Közélet, hírek

A Visegrádi Négyek építész szövetségeinek együttműködése

2008.10.10. 11:25

A Visegrádi Négyek több száz évre visszanyúló együttműködése jó alapot teremt arra, hogy az Európai Unión belül elsőként több tagállam együttesen dolgozza ki az építészpolitikai irányelveket, a különbségek és az azonosságok figyelembe vételével, s építészetpolitikai állásfoglalásukat, céljaikat együttesen képviseljék a különféle, nemzeti és nemzetközi szakmai, gazdasági, politikai, kulturális fórumokon.

A Visegrádi Négyek több száz évre visszanyúló együttműködése jó alapot teremt arra, hogy az Európai Unión belül elsőként több tagállam együttesen dolgozza ki az építészpolitikai irányelveket, a különbségek és az azonosságok figyelembe vételével, s építészetpolitikai állásfoglalásukat, céljaikat együttesen képviseljék a különféle, nemzeti és nemzetközi szakmai, gazdasági, politikai, kulturális fórumokon.

A V4 országok építész szövetségeinek együttműködését 2007-ben a Magyar Építőművészek Szövetsége kezdeményezte az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) II. régiójának isztambuli konferenciáján. A kezdeményezés a cseh, a lengyel és a szlovák építész szövetségek részéről egyaránt pozitív fogadtatásra talált.

Az együttműködési nyilatkozatot 2008. márciusában írták alá a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák építész szövetségek elnökei, valamint az UIA elnöke és az UIA II. régiójának alelnöke Budapesten:

  • Oleg Haman, elnök, Cseh Építész Szövetség
  • Jerzy Grochulski elnök, Lengyel Építész Szövetség SARP
  • Kálmán Ernő DLA elnök, Magyar Építőművészek Szövetsége
  • Štefan Šlachta elnök, Szlovák Építész Szövetség SAS
  • Martin Drahovsky alelnök II. régió, Építészek Nemzetközi Szövetsége UIA
  • Gaetan Siew elnök, Építészek Nemzetközi Szövetsége UIA

Azóta több fajsúlyos nemzetközi szakmai konferencián (UIA XXIII. Építészeti Világkongresszus, Torino; European Forum of Architecture, Bordeaux stb.) jelentek meg a V4-ek, és a Magyar Építőművészek Szövetsége is több ízben vendégül látta a társszervezetek magas rangú képviselőit Magyarországon.

A Magyar Építőművészek Szövetsége már az elmúlt évben is szervezett V4 építészeti kiállítást az Építészet Hónapja keretében. 2008. október 6-án, az Építészet Világnapján szintén nyílt kiállítás a Visegrádi Négyek Családi Házai címmel (a Művészetek Palotájában megtekinthető). A MÉSZ által összeállított októberi V4-programsorozat része a 2008. október 13-14-én sorra kerülő A Visegrádi Négyek Építészetpolitikája c. nemzetközi konferencia is. A konferencia első napján (október 13.) a V4-ek építész szövetségei 12 pontban véglegesítik a közös szakmai irányelveket.

A közös építészetpolitikai irányelvek az alábbi területeket érintik:

  • Hosszú távú gondolkodás, fenntarthatóság
  • A területfejlesztés és a rendezés/tervezés összehangolása, integrált gondolkodás
  • Az épített és táji örökség védelme
  • Köztudatformálás, vizuális kultúra
  • Alap- és középfokú oktatás
  • Kommunikáció, média
  • Szakképzés, kutatás (egyetemi képzés; építész képzés; szakoktatás, kutatás-fejlesztés, innováció támogatása)
  • Közigazgatás, szabályozás, felügyelet
  • Közbeszerzés, nagyberuházások
  • Szakmai önkormányzat, szakmai szervezetek
  • Az építész szerepe, építészeti minőség


A 2008. márciusában megkötött együttműködési nyilatkozat teljes szövege:

Együttműködési nyilatkozat


A Visegrádi Négyek Építészeti Társulás Alakuló Nyilatkozatának aláírói kinyilvánítják, hogy

  • az építészet az egyetemes kultúra részeként országuk történelmének, kultúrájának és lakói életvitelének művészi lenyomata, a jövő öröksége;
  • az épített és természeti környezet minősége, a táj, és ennek részeként örökségünk tiszteletben tartása, az építmények jó minősége és szerves illeszkedésük a környezetbe közös ügy;
  • az építészet alapvetően és hagyományosan alkalmas a környezet természeti, kulturális, műszaki és gazdasági valamint esztétikai összetevőinek integrálására az emberhez méltó, jó életminőség kereteinek létrehozására, a szomszédos kultúrák megismerésére.

