amikor Thália felveszi mobil telefonját...

Szín-műleírás — „A szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete” építészeti és városrendezési ötletpályázathoz, avagy amikor Thália felveszi mobil telefonját...
Színpadi szkeccs Sári Istvántól

Szín-műleírás — „A szombathelyi Weöres Sándor Színház új épülete” építészeti és városrendezési ötletpályázathoz, avagy amikor Thália felveszi mobil telefonját...

írta Sári István

SZEMÉLYEK

Thália
Polgármester
Színház igazgató
Idősebb építész
Fiatal építész
Városrendező
Statikus
Szcenikai tervező
Akusztikus
Közlekedés-tervező
Tájtervező
Építész tervezők, szerkesztő informatikusok, és még sokan mások...

Játszódik Szombathelyen és Budapesten, különböző idősíkokon

I. FELVONÁS

Tetőtéri építészműterem, kellemes melegbarna faburkolattal, óriási üvegfalak, melyeken át jól látszik a nyárvégi, őszeleji fák lombkoronája, vagy legalább azok felső harmada. Bent rajzasztaloknál több építész – korra és nemre nézve vegyesen –, az asztalokon számítógépek, halk „egérkattogás” hallatszik. A műterem egyik fő helyén, bár kissé szeparáltan található az idősebb építész rajzasztala a hozzá csatlakozó tárgyalóasztallal. Az asztalon néhány félig üres pezsgős üveg poharakkal, skiccpausz tekercsek, filctollak és félig vagy teljesen összegyűrt papírdarabok. Az idősebb építész kopaszodó, szakállas, fekete trikó, fekete, zakó, fekete nadrág, tekintélyt reprezentáló sörhassal. Vele szemben ül a fiatal építész brillantinozott szőkés-vöröses fekete haj, fekete trikó, zakó nélkül, fekete nadrág, karcsú, magas.

Beszélgetnek. A fiatal kissé előredőlt testhelyzete arra enged következtetni, hogy valamire rá akarja venni, valamiről meg akarja győzni az „öreget”, kezében egy füzet, melyet nagy vehemenciával mutogat a szemben ülőnek.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Na, öreg, megcsináljuk?

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Mutasd! Mennyibe kerül a kiírás? Ötven plusz áfa, hmmm. Lássuk csak, mikor van a beadás? Október 27. Jó, az még odébb van.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Az oké, de nézzük csak a zsűrit! Hű, de sokan vannak! Szerinted lehet ennyi ember ízlésének egyszerre megfelelni?!

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Ezért írja a világhírű Frank Lloyd Wright a fiatal építészekhez intézett intelmeiben, hogy „Óvakodj a tervpályázatoktól! A Zsűri maga a középszerűség. Arra alkalmas mindössze, hogy a legjobb és legrosszabb pályázatot kirúgja, aztán maradnak a se hal se hús közepesek.”

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Lehet, hogy általában így van, de azt azért lásd be, hogy itt most merőben más a helyzet. Egy egész város mozdult meg a színházépítés érdekében, közgyűlés, lakossági fórumok, TV tájékoztatók, interjúk egész sora, gondos előkészítő munka a helyszín kiválasztásában...

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: És akkor mi van? Persze te nem emlékezhetsz a Nemzeti Színház tervpályázat(ok) tragikomédiájára, de a végeredményt azért csak láthatod a Dunaparton.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Jó, ezt hagyjuk, köteteket írtak már erről, engem ez már nem érdekel. Igen, tudom, Hofert húsz évig hitegették a tervezéssel, Gobbi Hilda téglajegyeket gyűjtött, már a fákat is kivágták a Ligetben, aztán újratelepítették állampénzen. Bán Feri csaknem belerokkant, hogy csodálatos színházának építését egy igazi politikai színjátékkal állították le, hogy Siklós Mária „babaháza” csak bohózatba illően kaphatott építési engedélyt és így tovább...

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Értsd meg, öreg itt most egészen másról szól a történet. Néhány végsőkig elszánt ember, sorra megnyerve az agyakat, szíveket, lelkeket – a jelek szerint – egyre szélesebb támogatottságra talál annak érdekében, hogy több mint fél évszázad eltelte után újra megnyithassa kapuit a két évezredes egykori Savaria falai között Thália új szentélye, Szombathelyen, „a végeken”.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: (mosolyog, kissé gúnyosan tapsol) Bravó, bravó! Gratulálok, ifjú kolléga! Hitemre mondom, úgy beszéltél, mintha nem is a Műegyetemen okítottak volna, hanem Lakner bácsi, vagy Gór Nagy Mária színiiskolájában.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Megjegyzem, hogy végzett már az egyetemünkön egy Latinovits nevű építészmérnök, aki tudtommal „színész király” és kiváló rendező volt. De hagyjuk a parttalan vitát, hidd el öreg, hogy mielőtt kivettem a kiírást, mindent elolvastam az Interneten a színházalapítással kapcsolatban. Mondhatom, régen láttam ekkora felhajtást, ha hiszed, ha nem, egy igazi polgárváros polgárainak polgári diskurzusát érzékelhettem.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: (aki a fiatal építész kissé hosszúra nyúlt érvelése alatt szorgalmasan kortyolgatta a maradék pezsgőt) Kisfiam! Ha ennyire biztos vagy az igazadban, roppant egyszerű módon meggyőzhetsz! Itt a mobilom, hívd fel szépen Thália istennőt, és kérdezd meg tőle, hogy mit szól mindezekhez, és ha ő igazolja azt, amit itt eddig összehordtál, istenuccse pályázunk!!!

