A szentléleki pálos kolostorrom hasznosítása

Csintalan Csongor Krisztián hallgató TDK-dolgozatában a bükkszentléleki pálos kolostorrom eredeti rendeltetését felidéző hasznosításra dolgozott ki koncepciót, amely szerepel a Guzsik Tamás emlékére december 6-7-én rendezett konferencia kiállításán is.

Közösségben a magánnyal

A 2012. évi Tudományos Diákköri Konferenciára az Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, Guzsik Tamás emlékére pályázatot írt ki a bükkszentléleki pálos kolostor hasznosítására. A dolgozatot az ÉPÍTÉSZET-TÖRTÉNET-MODELL szekcióban mutattam be, ezért erre a három témára támaszkodva mutatom be most is.

Az építészetet újra és újra átszövi a történet, míg a modell a gondolatok és a tervezés végeredménye. Míg az építészetről és a történetekről lehet mesélni, addig a makett épp azért készül, hogy az építésznek (jelen esetben építész hallgatónak) kevesebbet kelljen beszélnie. Bár lehetne arról is írni, hány napon és éjszakán keresztül készült, hogyan segített nagynéném, vagy hány rétegből készült el végül a modell, mégis, ezeket most hagyjuk. A makett - ugyan most csak képeken - de magáért beszél.

Ómassáról már csak fél óra séta van Szentlélekig. Fél óra emelkedő. Eltévedni nem lehet a szűk völgyben. Az ösvény eleinte olyan keskeny, hogy ha van is társaságunk, kénytelenek vagyunk magunk menni egy darabon. Magunk, a gondolatainkkal.

A műemlék állagmegóvását egy részben önkéntesekből álló csapattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei műemlékvédelem végzi, így az ő munkájukat figyelembe véve kezdtem el gondolkodni, és próbáltam úgy látni a helyszínt, hogy a már egyszer elásott falak megint kibújnak a föld alól, és ismét a hajdani kolostorról mesélnek.

Rögtön két gondolat kezdett el foglalkoztatni:

Mikor „rendbe raknak” egy romot, általában közel méter magasságúra húznak fel minden olyan falat, ami már csak nyomaiban érzékelhető. Közel egy méter. Akár csak egy alaprajz ahol egy méteres magasságban elvágnak mindent. De vajon ez az egy-az-egyes alaprajz a laikusoknak mit mond? Benne sétálva mennyire tudja bemutatni a kolostort? És vajon mi adhat többet egy „alaprajznál”? Természetesen egy „modell”, egy tömegmodell.

A másik fontos felvetés, hogy egy épülettel, ha nincs gazdája, bárki bármit tehet. Elhordhatja a köveit, eláshatja, hogy parkolót építsen helyére. Tehát a tervezés első lépéseként funkciót kell keresni, hogy legyen legalább pár ember, aki magáénak érzi a kolostor maradványait.

Az ösvény egy forráshoz ér. A forrás vize jéghideg, és sehol egy tábla, ami elárulná, hogy iható-e a víz. Először csak pár kortyot veszek a számba. A forrás vize felüdít. Most már megtöltöm az út során kiürült kulacsomat. Most már a vizem is innen van. Most már ezt sem otthonról hozom. És így kezdenek elmaradni, kicserélődni a gondolataim is.

Mire jó egy több száz éves kolostorrom?

Mikor ezen gondolkoztam, újra és újra eszembe jutott, hogy vajon a mi fejünkben magányos remeték, mit csináltak együtt a kolostorokban? És mivel a Pálos rend Szent Ágoston reguláját használta, így ebből próbáltam választ kapni.

„Először is azért gyűltetek össze, hogy egyetértésben lakjatok a monostorban, és egy szív, egy lélek legyetek Istent keresve.”

Ahogy ezt a mondatot olvastam, a csendeshetek és hétvégék jutottak eszembe, ahol szintén azért jön össze egy kisebb közösség, hogy együtt még jobban megismerhessék Istent. Így úgy döntöttem, hogy a hajdani funkciót rekonstruálom, a használatot állítom helyre. A regula egy későbbi mondata ebben megerősített.

