A Tabán és a Várkert Bazár – A történelmi városmag hiányzó láncszemei

Timár Benedek alapos helyszíni vizsgálatokon és elemzéseken alapuló diplomamunkájában a Tabán rendezésére vázolt fel koncepciót, amelynek célja egy hagyományokra épülő, új funkciókkal bővített, önmagában is működőképes városi rendszer megteremtése. A szakdolgozat a MUT Diplomadíját kapta településtervezés és városépítés kategóriában.

„Nem tudom, illik-e az idegenforgalmi illemkódex értelmében, megmutatni valamit, ami nincs. Mert Ön, teljes joggal, csak sáros réteket lát, amint únottan csapkodják a Gellérthegy lábát. […] Valamikor itt házak álltak, Uram, de milyen házak! és a házak közt utcák kanyarogtak, de milyen utcák! A házak földszintesek voltak és a közepükön a szederfa mellett mosóteknő állt. Leve hivogatólag csorgott végig az utca közepén, mély csatornákat vájva a szabálytalan macskafejek közt.”
/Szerb Antal: Budapesti kalauz marslakók számára, Tabán/

A két Tabán

A Tabánról számos kép él a köztudatban: a budapestiek számára egy park; más városokban külvárosi ligetet, vagy szegénynegyedet jelent. Míg a századforduló városépítészei szemében „gennyes kelés” a város arcán; addig sokaknak ma keserédes ábránd egy romantikus, ódon negyedről. A Tabánra azonban csak kevesen tekintenek eredeti, évszázadokon keresztül fennálló szerepében: Budapest városmagjának egy karakteres, élettel teli városrészeként.

A mai állapot megértéséhez fontos tudnunk, hogy a történeti Tabán két részből állt. Az Elit-Tabán a Várhegy déli lejtőin és a Duna mentén húzódó, szabályosabb, nagyobb tömbökből álló, az itt élő polgárságnak köszönhetően rendezettebb terület, amelyhez északról csatlakozik a Várkert Bazár. Ez a mai Krisztina körút és a Duna közötti terület, amelyet elkerült a XX. század eleji városrendezési láz. Az Ördög-ároktól nyugatra fekvő Bohém-Tabán lazább szerkezetű, organikus utcahálózatú, többnyire földszintes vályogházakból álló rész, mely jellegzetes arculatát a XVII. század végén ide települő szerbeknek köszönhetően nyerte el és őrizte meg - tűzvészek és árvizek pusztításival dacolva - egészen 1936-os bontásáig.

A városrendezés sodrában

A Tabán és a mai Vigadó tér – Március 15. tér térsége a történelem során a legfontosabb dunai átkelőhely volt Pest és Buda között: közel 500 éven keresztül itt volt az egyetlen kiépített átkelőhely, hiszen az északabbra fekvő Buda és a délebbi Pest ezen a ponton került átfedésbe. Domborzati adottságai és a környező városrészek speciális jellege (Budai Vár: erődítmény; Gellért-hegy) miatt azonban nem tudott szervesen kapcsolódni a városszövethez, így a XVIII. századtól kezdve látványosan fejlődő Pest-Budán mindvégig zárvány maradt. A Lánchíd megépültével elvesztette kereskedelmi jelentőségét, a szőlőkultúrának a filoxéra-járvány, a kisiparos mesterségeknek pedig a feltörekvő gépipar vetett véget. Utolsó fellángolásában a századforduló kétes hírnevű művész- és mulatónegyedévé vált, borozókkal és bordélyházakkal.

A Tabán rendezése a Közmunkatanács legnagyobb kudarca volt. A Tabánt bontásra ítélték egy új városnegyed felépítése érdekében, de a sorsáról kialakult, évtizedekig húzódó vita, a pénzhiány, majd az I. világháború megmentette a pusztulástól. A háború után, immáron modernista szellemben zajló városrendezési lázban – vígjátékba illő huzavona után – végül 1933-36 között a Bohém-Tabánt lebontották, helyén parkot alakítottak ki, ideiglenes jelleggel. Az új negyed építése azonban a II. világháború kitörése miatt ismét félbeszakadt; a háborúban és az azt követő – politikai ideológiától sem mentes – romeltakarításban pedig a kevés megmaradt épület is elpusztult.

