Nézőpontok/Vélemény

Amikor a hallgatói munkák galériába vándorolnak - Kipakolás

2017.06.14. 08:20

Épített környezetünk kialakítása összetett folyamat, a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékén ennek komplexitását vizsgálják, miközben utat és eszköztárat adnak a hallgatóknak, hogy a régió kulturális fejlődéséhez hozzájárulhassanak. Az elmúlt évek sokszínű hallgatói munkáiból nyílt kiállítás a debreceni b24 Galériában. 

Hajlamosak vagyunk nem figyelni a minket körülvevő épületekre, épített környezetre, miközben életünk minden mozzanatát ezekben a terekben töltjük, pozitív vagy negatív hatásuk döntően meghatározza cselekedeteinket, akár sorsunkat is. Ezen épített környezet kialakítása, kialakulása jóval összetettebb folyamat a benne résztvevő szakmáknak, így az építészeti tudás diszciplínaszerű alkalmazásánál. A Dunán innen egyedüli, egyben az ország legfiatalabb “nagykorú”, egyetemi szintű építészképző helye, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának Építészmérnöki Tanszékén ennek a folyamatnak a komplexitását vizsgáljuk. Fontosnak tartjuk a tanulmányok során az alkotói folyamatok minél tágabb spektrumának megismerését és elsajátítását, kezdve az építészettől távolinak tűnő, de valójában a releváns szakmagyakorláshoz nélkülözhetetlen kreatív, “képzőművészeti” jellegű feladatoktól az épületek megvalósításához szükséges részletes műszaki megoldásokig.




A tanszéki munkánk másik szempontja a már említett regionális helyzetből adódik. A keleti országrész kulturális, társadalmi hagyományait, adottságait és az ezekkel összefüggő építészeti valóságot tekintjük meghatározónak, amivel foglalkoznunk kell, ami a munka kiinduló pontjául szolgál. Tudható, hogy a környéknek szüksége van az építészet iránt elkötelezett, azt értő, gondolkodó fiatalokra, akik releváns válaszokat tudnak adni a helyi, gyakran egészen egyedi feladatokra. Utat - és hozzá eszköztárat - kívánunk mutatni a hallgatóknak, hogy aktívan hozzá tudjanak járulni a régió kulturális fejlődéséhez.




A kiállítással a tág alkotói spektrumot, a regionális kapcsolódásokat, illetve a képzés és egyben a építész szakma sokszínűségét kívánjuk bemutatni. A kiállítás Debrecenben, a b24 Galériában (Batthyány utca 24.) tekinthető meg július 15-ig, keddtől szombatig 10-18 között.