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Ne csináld ezt, öreg! Kicsit sokat ittál, hogy képzeled, több mint ezer évre visszatelefonálni.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Üsd csak be, hogy.....(magában kuncogva diktálja a Thália Színház számát) Na, nyomd már le a zöldet! (mondja kíváncsisággal vegyes, de jó adag pejoratív felhanggal; három hosszú csöngés, kattanás) Hangosítsd ki! (ezt már szinte parancsolja és megszólal egy csodálatos, szinte földöntúli hang, ami leginkább talán a fiatal Domján Edit hangjára emlékeztet; ezzel egyidőben a színpad hátsó falán megjelenik az istennő fekete–fehér vetített képe, kissé ködben úszva, mint Hamlet atyjának szelleme a helsingöri várfokon)

THÁLIA: Halló, itt Thália, tessék, ki beszél?

FIATAL ÉPÍTÉSZ: (zavarában majdhogynem lenyeli a telefont, alig bír megszólalni) Elnézést! Hogy, hogy a Thália Színház?

THÁLIA: Nagyon kérem, uram, ne szórakozzon, én Thália, az istennő vagyok, megtudhatnám végre, hogy mit akar?!

FIATAL ÉPÍTÉSZ: (megpróbálja összeszedni magát, miközben az idősebb felpattan az asztaltól és erősen figyel) Bocsásson meg istenséged, én csak egy egyszerű földi – mondhatnám mezei – építész vagyok, és kérdezni szeretnék valamit.

THÁLIA: Szeretem az építészeket, gyönyörű templomokat építettek nekem, imádom az epidauroszit, de nagyon elégedett vagyok azzal a kicsivel is, ami önöknél Hungáriában van, ha jól tudom, Martin, Merlin vagy micsoda...

FIATAL ÉPÍTÉSZ: (most már kissé bátrabban) Arról szeretnék érdeklődni, hogy mit szól istenséged ahhoz a kezdeményezéshez, amely mostanában kulminál kis hazánk nyugati végén, Szombathelyen – vagy ahogy bizonyára Önök nevezik, Saváriában –, azaz hogy új szentélyt építenének a következő években?

THÁLIA: Igen. Persze, tudok róla, és teljes mellszélességgel támogatom, segítek, ahol tudok. Különösen az tetszik, hogy színre viszik a színházalapítás, a színházépítés drámáját, amelyben a teljes társulat szerepet kap. A darab címe is rendkívül találó „9700” Ilyen eddig még nem volt, amióta világ a világ. Tudom persze azt is, hogy nem lesz könnyű. Sajnos, ismerem jól ezeket a 21. századi „rémtörténeteket”: EU-pályázat, közbeszerzés, tervpályázat, engedélyezési tervek, fellebbezések, lakossági fórum, közgyűlés, ellenzék, elfogy a pénz, rendszerváltás, kormányváltás...De vigasztalja önöket az, amit egy jeles tanítványom írt az „Üres tér” című örökbecsű művében: „Vehetek akármilyen üres teret (...) Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli; mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék. (...) A játékhoz sok munka kell. De amikor ez a munka a játék élményét adja, nem érezzük többé munkának. A színház – játék.” (utolsó szavainál a gomolygó köd egyre erősödik, a hang egyre távolodik, elhalkul, a kép elsötétül; a műterem közben kiűrült, kint besötétedett, az idősebb a fejét csóválva, hitetlenkedő grimaszokat vág.)

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Ezt azért nem gondoltam volna, el se’ hiszem, kisfiam! Ez nem semmi! Isteni sugallat, egyenesen, első kézből, Tháliától! (szinte borzongva mondja) Adj már egy kis whiskyt, ott van a fiókban. Teljesen belelkesedtem! (a fiatal engedelmesen tölt, majd próbálja kipiszkálni a jeget a tálcából) Igyunk arra, hogy megcsináljuk becsületesen, és időben beadjuk! (koccintanak)

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Tudtam, hogy belelkesedsz, ismerlek már, öreg csont, nem bírod megállni. Itt van, lemásoltam neked a kiírást, meg a háttér anyagokat, olvasd el őket elalvás előtt, vagy hajnalban, a madarak csicsergését hallgatva.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Na, jól van, megint csőbe húztál...

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Szerinted trükk volt? akkor mégis, hogy csináltam? (legyint) Menjünk haza, késő van, holnap délelőtt tízkor kezdünk.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: (gyanakvóan, kétkedéssel) Te már tudod, hogy mit kell csinálni?!

