, az épület nyújtotta lehetőségeket jóval meghaladó programot fogalmaznak meg, ami aztán az örökségvédelem részéről erős ellenállásba ütközik – különösen, ha a terv jelentős bővítéseket is tartalmaz. Itt egy többször átgondolt, racionális elképzelés alakult ki, amelyet bele lehetett illeszteni a kastély építészeti keretei közé” – emlékezik vissza a tervezés időszakára Dévényi Sándor.

Az örökségvédelmi előírások tették szükségessé a pezsgőérlelő és -palackozó terek terepszint alá süllyesztését; egy későbbi tervmódosítással sikerült 160 centiméterrel kiemelni és mesterséges dombbá formálni – ez a magas talajvízszint miatt jóval kedvezőbb szerkezeti megoldásokat tett lehetővé. Épített elemként csak a technológia igényelte önálló bejáratot és leadó aknát rejtő tömeg jelenik meg; ami bizonyos nézetekből igencsak meghatározóvá válik a történeti épület látványában. Az L alakú kastély rövidebb, földszintes szárnyát szerkezeti okok miatt le kellett bontani, az újraépítés viszont lehetőséget adott a pinceszint kialakítására és ezzel az összeköttetés megteremtésére a bővítmény felé.

A felújítást megkönnyítette, hogy a kastély térstruktúrája nagyrészt eredeti állapotában maradt fenn. A még meglévő és megmenthető építészeti elemeket (nyílászárók, tokborítások és fűtőnyílás-ajtók) restaurálták, a hiányzókat újragyártották. A pallótokos homlokzati nyílászárók belső szárnyai hőszigetelő üvegezést kaptak, a megtartott míves vas főkapu mögött új szélfogót alakítottak ki, filigrán üvegfallal. A földszint megőrzött térsorában döntően az új közösségi funkciók kaptak helyet (többcélú kiállító-, illetve szekciótermek, iroda, étterem, kiszolgáló terek), valamint az északkeleti sarkon egy könnyen megközelíthető, akadálymentes szobaegység.

Az alacsonyabb belmagasságú, alárendelt szintnek szánt emeletet a 19. század végén nem építették ki teljesen, ezért oda csak egy padlástérhez méretezett, szűk falépcső vezetett. Az újonnan betervezett szobák eléréséhez új lépcsőházra volt szükség, amely a nyugati traktus egyik termében kapott helyet, a korabeli nagyobb kastélyokra jellemző tágas, galériás térként kiképezve. Kissé szokatlan, hogy a háromkarú lépcső alsó felülete is „lépcsőzik”; ez áttételesen arra utalhat, hogy újonnan épített elemről van szó. A lépcsőház mennyezetének látszó fagerendái eredetiek, hasonlóan a szépen megépített tetőszerkezet nagy részéhez, amelynek csak megerősítésre volt szüksége.





A kastély újonnan létrehozott közösségi tere az emelet délkeleti sarkán található „pezsgőkóstoló terem” (nagyterem), amely megőrzött, vaskos szelvényű gerendákból álló, látszó fedélszékével az eredeti padlástér hangulatát próbálja megidézni. Ezt a tervezői szándékot erősítik a nyerstégla előtétfalak is, amelyekre a belső oldali hőszigetelés miatt volt szükség. Csupán a válogatott, élére állított bélyeges téglák rakásmódja jelzi, hogy nem az eredeti falszövettel állunk szemben. Az emeleti szobákban a tégla jóval visszafogottabban, egy-egy kisebb felületen vagy párkányon jelenik csak meg, emellett a pinceszintre vezető új lépcsőház falán és tömör mellvédjén is felfedezhető. A földszint feletti, sűrűgerendás fafödém a beázások miatt jelentősen károsodott, ezért a helyére új, monolit vasbeton szerkezet került. A műemlék épület látványának meghatározó elemei a kémények, amelyek egy részét sikerült gépészeti célra felhasználni, az újragyártott díszműbádog padlásszellőzőkhöz hasonlóan.

A kastély felújításával párhuzamosan a terület északkeleti részén, fák takarásában két földszint + tetőteres, nyeregtetős vendégház épült fel Borza Endre pécsi építész tervei alapján. Így a teljes befogadóképesség 50 fő körüli ezen apartmanokkal együtt, ahová a főépülettől mulccsal borított ösvények vezetnek. Az épületegyüttes a tervek szerint augusztustól fogad majd folyamatosan vendégeket, a pezsgőérlelő és -palackozó üzembe helyezése későbbre várható.

Az egykori hatalmas birtokból jelenleg 7,5 hektár tartozik a kastélyhoz. A patakmedren túli, árnyas erdőterület idősebb, értékes faállománya megmaradt; az épület körüli, igen elvadult területet kitisztították, itt egy sikeres mezőgazdasági pályázat keretében bio-mintagazdaságot szeretnének létrehozni (a környezetrendezési terveket a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda készíti). Az ívelt alaprajzú, nyerstégla falú aszaló fedett-nyitott tere melletti kis tó máris színesíti és élővé teszi a parkot. A kastély közelében álló, igen elhanyagolt - jelenleg is egyházi tulajdonú, felszentelt - kápolna felújítása is szerepel a jövőbeli tervek között, az ehhez szükséges források előteremtése folyamatban van.

Az andráspusztai volt Szakách-kastély újjáéledése rávilágít a hasonló léptékű műemlékek felújításának nehézségeire is. Kevésbé ismert, hogy 1990-1994 között hazánkban áfa-mentes volt a műemléki védettségű épületek felújítására fordított munka. A jelenlegi helyzet azért is aggasztó, mert Szentandráspuszta több száz, millenniumi időszakból származó, kevésbé szerencsés társa várja sorsa jobbra fordulását, amely intenzívebb állami szerepvállalás vagy nagyobb kedvezmények biztosítása nélkül aligha sikerülhet.

Viharos történelmünk miatt a 19. század második feléből származó - az évtizedek során egyre inkább elismert -, kiterjedt és változatos emlékcsoport adja a hazai kastélyállomány jelentős részét, amely egyúttal épített örökségünk kiemelkedő és sajátos vonzerővel bíró szelete. Pusztulásuk pótolhatatlan - nem csupán építészeti - vesztséget jelentene. Szerencsére vannak biztató és lelkesítő próbálkozások, amelyek példaként és tanulságul szolgálhatnak. Többek között ezért is érdemes ellátogatni Szentandráspusztára.

Garai Péter