Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára - bővítés
Budapest, VI., Eötvös utca 7., építész: Bozóki Judit, Jurányi Erika, Bonta László
Bővítési koncepció
Előzmény
A Levéltár műemlék épületét 1998-ban rekonstruálták és alakították ki jelenlegi állapotát. Azóta az irattár iránti igény megnőtt, ezért vált szükségessé az épület bővítése.
Tervezési feladat: a déli szárny földszintjén és félemeleti szintjén új irattár kialakítsa, az itt megszűnő munkahelyek pótlása a nyugati, északi és keleti szárnyak tetőterében.
Tervezési irányelvek
Megismerkedve az épülettel a tervezőket a koncepció kialakításakor az alábbi szempontok vezérelték:
- a műemlék épület tiszteletben tartása;
- logikus és biztonsági szempontból megfelelő belső közlekedési rend kialakítása;
- a középmagas épületre vonatkozó tűzvédelmi előírások teljesítése;
- korszerű, igényes munkahelyek kialakítása;
- szerelhető, szárazon építhető, kevés visszabontással járó kivitelezés.
Építészeti kialakítás
Az épületben a főlépcsőház lépcsője az első emeletre vezet fel; az első emeletet és a déli szárny már beépített tetőterét a hátsó, udvaron át megközelíthető lépcsőről lehet elérni. Az épületbővítés a belső forgalom, és az esetleges menekülés érdekében egy új lépcső és lift kalakítását tette szükségessé. Az új lépcsőt a keretes beépítésű épületegyüttesben a már meglévő hátsó lépcsővel és lifttel átellenesen helyezték el. Így biztosítható a felfelé irányuló forgalom ellenőrzése a jelenlegi portáról, és az épület minden helyiségéből rövid úton (<20 m) elérhető valamelyik lépcső.
Az új háromkarú lépcső a meglévő díszes főlépcső háta mögött, szinte annak folytatásaként indul az első emeletről. Az első emeletre érkező főlépcső melletti, jelenleg is meglévő, a hátsó szárnyba átvezető ajtón keresztül lehet átjutni az új lépcső terébe. A háromkarú lépcső orsóterében van a négyszemélyes lift, mely a főlépcső félszintjéről indul fölfelé, és a fenti szinteken az átellenes oldalon lehet kiszállni az új lépcsőház terében. A liftakna oldala üvegből készült az első emelettől fölfelé, hogy a lépcsőház tere transzparensebbé váljon, tehát inkább összekapcsoló elem legyen a két szárny között, nem szétválasztó. Az első emeleten a díszes főlépcsőházi üvegajtók, a második emeleten a tervezett új nyílások kapcsolják össze a két szárnyat vizuálisan és fizikailag is.
A keleti és északi szárny ferde dúcos és kötőgerendás félnyereg fedélszékét lebontották, és helyette a acélkeretekből és szelemenekből álló szerkezetet terveztek. Az utcai (nyugati) szárny nyeregtetőjének fedélszerkezetét is el kellett bontani (korhadt, gombás), de geometriáját megőrizve alakították ki az új acélszerkezetet.
A nyugati (utcai) szárny tetőterét csak egy szűk, félnyeregtetővel fedett folyosón át lehetett megközelíteni a tűzfal és a fényakna között. Az átjáró szakaszt vizuálisan kitágították a fényakna téglafalainak lebontása által. A főlépcsőház három négyzetes alakú felülvilágítója fölé 50 cm magas lábazatfalra állított üvegprízmákat terveztek, amivel továbbra is megvan a főlépcsőház természetes megvilágítása, amit kiegészítenek a lábazatfalra szerelt fényforrások. Így belépéskor a tér rögtön átlátható, és természetes világítást is kap, hiszen a tetőfelületen át bevetül a napfény a felülvilágítón át.
