A zöldépítésben nincs plagizálás - interjú Márfi Józseffel

Márfi József nemrég Budapesten járt a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) és a World Green Building Council közös, "Managing Green Building Projects" című kurzusának alkalmával, utána pedig Ongrádi Melindával beszélgetett. A szakemberrel október 6-án ismét találkozhatnak az érdeklődők, hiszen újra Magyarországra látogat a nemzetközi képzéssorozat következő tagja, a Creating and Managing Greener Workspaces című egynapos kurzus alkalmával.

A zöld iroda kérdéskörét járja körül a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) és a World Green Building Council következő, Creating and Managing Greener Workspaces című, egész napos kurzusa 2015. október 6-án, amelyet szintén Márfi József vezet. Márfi József LEED AP, a Turner Construction fenntarthatósági igazgatója, a California State University adjunktusa, a HuGBC alapító tagja. Az építészmérnök végzettségű szakember több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kivitelezés és üzemeltetés terén.

Ongrádi Melinda (OM): Miért tartja fontosnak, hogy Magyarország is bekapcsolódjon a zöldépítés nemzetközi vérkeringésébe?

Márfi József: A történelem során Magyarország mindig részese volt az innovációs folyamatoknak, úgyhogy természetes, hogy a zöldépítés mozgalmában is ott a helyünk, és tudunk is hozzáadni a globális tudáshoz e téren. Talán meglepő, de Magyarországon a fenntarthatóság mindig is fontos volt, sokan vagyunk szakemberek ezen a kis területen. Fontos az is, hogy mi is hallgassunk meg másokat, és gyűjtsük be a tapasztalatokat – ráadásul a zöldépítésben nincs plagizálás, itt mindenkinek az az érdeke, hogy az eredmények, megoldások nyilvánosak legyenek, minél gyorsabban terjedjenek az ezzel kapcsolatos ismeretek.

OM: Az Egyesült Államokban milyen eredményeket hozott a zöldépítés mozgalma?

MJ: Sokan nem tudják, hogy az Egyesült Államokban milyen alacsony színvonalra süllyedt az építészeti tervezés, mielőtt elindult a LEED minősítés. Ennek az volt az oka, hogy míg Európában a designteam vezetője az építész, addig Amerikában teljesen kikerült ebből a vezető szerepből, a puszta konzultáns színvonalára süllyedt. Magam is sokáig gondolkoztam, hogy miért olyan rosszak kint az építészeti tervek? Kiderült például, hogy egy bizonyos terv készítésénél a gépész sose beszélt a statikussal, épp emiatt utólag kellett kivágni egy lyukat az acéltartóban, ami borzasztó drága. Ha csak annyit ért el a LEED rendszer, hogy integrált csapatszintű tervezés folyik, már az is nagy eredmény.

Amerikában egyébként az is nagyon furcsa volt, hogy klasztereket építenek a beruházók – ezeket „cookie-cutter buildings”-nek („sütinyomóval készült épületek”) neveztem el magamban. Úgy keletkeznek, hogy a fejlesztő megépít egy létesítményt, amely aztán nyereséget hoz; ekkor épül ugyanolyan, már kipróbált metódussal egy következő hasonló épület, a tapasztalatnak köszönhetően még nagyobb nyereséggel – ez a megközelítés pedig teljesen lehetetlenné teszi az újítást, hiszen az rizikó, ami profitcsökkentést is jelenthet. Amikor a LEED bejött, ezek a sémák összeomlottak: a LEED rendszer például jutalmazza az újítást. Ösztönzi, hogy számokkal mutassuk ki, hogy miért jobb az adott rendszer, és ez bekerül egy adatbázisba, amit bárki láthat – ez komoly serkentő erő!

OM: Milyenek az Egyesült Államokban a LEED statisztikák? Mennyire elterjedt a rendszer?

MJ: A két partvidéken nagyon erős a rendszer, különösen a nyugatin, Kaliforniában, amely majdnem mindig első a statisztikákban. A keleti partvidéken is gyorsan terjed. A cég, amelynél dolgozom (Turner Constructions), Kaliforniában olyan 75-80%-ban, míg országosan kb. 50%-ban már zöld beruházásokkal foglalkozik.

OM: Magyarország hol helyezkedik el a fenntartható építés szempontjából a nemzetközi mezőnyben?

MJ: Magyarország a többi környező országhoz képest kimagasló e téren! És elmondható: ma már nemcsak az irodapiacra jellemző, hogy minősített épületeket hoznak létre, hanem például gyárakra is. Az Egyesült Államokban is sok nagy cég van, akik úgy döntöttek, hogy csak minősített épületekben működnek, termelnek.