A jelen

A Tabán problémáit a gépkocsi-közlekedés egyoldalú szempontjai mentén kialakított, területpazarló közlekedési rendszer okozza. Az Erzsébet hídhoz csatlakozó lehajtórendszer alkalmas a forgalom különszintű biztosítására, ugyanakkor használhatatlan darabokra töri szét a környékét, elvágja a gyalogos kapcsolatokat, és tönkreteszi a Duna-part látványát. A bizonytalan struktúra a térélmény szempontjából is érezhető. Hiányoznak a városias közterek, a karakteres térfalak, látványsorozatok, miközben a meglévő elemek – elsősorban az Ybl Miklós tér és a Várkert rakpart – méltatlanul elhanyagoltak.

Bár az alacsony beépítettség révén jelentős terület áll rendelkezésre közterek és parkok számára, a szabad területek közel felét a közlekedés emészti fel. A szigetszerű zöldfelületek ápolatlanságuk miatt nem járulnak hozzá a közterek jobb hangulatához, fokozzák a területre jellemző zaklatott légkört. A zöldterületek minősége messze elmarad mennyiségük mögött. A tabáni park rekreációs értéke és kihasználtsága csekély; ennek oka, hogy a központi fekvés ellenére hiányoznak a szerkezeti kapcsolatok (nincs igazi ráhordó területe, a Hegyalja út elvágja a Gellért-hegytől); illetve a parkot övező forgalmas utak miatt jelentős a zajterhelése. A Várlejtő jobb adottságokkal rendelkezik, ugyanakkor kevésbé ápolt, és itt is hiányoznak az elérési pontok (pl. a Duna-part felől).

Jövőképek

Az elmúlt években számos terv született a Tabán és a Várkert Bazár környékére. E tervek többsége idegenforgalmi attrakció, amelyek nem illeszthetők egy átfogó koncepcióba, sőt, fokozzák a káoszt a térségben. A legéletképesebb a Gellért-hegyi sikló terve, mely közvetlen kapcsolatot hozna létre a Tabán és a Citadella között. A Várkabin fantázianevű, a Dunakorzó és a Palota közötti lanovka, vagy a 22 borospince ötlete a tabáni parkba ugyanakkor funkcionálisan átgondolatlan, és érzéketlen a városmag szellemi-építészeti jelentőségével szemben.

Kényes kérdés a Vígadó tér – Ybl Miklós tér közötti gyaloghíd. A híd létjogosultsága történelmi és városszerkezeti szempontból igazolható: szerves kapcsolatot állítana helyre a két partra osztott történelmi városmag között, és erősítené a Belváros gyalogos bejárhatóságát. A hídfők beillesztése a környezetükbe azonban a szerkezeti sajátosságok miatt gyakorlatilag megoldhatatlan; az egyes tervekben a hídon megjelenő „függőkertek” és üzletek pedig indokolatlanok.

A hosszú évtizedek óta méltatlanul elhanyagolt Várkert Bazár fejlesztése végre elindult. A hatékony működés érdekében a térszint alatti bővítés mindenképp szükséges – sőt, talán nagyobb mértékben is, különösen a mélygarázs tekintetében. Az épület az Ifipark idején volt a legsikeresebb, hagyományainak újraértelmezése ma is a legideálisabb funkciót jelentené. Az Erzsébet tér és a Gödör intenzív használatát látva óriási igény van Budapesten az ehhez hasonló kulturális-szabadidős helyekre. Azaz a megújuló Várkert Bazárban is olyan funkciókat kell kialakítani, ami városlakókat és nem csak a turistákat szolgálja.