A másik – ovális tárgyaló fölötti – fényaknának a falát is elbontották, és a felülvilágító ovális alakját követve új falat terveztek üvegtéglából, ami megvilágítja az irodákat feltáró folyosót. A fényakna és a tűzfal között helyezkedik el a mosdó-vécé blokk. A nagy tetőtér közepén húzódik a folyosó, melyről az utca és a belső udvar felé nyílnak az irodák. A folyosó végén, a szellőzést és természetes fényt adó légudvar mellett van a teakonyha.
Az utcai oldalon a magas térdfal miatt csak szemmagasságtól fölfelé helyezhető el tetősíkablak, ezért a tetőtéri irodák homlokzati síkját hátrébb húzták - ezzel függőleges ablakszakasz kialakítására nyílt lehetőség. Az utcai szárnyban a tető belmagassága akkora, hogy az irodák fölött még egy szint volt kialakítható. A tetőtéri irodák belső falát a homlokzati síktól hátrébb húzva alakították ki, függőleges ablakokkal.
Az ablakok fölött kiugró vízszintes párkány van, ami az egységesen végigfutó szalagablak-sávot vízszintesen hangsúlyozza és árnyékol a délutáni nap ellen. A párkány mögött a keret még feljebb ugrik, hogy a kellő belmagasság az irodákban biztosítható legyen. Az ugrás, vagyis a tető kimagasló felső éle már nem érzékelhető az udvarból. A lépcsőzetesen hátraugró kialakítással, melyet körben megvalósítottak, elérték, hogy az udvar nem szűkült be, nem romlik a benapozása és a szellőzése annak ellenére, hogy új használati szinttel növekedett a ház. A déli szárny már beépített tetőtéri részén is kiemelt álló ablakokat terveztek és összekapcsolták a nyugati szárnnyal, így a tetőtér (a második emelet) teljesen körbejárható.
(Forrás: műleírás)
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
Budapest, VI., Eötvös utca 7.
A bővítés előtti állapot:
Pince 520 m2
Földszint 656 m2
Félemelet 350 m2
1. emelet 643 m2
2. emelet 226 m2
tetőtér 69,6 m2
összesen 2261 m2
A tetőterek beépítésével az egész épület hasznos alapterülete 527 m2-rel növekedett (több mint 20% hasznos területnövekedés). Az összes hasznos alapterület 2788 m2 lett. Ebből az összes iroda-alapterület 120 m2-rel nőtt, az irattáraké 161 m2-rel.
Tervező: BauComPlan Kft.
Építész:
Bozóki Judit
Jurányi Erika
Bonta László
Statikus: Szabó Zoltán (Muszasi Kft.)
Épületgépészet: Pilz Norbert, Kaposi Zsolt (Kipterv Kft.)
Épületvillamosság: Nagy Julietta (Kipterv Kft.)
Gyengeáramú rendszerek: Eszenyi Gyula (Meldetechnik)
Az 1998-as rekonstrukció tervezői:
Építész: Tolnay Lajos
Belsőépítész: O. Ecker Judit
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
Épülettörténet
1878-1879-ben épült az egyemeletes neoreneszánsz épület idősebb Bobula János (1844-1903) tervezésében és kivitelezésében, Schneider Vencel (1821-1893) élesztőkereskedő számára. Az akkor még teljesen szimmetrikus homlokzat közepén nyílt a bejárat, mely díszes kapualjban folytatódott. A főlépcső a mai helyén volt, de alaprajzában és részleteiben különbözött. A jelenleginél több és kisebb helyiségből álló utcai szárny belső tereit a homlokzatnak megfelelő reneszánsz stílusban alakították ki. Az udvar akkor még nem volt körülépítve. Az épület leginkább reprezentatív, palotaszerű része a fehér kőből épült utcai homlokzat volt, mely emlékeztet a közeli Sugárúton néhány évvel korábban elkészült régi Műcsarnokra (ma Andrássy út 69. – Képzőművészeti Egyetem).