„Éljetek tehát mindnyájan békében és egyetértésben, kölcsönösen tiszteljétek egymásban Istent, akinek temploma lettetek.”

Ha egy kicsit elfelejtem az építészetet, egy egyszerű képlet áll előttem: keresztyén = templom. És máris helyreállítva az eredeti helyzet.

A forrástól már kiszélesedő út vezet tovább. Egy éles kanyar után letekintve eddigi utamra veszem csak észre, milyen meredeken visz felfelé az ösvény. Ezen is elgondolkodom, de még mindig rengeteg gondolat cikázik a fejemben.

A másik kérdés még megmaradt: hogyan lesz alaprajzból tömegmodell? A romokat azért sem szokták alapfalaknál továbbépíteni, mivel nem lehet tudni pontosan az eredeti állapotot. Amit itt biztosan lehet tudni, és segítségemre lehet, hogy eredetileg a kolostort körbevette az erdő. Ezt visszaállítani ugyan nem lehet, de egy jól lehelyezett tömeggel a kolostor romjait úgy lehet elzárni a környező épületektől, hogy az a templom felől alacsonyabb marad, kintről viszont markánsan zár. És ezzel az ösvényen érkezők is a kolostor eredeti kontúrjához hasonlót láthatnak, már érzékelni tudják az eredeti tömeget.

Egy jó ideje gyalogolok felfelé, és már végképp egy gondolat kezd eluralkodni a fejemben. Vajon messze van még a kolostor? Egyáltalán megtalálom, jó úton haladok? Mivel magamtól nem kapok választ, a térképet nézem. Megnyugszom, de még mindig nincs csend a fejemben. Eszembe jut egy ének: „Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, | Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít, | Szívem csendben az Úrra figyel.” Szuszogva éneklek halkan. Csak ekkor veszem észre, hogy mennyire kifáraszt a kaptató. Szívem csendben az Úrra figyel… – éneklem újra. És egyszer csak észreveszem a fák között a kolostor romjait.

A funkció és a beépítés rengeteg kérdésre választ ad. Mivel szállást a kolostor végében épült vendégházban kaphatunk, így csak közösségi tereket kell létrehozni, hogy a csendeshetek alkalmai, kisebb csoportos beszélgetései helyet találhassanak. Az eredeti épület falai az alaprajzot adják meg, az új tömeg a metszetet.

A szentélyhez érkezem. Kívülről zavaró, hogy hiányoznak a falak. De mikor a tiltás ellenére betérek a templomba, máris eltűnik ez a hiány. Tökéletes. A szentély nem eltűnt, csak megnőtt. A környező erdő része lett a templomnak. Az idő nem állt meg a kolostorban, sőt talán csak kiteljesedett az a csend, az a dicsőítés, az az istentisztelet, amiben a remete szerzetesek éltek. Mint egy kortárs templom, ahol a szentélyt csak egy üvegfal zárja el az erdőtől. Így a kolostorrom többi részéhez nem nyúlok.

A pálos remeték kolostora így is érdekes az erre járóknak. A túrázók megállnak itt, és kicsit csendben maradnak. Lenyűgözi őket a pálosok építészete, vagy talán az, hogy miért épp itt, mindentől távol építettek kolostort. Egy vers jut eszembe a 46. Zsoltárból:

„Csendesedjetek el, és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld is.”

Hazafelé már gyorsabb. Itt már a szuszogón futok lefelé. Még mielőtt elindulnék a meredek úton, egy újabb monumentális fal emelkedik felém, de ezt már nem emberkéz alkotta. A Látó-kő, mint egy újabb templomrom tornyosul fölém. Még hatalmasabb, még erőteljesebb, mint a pálosok egykori kolostora. Mintha csak korábbról itt álló kolostorrom lenne, vagy még inkább, mintha örök időktől fogva itt álló szentély lenne.

Csintalan Csongor Krisztián

Készült a BME Építészmérnöki Karán, a 2012. évi Tudományos Diákköri Konferencia keretein belül, bemutatásra került az Építészet-történet-modell szekcióban.