OM: Az Egyesült Államokban mi ösztönzi az átlagembereket a fenntartható beruházásokra?

MJ: Ott ma már az utca embere ott tart, hogy triviális az, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni ezeket a megoldásokat. A napelemes fejlesztéseknél például a teljes (minden járulékos beruházással együtt számított) költség 30%-át visszatéríti a szövetségi kormány, és további kedvezmények kaphatók a várostól és a közműszolgáltatóktól. Ráadásul van egy olyan további ösztönző is, hogy minél előbb hajt végre valaki egy ilyen fejlesztést, annál több támogatást kap.

OM: Merre tart ma a minősítő rendszerek evolúciója?

MJ: Mindig valami másra kerül a hangsúly, ma például a fókusz a vegyszerek kiküszöbölésén van, amelyek sajnos megtalálták az útjukat az építőiparba is. Ezeket ráadásul nagyon nehéz kimutatni, meghatározni. Nagy eredmény, hogy a VOC (illékony szerves vegyületek) tartalmú anyagok kiszűrése már sikerült, most az következik, hogy kiiktassuk az összes, egészségünkre káros anyagot.

Egyébként nehéz meghatározni a jövő trendjeit, sok az érdekes kihívás. Erős vonal a természetvédelem kérdése, az, hogy miként lehet visszaállítani a természetes környezetet, vagy az, hogy az energia-megtakarításon felül egy épület hogyan tud hozzájárulni a közjóhoz. Seattle-ben épült egy olyan, teljes egészében fából készült irodaház, ahol a szennyvízkezeléstől kezdve mindent házon belül oldalnak meg, ez is mintaértékű példa.

OM: Hol tart most a LEED rendszer adaptációja az egyes országok adottságaihoz?

MJ: Magyarország nemrég tagja lett a LEED Roundtable fórumának, így végre mi is hozzá tudunk szólni ahhoz, hogy mi a fontos nekünk. A LEED rendszer keresi, hogy egy adott országban milyen más rendszerek segítenék az alkalmazását (például megengedné a hazai szabványokra való hivatkozást az amerikaiak helyett). Ez az ún. Alternative Compliance Path, röviden ACP.

OM: Mi az, amit érdemes lenne eltanulnunk az Egyesült Államoktól ezen a területen?

MJ: Érdemes lenne nekünk is követnünk azt az utat, hogy míg itthon mindent rendelkezésekkel szeretnénk elérni, ott a hangsúly az ösztönzőkön van. Nem kell mindenki bottal terelgetni…

Azt is fontos elmondani, hogy a környező országok felnéznek ránk, hiszen a nehéz körülmények ellenére ezen a területen tevékenykedő szakemberek képesek vagyunk egységes, komoly csapatot alkotni – ne feledjük, hogy míg Horvátországban összesen 1 db LEED minősítésű épület van, addig nálunk már 19! A Kárpát-medencei országoknak továbbra is együtt kell működniük, hiszen kis országok vagyunk, önmagunkban nem versenyképesek. Tudjuk egymást erősíteni, a környező országok pedig elvárják tőlünk a vezető szerepet. Rengeteg szakember van Magyarországon, sokat tudunk segíteni a szomszédainknak. Ugyanakkor tanulni is tudunk tőlük: Romániában például a helyi GBC-nek (Green Building Council, a fenntartható építés ügyéért dolgozó világszervezet nemzeti tagja) egyes városokban sikerült elérni, hogy a fenntartható beruházások kedvezményben részesüljenek az ingatlanadó terén. Ez komoly megtakarítást jelenthet, de a városoknak is megéri, hiszen az ő érdekük is, hogy színvonalas, előremutató beruházások jöjjenek létre. Még nem látjuk, hogy mi is a valódi társadalmi érdeme, valódi jelentősége egy zöld beruházásnak, de az Egyesült Államok is ezt az utat járta be.

Az is fontos, hogy az egyszerűen elérhető új megoldásokat, innovációkat minél előbb hozzuk be Magyarországra. Az építőipar egy érdekes iparág: minden más iparágnak is épít, így az új létesítményekkel például befolyásolni tudja a GDP-t is. Ezt be kéne látni a döntéshozóknak is, jobban segítve és motiválva ezeket a folyamatokat. San Franciscóban például betiltották a magasépületeket, aminek az lett a következménye, hogy a befektetők elmentek a városból. Érzékeny iparágról beszélünk, amely nehezen mozdul, és ha az ösztönzők rosszak, az komoly hátrány az országnak.

Ongrádi Melinda