Összhangban az UIA a Nemzetközi Építőművészek Szövetségének, a Visegrádi Csoportnak (Visegrad Found), az Európai Unió Tanácsának és az Európai Építészek Tanácsának dekrétumaival és ajánlásaival fontosnak tartjuk, hogy a civil szakmai szervezetek és az épített környezet méltó alakításáért tenni akaró szakemberek össze fogjanak, javaslataikkal hozzájáruljanak az együttműködő nemzetek építészetének minőségi alakításához, folyamatos formálásához és céljainak megvalósításához, ezért a mai napon megalakítják a Visegrádi Négyek Építészeti Társulását.

A Visegrádi Négyek Építészeti Társulás az egyes tagországok Építőművész Szövetségeinek együttműködési szervezete, közös egyeztető fóruma, szakmai tanácsadó testülete. Működésének forrását a pályázatokból és a tagszervezetek felajánlásából fedezi.

A 2008. február 23.-án az UIA II. Régió Isztambuli konferenciáján tett kezdeményezésnek megfelelően a Visegrádi Négyek Építészeti Társulás az életminőség javítása érdekében célul tűzi ki:

  • az épített és természeti környezet minőségének javítását,
  • az építészeti kultúrák egymás közötti társadalmi elismertségének szélesítését,
  • a vizuális kultúra színvonalának emelését,
  • a környezettudatos gondolkodás kialakítását,
  • az Európai Uniós csatlakozásuk során jelentősen megnövekedő építési-beruházási feladatok magas színvonalú megvalósításának elősegítését különös tekintettel közös geopolitikai adottságukat.

A Visegrádi Négyek Építészeti Társulása
Az együttműködésének kiemelt célja:

  • A geopolitikai helyzetből adódóan nagy jelentőségű a térség építészetének kölcsönös megismerése, az építészeti alkotások és alkotóik bemutatása,
  • Az építészeti alkotások megismerése és megismertetése a történelmi múlt, a műemlékek, a különböző építészeti stílusok azonosságainak és különbözőségeinek, azok egymásra hatásának kölcsönös feltárásával,
  • A fenti szakmai területek és tematikák alapján közös előadások, konferenciák és kiállítások megtartása,
  • Az egyes országok építészeti díjainak megismertetésén túl, szakmai elismerések, alapíthatók szakmai díjak kidolgozása, melyek segítik a Visegrádi Négyek Építészeti értékmegőrzését, iránymutatását,
  • A Társulás támogatja az egyes országok építészeti oktatást folytató intézményeinek tapasztalatcseréjét, a hallgatók és oktatók és az intézmények esetében egyaránt,
  • Az UIA II. Régió keretén belül, az UIA Munkabizottságaiban való együttműködés.

A Visegrádi Négyek Építészeti Társulás tagjai
Az Együttműködési Megállapodás aláíró szervezeteinek képviselői a szervezetek elnökei.

A Visegrádi Négyek Építészeti Társulás soros elnöke az országok neveinek az angol névsor szerint sorrendjében évenként változik. Az ügyviteli feladatokat a mindenkori soros elnökséget betöltő ország látja el.

A testület tagjai az épített környezet minőségének javítása és a fenntartható fejlődés elveinek érvényre juttatása érdekében, a közösen megfogalmazott célok eléréséért fejtik ki tevékenységüket és fogalmazzák meg véleményüket az építésügy területén működő szervezetek és intézmények, valamint a széles szakmai közösség és a társadalom számára.

A Visegrádi Négyek Építészeti Társulás Fóruma

Az UIA II. Régió konferenciáin és a Munkabizottságokon keresztül vitatják meg a programjuk szerinti feladatokat, melyhez neves építészeket és az épített környezet minősége szempontjából jelentős intézményeket, szervezeteket, képviselőket kérnek fel. Ezek alapján teszik meg ajánlásaikat a Társulásnak.

Visegrádi Négyek Építészeti Társulás tevékenysége során összhangban az UIA a Nemzetközi Építőművészek Szövetségének, a Visegrádi Csoportnak (Visegrad Found), az Európai Unió Tanácsának és az Európai Építészek Tanácsának dekrétumaival és ajánlásaival, kitűzi az elvégzendő feladatokat, és felkéri a feladat elvégzéséért felelős szakmai szervezetet. A felkért szervezet munkacsoportot alakít saját tagjainak, illetve más szakmai szervezetek tagjainak bevonásával. A Társulás a munkacsoport által készített tervezetre támaszkodva kialakított javaslatát a Nemzeti Építészeti Tanács Fóruma észrevételeinek figyelembevételével véglegesíti.

Budapest, 2008. március 8.