Közélet, hírek

Alkotóházat hoznak létre Esterházy Péter író egykori otthonából

2024.05.22. 16:24

Emlékházzá és alkotóházzá alakítják Esterházy Péter író egykori otthonát, ahol magyar és nemzetközi írók is dolgozhatnak a jövőben. A ma már több mint százéves Emőd utcai házat a III. kerületi önkormányzat vásárolja meg. 

Esterházy Marcell idén márciusban tette közzé Facebook-oldalán, hogy eladóvá vált édesapja, a 2016-ban elhunyt, Kossuth- és József Attila-díjas író rómaifürdői háza. Az 1188 négyzetméteres telket és a rajta álló 230 négyzetméteres, kilenc szobás házat 350 millió forintért árulta az Esterházy-család. A hirdetésben, mely már nem elérhető, azt írták, „az ingatlan elhelyezkedésének és adottságainak köszönhetően ingatlanfejlesztőknek is kiváló lehetőség, átalakítható, bővíthető, és akár egy 4 lakásos társasház is kialakítható rajta", számolt be róla a HVG márciusban. 

A hirdetés megjelenésére reagálva Vitézy Dávid egy Facebook-oldalán azt írta, az épület társasházzá alakítása „jóvátehetetlen veszteséget jelentene a magyar kultúrának", és Dragomán György író felvetéséhez csatlakozva kezdeményezte, hogy a magyar állam és a Fővárosi Önkormányzat közösen helyezze védettség alá és vásárolja meg a házat. 

A III. kerület polgármestere, Kiss Péter, a rómaifürdői ház kertjében szerdán tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat megvásárolja az ingatlant, és az épületet emlékház mellett alkotóházzá alakítják át, ahol magyar és nemzetközi írók is dolgozhatnak. "Ennek az épületnek csodálatos miliője van, ennek az épületnek önálló léte van, és mi őszintén reméljük azt, hogy ez a lét az alkotásokban is tetten érhető lesz" – mondta.

A terv megvalósítása érdekében Dragomán György író és a kerület díszpolgára, Vámos Miklós író elhatározásával létrejön egy alapítvány, amely biztosítja a szakmai hátteret az emlékház működéséhez. Az önkormányzat és az alapítvány közösen üzemelteti majd az épületet.

Esterházy Marcell, a család képviseletében elmondta: régi vágyuk, hogy az épületből, ahol több mint 40 évig alkotott és élt családjával édesapja, alkotóház váljon, és egy nagyobb közösségnek tegyen szolgálatot. Dragomán György író arról beszélt, hogy két barátjával, Vámos Miklós és Daniel Kehlmann íróval közösen határozták el, hogy megpróbálnak tenni azért, hogy ebben a házban az alkotás folyamata ne érjen véget, ezért alapítványt hoznak létre.

Forrás: MTI