A szolnoki Agóra

Az Agóra-program - nagyarányú uniós pályázati támogatással - számos megyei jogú városban adott lehetőséget a kulturális élet és közművelődés átszervezésére, a lelakott művelődési házak felújítására, bővítésére. A szolnoki épület is a közelmúlt szocmodern építészeti örökségével való párbeszédet, a szembefordulás vagy folytatás kérdéseit boncolgatja. Bemutatjuk Álmosdi Árpád, Csendes Monika és munkatársaik épületét.

A telek a város ´60-as, ´70-es években kiépített központjában fekszik. Mind a terület városépítészeti kialakítása, mind a környező épületek magukon viselik a kor jellegzetességeit. A bővítendő művelődési házon kívül, olyan értékes épületek állnak a közelben, mint Koltai József és Simon Judit Pelikán szállója (1974), vagy Sallai Mihály pártszékháza (1965), amely ma irodaházként működik. Igaz a terület kiépítése torzó maradt és az épületeken ma már látszanak az akkori építőipar korlátai, a hely szellemét mégis ezek a házak teremtik meg. Ehhez a helyzethez egy új beavatkozás esetén még akkor is igazodnunk kell, ha e sajátos genius loci máig nem érinti meg a város közönségét.
 
Az Aba-Novák Kulturális Központ (ANKK) épülete 1979-ben épült Zoltai István tervei alapján. Az épület elrendezése a Népművelési Intézet által szorgalmazott „nyitott ház" koncepciót követte, az egyes funkcionális elemeket tartalmazó tömbök önállóan állnak egy üvegfallal kerített térben. Az épületet 2006-ban Deák László tervei alapján felújították, ekkor az általános közművelődési funkció rovására előtérbe került egy speciálisan zenei-, és konferencia-központ jelleg. A ház főként nagy és közepes méretű terekből áll, és bár bizonyos pontokon flexibilisen átrendezhető, a rétegigényeket kielégítő, vagy kiscsoportos foglalkozásoknak néha nehéz volt helyet találni benne. Feladatunk egyrészt az ANKK új funkciókat is tartalmazó átalakítása és a szomszédos telken egy új, az összetett programot kiszolgáló épület tervezése volt.

A részletes tervezési programot egy szakemberekből álló munkacsoport állította össze a pályázat előírásai és a helyi igények és lehetőségek figyelembe vételével. A meglévő épületben a városi TV stúdióját és irodáit, az ANKK adminisztrációját és 2 kisebb kiállítóteret kellett elhelyeznünk. Az új házba pedig főleg kis-, és közepes méretű, egymástól függetlenül is használható termek kerültek egy 3 szint magas, felülvilágított aula köré szervezve. A termek részben speciális funkciókat szolgálnak (zeneszoba, oktatótermek, kiállítótér, stb.) részben flexibilis berendezéssel sokféle rendezvény befogadására alkalmasak (multi-tér, drámatér, relax-tér, stb.). A programban szerepelt egy közterületen álló „audio-vizuális harangtorony" is, mely valójában egy épület léptékű kaleidoszkóp programozható csőharang-játékkal kiegészítve. (A torony Révai Attila és Kövér István építészek tervei alapján készült.)

Az ANKK a város egyik legfrekventáltabb akcióterületére a Hild térre néz, mely fesztiválok, vásárok helyszíne. Az épület előtt keresztezi egymást a belváros két fontos gyalogos közlekedési útvonala, melyek közül a K-Ny-i áthalad az épületeket összekötő híd alatt. Mind az új, mind a régi épület főbejárata a térről nyílik, de míg az régi épület meglehetősen zárt képet mutat, addig az Agóra minden földszinti tere (bisztró, Szolnok-bolt, gyerekjátszó, multi-tér), kapcsolatban áll a közterülettel.

Az új épület tervezésénél az ANKK és a környező épületek tömbszerű szerkesztésmódjából indultunk ki. A funkcionális egységeket önálló tömegekbe szerveztük, és a tömbök között kimaradó zónákra koncentráltunk, míg az előkép a kubusok körüli teret keríti be üvegfallal. Az egységek között itt is hidakon lehet közlekedni, a formálás azonban – a cizellált program és a szabályozási kötöttségek miatt – oldottabb, mint az ANKK-nál. A különböző tömegeket a meglévő épülethez hasonlóan itt is egységes anyaghasználattal igyekeztünk közös nevezőre hozni, de erre a célra (fenntarthatósági okokból) mi nem az üveget választottuk, hanem függönyszerűen irdalt kőburkolatot. A dilatációs nútokba rejtett egyszínű, programozható LED-világítással egy időben változó médiahomlokzat megjelenítésére tettünk kísérletet.

A honi pályázatok természetrajza miatt a tervezés 6 évig, újabb és újabb nekirugaszkodásokkal, esetenként irreálisan rövid határidőkkel, szinte az épület átadásáig tartott. Ez idő alatt a tervezési adottságok (értsd program, törvények, megbízó, személyek, stb.) többször gyökeresen megváltoztak. A számos módosítás ellenére végig érvényesült egyféle formálási koherencia. A pultok és beépített bútorok tervezésénél a ház konzolosan eltolt tömegeit utánoztuk, a szerkesztésnél általános elv volt, hogy az elemeket nútokkal illesztettük. A homlokzat tört vonalakkal szabdalt mintáját igyekeztünk például a zen(e)szoba akusztikai installációjának tervezésénél térbelivé fordítani. Ez a forma a sokszögű, variálható asztaloknál is megjelenik. A mobíliákat is a ház egészének vizuális logikája alapján választottuk az egyes terek karakteréhez.

A belső tereket ornamentika nélkül alakítottuk. Bár a szűk költségkeret kizárta a drága anyagok használatát mégis bíztunk a burkolatok és felületek saját struktúráiban, anyaghű faktúrákban: akusztikai gipszkarton, hajlítható MDF kifordított hátoldallal, színes üvegburkolat, bordás vinyltapéta. A padlóburkolat jura mészkő, bordázott tűfilc padlószőnyeg, a vizes helyiségekben színes műgyanta. Az eredetileg nyersbetonként elképzelt tartófalakat a kivitelezési nehézségek és a szürke beton elleni össznépi viszolygás miatt - a zsalumintázat megtartásával - fehérre festettük.

A struktúrákon kívül a színezés adja a belsőépítészeti formálás legkülső, legpuhább rétegét. Funkcionális színösszhang érvényesül: az egyes tömböket különböző színharmóniákra hangoltuk. A flexibilis használatú terek visszafogott, monokróm színezésűek, ezzel szemben, ahol a tér használata egyértelműbb, ott élénkebb, telítettebb színeket, összetettebb színezet- telítettség-, és világosságkontrasztokat alkalmaztunk.

A város vezetése az új művelődési központtól a funkcionális igények kielégítésén túl a belvárosi terület hosszú távú felértékelődését, új, magánerős beruházások generálását várja. Mi építészek, naivan, a 70-es évek környezetkultúrájának domesztikálását, a meglévő értékek helyükön kezelését is reméljük a beavatkozástól. Azt, hogy a felértékelődés nemcsak gazdasági síkon, hanem mentálisan is megtörténik és kiderül, hogy a város szakadozott történetének nemcsak a 100 évnél régebbi szálai folytathatók.

Ártér Építészműterem