1895-ben Popper István mérnök vette meg a házat. Ő építtette a Hunyadi tér felőli hátsó szomszéd épületet, és itt is több átalakítást végeztetett, így az udvar körbeépítését. 1911-ben Kemény Kálmán báró (és felesége) vette meg a házat: a két polgári tulajdonost egy arisztokrata, a főrendiház korábbi alelnöke követte. Ő is több átalakítást végeztetett. A kutatás számára – forrásadatok és tervek híján – egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy melyikük idején létesült az eredeti enteriőrt gyökeresen megváltoztató I. emeleti reprezentatív teremsor, mely igazi palotává tette az épületet.
Az utcai szárny I. emeletén hat nagyobb teret alakítottak ki: traktusonként 1-1 középső nagyobbat, a széleken kisebbeket. Eredeti funkciójukra díszítésükből lehet következtetni. Az utcai traktus neorokokó stukkódíszes terme szalon vagy fogadóterem lehetett. Az abból jobbra nyíló faburkolatos könyvtár nyilván dolgozószoba volt. Az átellenben lévő, stukkómennyezetes sarokszoba diszpozíciója alapján leginkább tulajdonosi hálószobának tűnik. Az udvari traktus középső terének eredeti rendeltetése talány: teremnek nyitott, előtérnek túl nagy, ebédlőnek túl sötét. Az egyik oldalon álló két csavart törzsű neobarokk oszlop még furcsábbá teszi. Ezen az oldalon a csatlakozó térbővületből famennyezetes szoba nyílik, melyet Mária Terézia üvegfestményével díszítettek. A középső tér túloldalán, a lépcsőház és a dolgozószoba között ovális alaprajzú, ugyancssak neorokokó stukkóval díszített, ablaktalan, fényhez csak felülvilágítón át jutó terem található – erről sem tudni, milyen cél szolgált. Egyértelműbb a déli udvari szárny szintén stukkóval díszített terme, ez a tanácsterem eredetileg zeneszoba lehetett. Lényeges változtatás volt ebben a periódusban a bejárat középről szélre helyezése új kapualjjal, a főlépcső átépítésével, melynek során felülvilágítót is kapott.
Az I. világháború idejére létrejött mindaz, amit ma a házban értékesnek tekintünk: a neoreneszánsz épület, és benne a különböző stílusú (talán több fázisban is készült) belső terek. Érdekességként itt jegyezzük meg, hogy 1917-1918-ban a ház lakója volt báró Kemény János író, 1928-tól az Erdélyi Helikon című kolozsvári folyóirat marosvécsi írótalálkozójának házigazdája, valamint Basilides Mária, az Operaház énekesnője és férje, Péterfi István zenekritikus.
A két világháború között nem volt jelentős átalakítás, a legfontosabb fejlemény az volt, hogy a házat 1939-ben a Kivándorlási Alap vásárolta meg azzal, hogy a kezelés
joga a mindenkori belügyminiszteré. Így az épület nem hirtelen cezúrával, anem folyamatos átmenettel került a BM, illetve különböző szervei használatába a II. világháború után.
Történeti forrásokból ismert, hogy 1945 januárjában e házban alakult meg a Péter Gábor vezette politikai rendőrség Budapest ostroma idején. (Másfél hónap múltán a Sugár úti palota romtalanítása után költöztek át a korábban és később is hírhedt Andrássy út 60-ba.) Az ebben az időszakban végzett átalakításoknak ma már nincs nyoma. 1958-ban már az Újpesti Dózsa Sportklubot, illetve a Belügyminisztérium sportosztályát találjuk az épületben, mely azután a közelmúltig az UTE székháza volt.
Az utolsó - jelenbe nyúló - építési fázis eredménye az, ami ma látható: kutatóterem az utcai szárnyban, raktárak az udvariban, az új funkcióhoz szükséges speciális helyiségek és persze – mint már jó ideje - irodák. Az 1998-1999. évi átépítéssel egyidejűleg műemléki helyreállítás is történt, hogy az épület ne csak írott forrásokat, hanem az itt lévő építészeti értékeket is megőrizze.
szerző: Vadas Ferenc
(Történeti Levéltár kiadványa 2003)