Koncepció

Sajnos a felújítás hatalmas lehetőséget szalaszt el a rakpart rendezése szempontjából: egyedülálló Duna-menti tér jönne létre, ha a Lánchíd utca forgalmát a Várkert Bazár előtti szakaszon lesüllyesztenék – az amúgy is szükséges mélygarázs-lehajtókhoz csatlakozva. A gyalogos-kerékpáros konfliktus a kerékpárút áthelyezésével a villamospálya nyugati oldalára jelenleg is könnyen megoldható.

A Várkertek korhű rekonstrukciója nagy veszélyt rejt magában, hiszen ez eredetileg a Palota kastélykertje volt – ehhez pedig olyan intenzív fenntartómunka és korlátozott használat szükséges, amely a fővárosi körülmények ismeretében nehezen elképzelhető. A rekonstrukció a Bazárhoz közvetlenül csatlakozó teraszokon indokolt – e mellett a lehető legtöbb, a panorámát kihasználó, szabad zöldfelületet kell kialakítani. Az Öntőház utca megnyitásával megteremthető a Várlejtő körbejárhatósága, míg a Ferdinánd kapuhoz vezető útvonal rendezésével a Várat, a Tabánt és a Duna-partot felfűző vizuális és gyalogos tengely jöhet létre.

A Tabán rendezésének kulcsa a közlekedési rendszer átszervezése, amelynek célja az elválasztó hatás megszüntetése, a kihasználatlan szigetek összevonása, új területek felszabadítása. Az Erzsébet híd rámpáinak kiváltása mellett a Krisztina körút elég széles ahhoz, hogy a forgalom – az eredeti terveknek megfelelően – kétirányú legyen, és a villamos a csillapított forgalmú Attila úton közlekedjen.

A Tabán olyan, mint egy félig összegyúrt tészta, amely az összetevők rossz arányai miatt nem áll össze. Az Elit-Tabán területén az eredeti tömbstruktúrát követő beépítettség növelésével, a lakó és munkahelyek bővítésével a zöldfelületek felértékelődnek, működőképes városszövet jön létre, míg a térfalak kialakításával a tércsírákban rejlő energiák kibonthatók. A parkok felújítása mellett a Bohém-Tabán hangulatát kertépítészeti gesztusok és a régi mulatók helyén kialakított interaktív emlékpontok idézhetik meg.

Összegzés

A Tabán Budapest egyik leginkább ellentmondásos városrésze. Az elmúlt száz évben a városrendezésnek sehogy sem sikerült egy olyan koherens városrészt létrehoznia, mint amilyen a természetes fejlődés révén alakult ki. A régi Tabán lebontásának legnagyobb hibája nem az épületek pusztítása volt, hanem az, hogy a rendezési tervek a felmerült problémákra nem tudtak, sokszor nem is akartak választ adni. A város működése szempontjából a Tabán rendezetlen maradt, ami további rendetlenséget eredményezett. Előbb a közlekedés szabdalta élhetetlen zárványokra, az elmúlt években pedig ingatlanfejlesztők próbálnak kihalászni valamit a zavaros vizeken.

A Várhegy déli lejtőire felfűződő városrészeket elsősorban a budapestiek szolgálatába kell állítani. A Tabán, mint városrész revitalizációja csak nagyobb léptékben lehetséges. A szakdolgozatban felvázolt koncepció célja egy, a történelmi hagyományokra épülő, új funkciókkal bővülő, önmagában is működőképes városi rendszer megteremtése. Ennek eszközei a lakó- és munkahelyek arányának növelése, a közösségi terek használatának elősegítése, és a városrész karakterének, identitásának visszaadása.

A történeti vizsgálatok alaptérképe:
Lenkei Ákos: A Tabán Térképes Képarchívuma

A teljes szakdolgozat a csatolmányban olvasható.