A dinamikusan növekvő kereskedelmi vállalatok az elmúlt másfél évtizedben teleszórták Magyarországot áruházként működő hatalmas csarnokokkal. Ezek ritkán képviselnek valódi építészeti teljesítményt, inkább egyszerű termelőeszközökként, gigantikus csomagolásokként értelmezendők: a végtelennek tűnő falak és fémvázak reklámhordozókként, illetve logisztikai keretként szolgálnak. Szinte deklaráltan ideiglenes épületek ezek – csak addig léteznek, amíg a cég érdekeltsége fennáll. Újrahasznosításuk, átfunkcionálásuk, felújításuk szinte lehetetlen.
Az illeszkedés igénye
A diósdi Interspar esetében azonban mintha többről lenne szó. Sajtos Gábor és munkatársai olyan épületet terveztek, mely túlmutat a bevásárláshoz kapcsolódó funkciók szimpla kiszolgálásán, annak ellenére is, hogy a beruházó – bár a jó minőségű, igényes kialakítás tekintetében partnernek mutatkozott – a lebonyolítóval vállvetve számos elemében redukálta az eredeti terveket. Mégis fontos lépésnek kell tekintenünk, hogy végre nem „occsó” doboz készült, hogy végre ennek az épülettípusnak is kialakulhat a kultúrája. Persze tudjuk azt is, hogy az építészek nagyvonalúbb, esztétikailag kiérleltebb, részleteiben finomabban formált épületet képzeltek el.
Azért is kell hangsúlyozni, hogy az épület társaihoz képest kiugróan igényes, mert – mint általában – nem egy puszta közepén, hanem egy kistelepülés tőszomszédságában helyezkedik el. A külső megjelenést ez az adottság határozta meg: az építészek a nagy kiterjedésű, arányaiban szükségszerűen kissé durva tömb és a kertesházas övezet közötti éles léptékkülönbséget, illetve a nagy falfelületek és a tagolt, részletgazdag falusi utcakép kontrasztját minden elképzelhető módon oldani igyekeztek.
A funkciók elkülönítése
Az áruház kiszolgálótereinek sora és a vásárlók számára nyitva álló, üvegtetős mall két egymással szembefordított L-alakú tömeget alkot, a közöttük fennmaradó négyzetes teret a cég előadóterme foglalja el. Az épület funkcionális egységeit a homlokzatok is érzékeltetik: a bevásárlóteret a ma divatos módon, „rendetlenül”, „vonalkódszerűen” kiosztott függélyes ablakok, illetve a közöttük megjelenő téglamezők tagolják. Ez utóbbiak sűrűszövetű hálóra szitázott fotókkal váltakoznak, melyek élénk színekben pompázó gyümölcsöket és zöldségeket ábrázolnak. A játékos, mozgalmas látvány Diósd utcáira reflektál, illeszkedni próbál. A kiszolgálófunkciókat rejtő részeket fémből készült egyszerű hullámlemezek borítják. E zárt, hidegen fénylő, üzemi jellegű részek az áruház közönségbejáratainak pirosra festett mély tölcséreivel állnak kontrasztban: a síkban tartott, vak felületek, plasztikus, nyitott homlokzatszakaszokkal állnak szemben.
A kötöttségekben rejlő esztétikai lehetőségek
A homlokzatok formavilágának gazdagításához a telepítési-funkcionális kötöttségekből adódó megoldások is hozzájárultak. Mivel a telek nagyjából észak-déli irányba lejt, ezért a bevásárlóteret pillérekre kellett állítani. Így a Diósd felé néző északkeleti bejárat felől a külső parkolók (azaz délnyugat) felé a mall tömbje egyre inkább elszakad az utcaszinttől, a pillérek egyre magasabbra emelkednek. Ez indokolja a parkoló felőli előtér és a bevásárlótér közötti szintkülönbséget, melyet mozgórámpákkal hidaltak át. A mall alatt a homloksíktól kissé visszahúzva a belső parkoló helyezkedik el.
A tervezők a terepadottságokban rejlő lehetőségeket nemcsak funkcionális értelemben, de az építészeti karakter kialakítása szempontjából is kihasználták: az emelkedő-lejtő síkok, a pozitív-negatív formák dinamikus összjátékban egyesülnek. Ez is azt bizonyítja, hogy önálló építészeti alkotás jött létre; a tervezők a szigorú gazdasági megfontolások mellett is képesek voltak többet nyújtani puszta mérnöki munkánál.
Haba Péter írása megjelent az ATRIUM 2007/03-as számában
Fotó: Bujnovszky Tamás