Antracit nagyestélyi kortárs ékszerekkel

Heterogén, ugyanakkor jelentős építészeti értékeket felvonultató környezetben épült meg Kalmár László és Zsuffa Zsolt új családi háza. A budai domboldal panorámás, meredeken lejtő telkére a két építész egyszerű tömegű épületet tervezett, kifinomult részletképzéssel. Mizsei Anett írása.

Árkay Aladár 1910-es években épült szecessziós villaépületei adják a csendes utca alaphangulatát. Az általa jegyzett egységes beépítést egészítik ki olyan közelmúltbeli beavatkozások, mint Major György DLA nívódíjas felújítása vagy a most bemutatott házzal szemközti Puhl Antal-épület az ezredfordulóról. A nagyvonalú családi villák sorát ugyanakkor helyenként megtörik a huszadik század második felének társasházai, amik minőségi - és léptékváltást is jelentenek az utcaképben. Ebben az egyneműségét elvesztett környezetben épült meg a most bemutatott ház, amely az aktuális szabályozásnak megfelelően visszatér az egykori villák léptékéhez.

A terepviszonyokhoz illeszkedően lépcsőzetes, masszív és utcafrontján kissé zárkózott kubus hosszan benyúlik a lejtő fölé, és lehetővé teszi, hogy a csodálatos panoráma teljes egészében feltáruljon az emeleti nappali ablakából és a hozzá csatlakozó nagy, részben fedett teraszról. A kilátás az egyik legfontosabb szempont volt a tervezés során, felülírva a hagyományos térszervezést is. Így aztán a bejárat szintjére a hálószobák, az alsó szintre pedig vendéglátó és kiszolgáló funkciók kerültek. Ez utóbbi közvetlenül kapcsolódik a támfallal kialakított, vízszintbe hozott, teraszként kialakított kerthez.

A szomszéd társasház felől ezt a pihenő teret a házzal szervesen összefüggő, amellé hosszan benyúló, pilléreken nyugvó építmény védi. Amellett, hogy befogadja a kültéri konyhát, lehetővé teszi egy kisebb kerti medencével a víz megjelenését a terasz környezetében. E funkciók ellátása mellett kiegészíti az épület kontúrját, keretbe foglalva és a házzal egyenértékűvé téve a kis „belső udvart”. Tetején idővel lugassá fejlődő örökzöld a hálószobák számára is a kert élményét, egyben a szükséges intimitást jelenti majd. Ez a szigorúan szerkesztett és funkcionális terület a telek vége felé haladva finoman tört vonalakban oldódik fel, mígnem Tihanyi Dominika kertterve szerint erdei aljnövényzettel vész bele a kertet záró, adottságként kapott vadonba.

A ház számos eszközében kortárs trendeket idéz, mégsem válik közhelyszerűvé. A monolitikus tömeget antracitszürke téglaburkolat borítja, ablakai fölött nemes kőhöz hasonló nyersbeton áthidalók feszülnek. Ahol a házba be- vagy onnét kilépünk, a kemény, érdes és sötét anyagot sima, meleg sárgaréz-szín fémburkolat váltja. Ugyanez a felület jelenik meg az ablakok külső árnyékoló lamelláin, sőt, a téglaburkolat szintenkénti kiváltásánál egy filigrán profil formájában. Komoly eleganciája mellett vagány húzásként még az efféle kiegészítő szerkezeteit is bátran megmutatja, absztrakt, grafikus formában.

Sajátos helyzet az, amikor a megbízó önmaga belsőépítésze és a tervező szakági munkatársa is lesz egyben. A családi ház belső tereit ez esetben éppen egy ilyen együttműködés határozta meg. A külső feketéjére belül fehér, a sárgás rézszínre patinazöld kiegészítő elemek kontrasztja válaszol. A nappali szokatlan, emeleti helyzetéből nagyvonalú, két szint magas előtér adódott, nyersbeton lépcsővel és a térbe függesztett lámpaerdővel. Ez a központi mag az emeleten faburkolatos dobozként kissé elválasztja a nappalit a konyha és étkező terétől. 

Burkolatosztásával összehangolva készült a látszóbeton födémszerkezet, amelybe a Budai Vár sziluettjét meghatározó két templom nevét és építési éveit gravírozták. Mind az utcafrontra, mind a panoráma felé terasz nyílik, pótolva az - ez utóbbi érdekében feláldozott - értékes kertkapcsolatot. A háromszobás hálóblokk az előtérből burkolatba rejtett ajtón keresztül közelíthető meg, a fürdőszobák közé ékelődő kis terasszal körbejárható, áramló teret létrehozva.

Tömegképzésében ízig-vérig kortárs, léptékében és mívességében az 20. század eleji épületekhez méltó családi ház valósult meg a Budai Várra néző telken. A házat a helyzetéből fakadó idő- és térbeli átmenetek kezelése jellemzi. A kiépített utcafronttól a kert végében kezdődő erdő felé, a szecessziós villaépületektől a kortárs technológiák és esztétika felé, a súlyos, épített szerkezetektől a szabad levegő, a kert felé képez összeköttetést. Formálása, anyaghasználata és a hozzá szervesen kapcsolódó külterek finom rétegződése adja értékállóságát.

Mizsei Anett