Ablak a múltra Zára városában
Hogyan alakítható úgy egy régészeti leletekkel tűzdelt tér, hogy abból ne poros múzeum, hanem szabadon használható hely legyen? A horvát tengerpart közkedvelt városában, Zárában a városvezetés erre keresett megoldást, és nagyon úgy tűnik, hogy meg is találták. Az Aleksandra Krebel és Alan Kostrenčić tervezte térfelújításról Bán Dávid írt.
A városi közterek története az építészet- és a várostörténet közkedvelt területe, kötetek százai jelennek meg a témában, mely mindig aktuális. Izgalmas terep, főleg a különböző korok lerakódása, rétegződése miatt, és kihívás az építészek számára, hogy a város talán legjellemzőbb, minden időben leginkább kihasznált térségeiben miként tudják a csendes múlt és a jelen pezsgésének egymásnak feszülő ellentétét feloldani. Hogyan alakítható úgy egy tér, hogy az ne váljon poros múzeummá, unalmas régészeti leletté, hanem élő, mai agora legyen, miközben több évszázados emlékeit is őrzi.
Zára városát már az i.e. 9. század óta lakott településként tartják számon. A korabeli és a régészeti kutatások szerint folyamatosan lakott telepek helyén a rómaiak alapítottak várost i.e. 48-ban. A Dalmát-tengerpart központi városa az évezredek során több tucatszor cserélt gazdát. Voltak itt királyságok, birodalmak, meg persze köztársaság, miközben számos pusztulást is megélt, de a különböző korszakok jellegzetes építészeti lenyomatai - a mediterrán kultúrától a keleti világ misztikumáig - rajta hagyták nyomukat. Nem csoda, hogy a mai városban régészeti leletek, építészeti emlékek övezik lépteinket, amely a komoly turisztikai vonzerő mellett állandó fejtörést okoz a döntéshozóknak, tulajdonosoknak és építészeknek. A város kedvelt turisztikai célpont, amely nemcsak régmúltja, hanem a hangulatok színes keveredése és a régi épületek között zajló lendületes élete miatt vált a fiatalok körében is cool hellyé.
A tengerre rányúló félsziget volt a római város központja, de a későbbi korok is erre a részre koncentrálták a térkialakításokat. Az óvárosba vezető egyik fontos, már a rómaiak által kialakított útvonal, a Decumanus kapujában létesült a ma Petar Zoranićról1 elnevezett tér, ami a félsziget délkeleti csücskénél, a falak mentén, klasszikus városkapuként és agoraként szolgált évezredeken keresztül. A térség – ez jóformán az egész óvárosra igaz – számos értékes korabeli épülettel büszkélkedhet. A rómaiak után a középkorban több kutat építettek ide, körülöttük szerveződtek a legfontosabb városi funkciók, a városfalon és –kapun kívül felépült a Szent Simon templom, de létesültek egyéb tornyok és bástyák. A mediterrán hangulatú, alapvetően fehér és világos épületek és az itt található impozáns szikomorfák árnyékában a legújabb korban is közkedvelt agora lehetett a két, szinte elválaszthatatlan tér: a Petar Zoranić és kellemes kis parkjával az Öt kút tere, ahol számos szabadtéri eseményt, koncertet rendeznek.
Az 1990-es években a jugoszláv háború idején több bombatalálat csonkította meg a teret. A már független horvát, és a turizmusra építő városvezetés idővel elkezdte a tér infrastruktúrájának rendezését, a háborús károk kijavítását. A mélyépítés során újabb, kimagasló értékű régészeti leleltek tárultak fel a tér alatt. A római kori városkapuhoz kapcsolódó nyolcszögletű torony alapjaira bukkantak mindössze másfél méterrel a kövezet alatt. Nem messze tőle egy szintén római boltív lábazatára, míg a másik irányban egy középkori kapubejáróra leltek.
A városi tanács 2009-ben döntött végül a térség szisztematikus felújítása mellett és írtak ki egy olyan tervpályázatot, amivel élővé kívánták tenni a térséget, miközben megvédik a frissen talált régészeti leleteket. Olyan megoldást kerestek, amely megtartja a múlt kincseinek büszkeségét, bemutathatóvá teszi és védelmet nyújt számára, miközben körülötte – pontosabban a leleteket bevonva – egy kortárs élő tér jön létre. Komoly feladatot jelentett a terveket benyújtók számára, hogy a burkolatok és az utcabútorok kiképzését kellőképpen rugalmasra, sokoldalúra kellett megtervezni, hogy a térség nagyobb tömegeket is vonzó eseményeknek is otthont nyújthasson, és az emberek ne ütközzenek akadályokba.
A pályázatot a közterek átformálásában már korábban is járatos Aleksandra Krebel és Alan Kostrenčić, illetve zágrábi irodájuk, a Kostrencic i Krebel arhitekti nyerte. A régészeti feltárás idejére az egész teret felbontották. Ekkor volt lehetősége az építészeknek kijelölni a visszaburkolással létrejövő új útvonalakat, kulcspontokat. Az új burkolat elhelyezésével egy időben három nagyobb területet hagytak nyitva, ahol a járókelők lenézhetnek a feltárt romokra. Két részt üveglapokkal borítottak, így a téren sétálva lábunk alatt láthatjuk a múltat. A hely egyik sarkában a múlt egy nagyobb kődarabja áll: a középkori kapuzat alapja. A nyolcszögletes római torony alapzatát a felszín felett rekonstruálták, így itt már szabad a „falakra felmászni", sőt, a romok tetejére épített mai pótláson padokat alakítottak ki. Szerencsére a tér múltját nemcsak az épített környezet, hanem a fák is gazdagították, így azokat is szépen belekomponálták a felújított burkolatba. Kisebb szigetszerű füves területet kaptak, míg köré fából épített padsort szerveztek.
A térség átalakításának két fő kérdése a régészeti leletek megőrzése és bemutatása, valamint a különböző gyalogosútvonalak kereszteződésében levő, de önmagában is komoly vonzerővel bíró tér áramlatainak minél jobb akadálymentes kezelése volt. A tér nagy része éppen ezért alapvetően síkban burkolt, a régészeti leletek felett csúszásmentes fóliabevonattal látták el és a romokat az eróziótól is megvédő üvegfelületet fektettek le, amit vékony acélkerettel rögzítettek alulról. Ugyanakkor a tér korábbi szintkülönbségeit is jól áthidalták az egységes burkolat által kirajzolt új, helyenként enyhe lejtésű topográfiával, így az valóban akadálymentesen bejárható lett. A 2900 négyzetméteres egybefüggő burkolatot megtörő üvegfelület is jól simul bele a síkba. A tér esti megvilágításával teljesen új világot mutat: a terület ekkor alulról kapja a fényeket, amelyek átértelmezik a körülvevő homlokzatokat, a téren álló fákat, és szokatlan árnyékot ad a sétálóknak is. A burkolat megtörése, a mélységbe való megnyílása még inkább szembetűnővé válik, ám a romok egyáltalán nem egy rémregény ijesztő díszleteiként állnak a járókelők előtt, hanem kivilágosodva, részletgazdagabban kapnak új értelmezést. A pár éve megújult Petar Zoranić tér a felszín alatt rejlő múltat élőként kapcsolja be a város mindennapi pezsgésébe, így nem meglepő, hogy a munkát azóta több európai díjara is jelölték.
Bán Dávid
1 Az első horvát regény - Planine, 1569 - szerzője.
