A helyszín Budapest büszkesége, a Duna, kedvenc folyónk. Belvárosi partjain eddig is álltak hajók vendéglátásra és szórakoztatásra, esetleg szállodaként, de az A38 valami más. Kissé odébb, a Petőfi-hídon túl kötötték ki, a budai parton. Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a nyári szórakozóhelyek közvetlen közelében, amelyek nagy népszerűségre tettek szert az utóbbi években (Zöld Pardon és társai). Jól eltalált terep, hiszen a közönség egy része közelről jön, a Műegyetemről és a Közgazdaságiról. Mellesleg a hely kiválasztása picinyke elégtétel a néhány éve elhunyt Polónyi Károly építésznek, aki az egész EXPO-t ide képzelte el, mindkét parthoz kikötött és egybekapcsolt uszályokon, a Petőfi-híd és a Déli vasúti híd között.
A 450 tonna súlyú, 1800 tonna teherbírású önjáró uszályt 1968-ban bocsájtották vízre Ukrajnában, és a számítások szerint több mint 3.000.000 km-nyi szolgálat után selejtezték ki. Adottságainál, arányainál és méreténél fogva (átépítés utáni tömege 1200 tonna, hossza 85,5 m, szélessége 15 m, merülése 140 cm) talán nem túlzás azt állítani, hogy új funkciójára legalább annyira alkalmas, mint az eredetire. Alternatív kulturális centrum, amiből elkelne még néhány. Akár itt, a Dunán, de persze lehet a városban is - ahogy a nemzeti Gödör kezd egyre inkább kinőni hasonló szerepben.
Az A38 külső képe kellemes kombináció. Megmaradt hajónak, de a felépítmény mégis vállalja ház jellegét anélkül, hogy a kettősség összeütközést mutatna. Főképp nagy üvegtáblák, ipari jellegű burkolatok uralják a látványt, este némi extra világítással keverve. Kevés, de mégis határozott színezés, semmi csiricsáré hivalkodás. A tervezők építészi eszközökkel viszik tovább a legjobb értelemben vett (hajó)ipari modernséget. Példaszerű együttműködés építészek és hajótervezők között (Ganz Danubius Vitla mérnökiroda, Szabó Endre vezetésével), ráadásként egy-két szobormű, meg szobrosított hajózási segédberendezések imitt-amott.
A rakpartról acélburkolatú hídon caplatunk le vagy föl a hajóra - a napi vízállástól függően, mostanaság tartósan le. Egyszerű előtér kicsi recepciós fülkével, és innen indul a lépcső fel az étteremhez és az első fedélzethez (a fedélzet - tavasztól-őszig - körbejárható), illetve le a kis drinkbárhoz és a koncertteremhez, aminek padlóvonala kb. 50 cm-rel van a vízszint alatt. Lent, az összekötő folyosón még ruhatár van és mosdó. Ez utóbbiból van fönt is, galériás elrendezésben a lépcső mellett, külön mozgáskorlátozottak számára. Bár a lépcső ebből a szempontból meglehetősen "akadályos", lift ugyanis anyagiak hiányában még nincs. A koncertterem mögött egy hátsó drinkbár van a motortérben, kellemes extra-helyiség. Némi részletei még befejezésre várnak, pl. vendégszobák a legénységi kabinok helyén.
A belsőben kicsit több a hagyományos értelemben vett építészet, mint kívül. Például a kis drinkbár lehetne bármelyik belvárosi bérház földszintjén vagy alagsorában/pincéjében, és a koncertterem is olyasmi, mint bárhol a szárazföldön, a maga stúdió- vagy feketedoboz-szerűségével . Mégis e "több építészet" valójában stílusos, inkább visszafogott - sok részlet hivalkodás helyett inkább gondosságot mutat. A hajós formavilágtól sem távol álló faburkolat hordó-donga féle konstrukció; a mattüveg fényfal kicsit hideg-rideg a fénycsövekkel; a falon egyszerű négyzetes fémburkolat, melybe két-két négyzetből fekvő illetve álló ablakszemet vágtak. Extra dizájn helyett mindehhez jönnek még Miltenberger-Miltényi Miklós jellegzetes rajzai, kinagyítva-szitázva a falon, piktogrammok formájában számos ajtón és egyéb tudnivalók jelzésére. A hásó drinkbár viszont igazi hajós-barlang, meghagyták benne az egyik nagy diesel-motor testet, a lefektetett lendkerekekre pedig üveglapokat fektettek, így most asztalok. Mindehhez kényelmes, tágöblű ülőbútorok, s nem csak itt, de sok helyen, stílszerűen hajólámpa, hol natúr, hol festett üvegbúrával.
Az étterem más hangulatú, mert innen ki lehet látni mindkét oldalra a nagy üvegtáblákon. Keletre úszik a Duna, túlpartján a kibontakozó, szeretetre-nem-méltó új dél-pesti városrész, nyugat felé a Pázmány Péter rakpart látható, elsuhanó autók és az ELTE északi tömb... Hivalkodó, drága csicsa az étteremben sincs, mégis valahogy súlyosabb, tekintélyesebb, mint kéne. Mindettől függetlenül az A38 hajó jó, sőt kiváló minősítést érdemel. Világépítészet a fővárosi Dunán, 2003.
Vargha Mihály
A38 kulturális centrum
1117 Budapest, Pázmány Péter rkp.
Építész: Deák Balázs, Miltenberger-Miltényi Miklós és Váncza László (VM Művek)
Az írás nyomtatásban megjelent a Magyar Hírlap 2003. december 27-i számában, az Ahogy tetszik rovatban.