Közélet, hírek

A volt belügyminisztériumi üdülő területén épülhet a füredi idősotthon

2022.02.18. 15:21

A több apartmanból álló intézmény az egykori üdülő főépületét felhasználva és átalakítva, kiemelt beruházásként épülne meg. 

Kiemelt, államilag finanszírozott beruházás lesz a balatonfüredi Alkony idősotthon építése - adta hírül hivatalos oldalán a helyi önkormányzat egy néhány nappal ezelőtti kormányhatározat alapján. Mint írják, az önkormányzat a Petőfi Sándor utcai, egykori belügyminisztériumi üdülő területén építené meg az intézményt, "amely a város évek óta tervezett egyik legfontosabb beruházása lesz" legfeljebb nettó ötmilliárd forintértBóka István polgármester tájékoztatása szerint az előkészítés idén történik meg, az építkezés jövőre kezdődhet el, az átadás pedig 2024 első felében esedékes. 



A 150 férőhelyes, több apartmanból álló intézmény a Petőfi Sándor utcában, a Kiserdővel szembeni másfél hektáros részen, az egykori belügyminisztériumi Kelén üdülő területén, a jelenlegi főépületet felhasználva és átalakítva épülne meg. A tervek szerint a meglévő főépületben alakítják ki az idősek otthonát, míg mellette kétoldalt a nyugdíjas otthon új, földszint plusz egy szintes épületei kapnak majd helyet. A telken belül parkolókat alakítanak ki, és fontos szempont a meglévő értékes faállomány védelme is.



Utóbbinak némileg ellentmond, hogy az uniós közbeszerzési értesítőben közzétett tájékoztatóban leírtak alapján 87 fa kivágását helyezték kilátásba a kivitelezés során, ugyanakkor a polgármester az Átlátszónak azt nyilatkozta erről, hogy nem fogadják el a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. által levezényelt közbeszerzés eredményét, és új, környezetbarátabb eljárást indítanak. Egyben azt is közölte, hogy a program megvalósításához a Helyi Építési Szabályzatot nem kell módosítani, és jelenleg a helyi védettséget sem tervezik módosítani. Az önkormányzat 2006-ban nyilvánította helyi jelentőségű természetvédelmi területté az egykori szálló parkját, emellett a jellegzetes megjelenésű, lapostetős főépület is helyi védettséget élvez. 



A kormány 2020-ban a beruházás előkészítésére 400 millió forint támogatást hagyott jóvá. A tervek szerint a volt üdülő területét térítésmentes vagyonkezelői joggal kaphatja majd meg az önkormányzat.