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Hm, jó éjszakát, Mester!

Másnap délelőtt a műteremben

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Jó reggelt fiatalok! Nyomjátok, mint süket a csengőt!

A TÖBBIEK: Jó reggelt, Mester!

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Helló, Maestro! Hogy aludtál? Átnézted az anyagot?

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Igen, átolvastam, meg vagyok lepve, mert a szokásosnál jóval alaposabb és elég informatív is. De most már meg kéne szervezni a társtervező stábot is, tudod mindig sírnak, hogy későn szólunk.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Engedelmeddel már mindenkit értesítettem, kivéve természetesen a városrendezőnket, az a te feladatod.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Kösz. Talán már a tervvel is kész vagy, jól sejtem?

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Azt nem mondanám, de nem tudtam aludni, és egy-egy víziót leskribáltam, hogy legyen miről beszélni. (kiteker néhány skiccpauszt, amelyeken színes filctollal készített rajzok láthatók – ezek egyidejűleg megjelennek a színpadi hátsó kivetítőn)

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: (értetlenkedve nézi a rajzokat) Ez hol van?

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Hát hol lenne? A tervezési területen, a Március 15. téren.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: És akkor hol van a Károlyi-féle Kultúrpalota? Meg a volt SZTK rendelő?

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Lebontottam. Egyébként a kiírás megengedi, olvasd el! Ha megengedi, akkor miért ne? Így sokkal könnyebben elhelyezhetők az új funkciók.

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: A múltat végképp eltörölni?! Öcsi, ez az átkosban volt divat! Így nem fogunk megegyezni! Ebbe nem megyek bele! Akkor csináld meg egyedül, én ezt nem vállalom a szakma előtt! Ezeknek a házaknak a lebontása szerintem etikai vétség hivatásunkkal szemben, még akkor is, ha ma már ez divat. Tudom, hallottam, a városban is sokan vélekednek úgy, hogy le kell dózerolni a szocializmus ezen maradványait, főleg egyes politikusok, de egy magára valamit is adó építész ilyet nem javasolhat.

Károlyi Antal – akinek a házait most le akarod radírozni, és helyettük valami dekonstruktivista posztmodern kultúrplázát rittyenteni –, zsigerből jobb építész volt, mint a mai élvonal jó része.

Tíz éven át olyan építész tanárok keze alatt dolgozott, mint Györgyi Dénes és Wälder Gyula. Az ötvenes évek elején a KÖZTI műteremvezetője, majd a LAKÓTERV főépítésze volt, 1953–ban kapott Ybl díjat. A szombathelyi tervezései (Savaria tér, Derkovits lakótelep, Művelődési ház és Sportház, Szakorvosi rendelő, megyei pártszékház, hangversenyterem, zeneiskola...) mellett a Vígszínház rekonstrukciója, a várpalotai vár helyreállítása is a nevéhez fűződik. Sok egyéb kiemelkedő épületet tervezett, most több nem jut hirtelen eszembe, de ha jól emlékszem, ’971. óta utca viseli nevét Szombathelyen.

A tér klasszikus arányrendszere, a horizontális és vertikális elemek harmóniája ma is érzékelhető, annak ellenére, hogy az épületek meglehetősen lepusztultak. Rekonstrukcióra, rehabilitációra szorulnak, ezt elismerem. De semmiképp nem tartom elfogadhatónak a teljes szanálást.

FIATAL ÉPÍTÉSZ: Jó, van igazság abban, amit kifejtettél, de akkor hol van a mai – azóta erősen megváltozott társadalom – joga arra, hogy saját elvei, elképzelései alapján megteremtse önmaga számára vállalható adekvát építészeti-városépítészeti környezetét?

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: Jó kérdés! A válaszom az, hogy számomra az egyetlen elfogadható építészeti attitűd, alkotási technika, módszer az, amely egyszerre veszi figyelembe a múlt emlékeit, tanulságait, a jelen kötöttségeit, korlátait és a jövő remélhetően sikerrel kecsegtető lehetőségeit. Mindhárom idősík egyaránt fontos, nincs alá-, vagy fölérendeltség, mint a tér három dimenziója, azonos fontosságú!

FIATAL ÉPÍTÉSZ: O.K. Mester! (enyhe gúnnyal) Leborulok nagyságod előtt, ilyen az, amikor a nagy alkotó kinyilatkozik, hogy a plebsz néha ingyen hozzáférhessen a szellemi mannához! Tetszik is, amit elmondtál, mégsem látom, hogyan lehet elhelyezni ezt az irdatlan mennyiségű programot úgy, hogy a Károlyi-féle házak is megmaradjanak!?

IDŐSEBB ÉPÍTÉSZ: (önbizalommal) Megoldjuk! Ne félj!

(függöny)

II. FELVONÁS

A pályázatot végül mégsem sikerült rendesen befejezni, így a további felvonásokat mások írják majd, reméljük, a végén „happy-end”-del...

Sári István

(a képen az írásban idézett könyv borítója)